Ugrás a fő tartalomra

Tűfestés

A csanaki topik-találkozón Dióhéj mutatta meg nekünk, hogyan lehet varrógéppel "festeni". (Azon a találkozón kaptam Dióhéjtól egy bodzás joghurtitalt, ami akkor kismamaként nagyon jól esett. Azóta is nagyon szeretem és amikor iszom mindig ő jut eszembe:-D) A dolog annyiból áll, hogy leeresztjük a varrógépen az anyagtovábbítót, feltesszük a stoppoló talpat. Megrajzolunk egy mintát vagy épp vesszük egy mintás anyag részletét és megfelelő színű felső cérnával elkezdjük kitölteni a mintát, miközben mozgatjuk a tű alatt az anyagot.
Láttam én már ezt a technikát régen a Spektrumon, de bevallom, nem tetszett. Akkor amikor élőben láttam és Dióhéj meg is mutatta hogyan kell csinálni, rögtön megtetszett. Azóta szeretném kipróbálni és ma este eljött az alkalom. Igaz, hogy én csak feketével "hímeztem", de így első nekifutásra szerintem jó lett. A kép nem a legjobb, lévén mindjárt éjfél. Ha kész, úgyis mutatok jobb fotót.

Miközben varrtam, az jutott eszembe, hogy egy ilyen elkészítése talán jó gyakorlás a szabad gépi tűzéshez.

Ebből reggelre elvileg egy párna lesz Domonkos keresztfiamnak, aki imádja a motorokat. Igen kritikus, úgyhogy valami snassz aplikációt nem merek csinálni neki:-)

Megjegyzések

  1. Fú, de jó lett! Ha ezt leszólja a kölök, az már nem is kritika, hanem kekeckedés:))))

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, lányok!
    Annyira tetszett neki, hogy ki sem vette a hóna alól azóta:-)

    VálaszTörlés
  3. Nem elég jó lett,nagyon jó lett!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.