Ugrás a fő tartalomra

Próbálkozások

~~~♥♥♥~~~

Kipróbáltam, milyen aranyszállal tűzni. Nem a legegyszerűbb, mert két szálból áll. A régi gépemen nehezen boldogultam volna a befűzésével, de a Veritas boldogult vele, hiszen van rajt' tűbefűző. Igen ám, csakhogy a szál két szélből áll akkor is, amikor varrok vele és ide-oda mozgatom az anyagot:) Viszonylag könnyen rájöttem, hogy nem szabad túl gyorsan mozgatni az anyagot és a pedált sem szabad nagyon taposni:)
Rájöttem, hogy szeretek szabad gépi tűzni. (Persze azért az angyalkát, ami a fa tetején van, nem szívesen mutatnám közelről:P)
Egyszer... majd... talán... én is fogok tudni ilyet, mint amit ez a hölgy művel:)

















Aztán nemrég mutattam, hogy van néhány dolog készülőben. Nos az egyik dolog ez a két aprócska neszeszer volt. De nagyon elbénáztam. Annyira hatékony akartam lenni, annyira nagy volt bennem a tettvágy, hogy nemes egyszerűséggel kifelejtettem belőle a flízt... Nem is tudom, hogy történhetett. Eleinte azt gondoltam jó lesz ez így is, de mire elkészült, be kellett látnom, hogy ebből bizony nem lehet portéka:(
Most már tudom, hogy bármilyen kis dologról van is szó, kell némi merevítés,  ha csak egy vékonyka flíz és tűzés formájában is, de kell.






















Azért nem voltam teljesen sikertelen:) Néhány aprócska ajándék sikerült:)


















~~~♥♥♥~~~

Megjegyzések

  1. leet, hogy csak en vagyok lassu, de most latom, hogy csinaltal MESKA boltot!!! HAJRA!!!
    a fenyosbol mi lesz? nekem nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  2. Minden kezdet nehéz, de szerintem még egy-két aranyszálas tüzés, és profi leszel.:)Különben meg mindenki emberböl van, volt ,hogy én is bevarrtam a táska bélését is,és nem tudtam kifordítani.:)Apró hibák mindig elöfordulnak, de ebböl tanul az ember.
    Ettöl függetlenül aranyosak a munkáid:-D

    VálaszTörlés
  3. Nekem kellemes meglepetés volt, amikor a lányom hazaállított egy aranycérnával, amit a VGC-ban vett. Ugyanolyan spulnira van tekerve, mint a színátmenetesek. És nem osztódik kétfelé, mint az elődei.
    A tűzés meg: gyakorlás kérdése.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó ez az aranyszálas tűzés, igazán dekoratív.

    VálaszTörlés
  5. Kriszta! Nem maradtál le, csak 2 napos:D De egy neszeszerem már a postán:D:D:D A fenyősből csak egy kis kép lesz, tényleg csupán próba volt.

    treboretta! Tévedni emberi dolog-szólt a sün...:D

    Bea! Ez még az ősidőkból való. Van bordó színű is, az lesz a következő:D

    Köszi, Zsuzsi!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szuper a fenyo, meg a vegen reprodukalom itthon valamire. Annyira egyszeru es ettol az aranyszaltol kulonleges lett.
    A fenyo korvonalai hogy vannak megoldva? Behajtottad es korbetuzted vagy hogy? Annyira lathatatlan. :)

    VálaszTörlés
  7. Dóri! Ó, nem ennyire bonyolult:D Kétoldalas vetex-el vasaltam rá:D

    VálaszTörlés
  8. Julcsi! Madeira nevű fémszálas a nyerő, azzal + a hosszúlukú tűvel ugyanúgy varr az ember, mint a sima cérnával, ráadásul 3féle arany árnyalatbó lehet választani :-)
    VC-ban vettem.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.