Ugrás a fő tartalomra

Őrült rózsa

... az én olvasatomban bemutatva:) 
Előrebocsátom, hogy pusztán az ihletadó kép alapján készítettem el a saját rózsámat, lehet hogy egészen másképp kell elkészíteni. Aki erre vonatkozóan talál másik, hitelesebb leírást, kérem ossza meg velem!

A crazy, azaz ahogyan Dolányi Anna magyarra "fordította", szilánkos technika remek felhasználása a maradék dirib-darab anyagoknak. 
Én is abból dolgoztam, kerestem néhány színben harmonizáló anyagot és ezt nevezhetjük is az első lépésnek.
Úgy gondoltam, a világos színektől haladok a sötétek felé, ezért a legvilágosabból kivágtam egy szabálytalan háromszöget. A legnagyszerűbb, hogy nincs sablon, nincsenek pontos méretek, csak úgy találomra dolgozunk.
A közepes színárnyalatú anyagokból különböző méretű csíkokat vágtam és a háromszög egyik oldalán elkezdtem a varrást. Varrás után szétvasaltam (kifelé és nem úgy, ahogy a második képen látszik, mert így a közepe egy kissé kidomborodik) és a felesleges anyagot levágtam.
Így nézett ki, miután körbevarrtam a háromszög minden oldalát.

Ezután jöttek a sötét anyagok, azaz a virág szélei. Ugyanazzal a technikával körbevarrtam, ám itt a háromszög sarkaira nagyjából merőlegesen varrtam a sötét árnyalatú anyagokat.
A végén így néz ki a "blokk". Itt lehet jól látni, hogy tényleg maradékokból dolgoztam.
A blokk hátoldalán egy kört rajzoltam, kissé eltolva a háromszöget, hogy ne pont középre essen. 
Egy másik anyaggal színt színre fordítva körbevarrtam, körbevágtam (én cikk-cakk ollóval csináltam, így nem kell becsipkedni a szélét), majd a hátoldalon egy kis cikkelyt vágva kifordítottam.
A széleket kiigazgattam és levasaltam.
Azért választottam ezt a kifordítós technikát, mert így biztosan kör alakú lesz a rózsa és könnyebb így applikálni.

Remélem, tudjátok használni a leírást, a fényhiányos fotók ellenére is. Bármiféle kérdésre szívesen válaszolok és ha ez alapján készül bármiféle munka, szívesen veszek róla egy-egy fotót:)


Megjegyzések

  1. Nagyon klassz a kép.
    Kicsit továbbgondolva: lehet a hátsó plussz anyag egy rávasalható közbélés (vetex), akkor a ragasztós oldalnak és a fonák oldalnak kell összefordulnia a körbevarráskor, lukasztás, kifordítás után felvasalható az egész rózsi bárhová. (Én is úgy hallottam, nem saját kútfő - sajnos.)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de jó ötlet! Nagyon tetszik! Most már a mütyür kategóriájú anyagdarabkákat sem kell tovább őrizgetnem. :o)

    VálaszTörlés
  3. nagyon jók lettek! és jó a varrástechnikája is, kipróbálom majd én is, köszi.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm ezt a részletes leírást, ki fogom próbálni.!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem ez pont úgy néz ki mint a képen , ami nagyon jó. Szeretnél Te is ilyesmit készíteni?Vagy már el is kezdted? Mindenesetre tényleg jó kis ötlet ez a maradék kis fecnik felhasználására.

    VálaszTörlés
  6. Magácska meg átállította a beállításokat, át kell ugrálnom a readerről, ha látni akarom, márpedig én látni akarom és amint látom, érdemes is:)

    Szerinted lehet egy hasonló stílusú képet koppintani otthonra? Totál beleszerettem:))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó ötlet és mutatós virágot varrtál belőle! Tettszik! G.

    VálaszTörlés
  8. Szia Julcsi!
    Első kommentemben a lelkesedésemnek tudok csak hangot adni!
    Nagyon jó kis leírás! Bár nem vagyok kifejezetten egy patchwork-ös nőszemély, de ezt egyszer tuti kipróbálom, olyan szép... :-)))
    Jó hozzád bekukkantani!
    Krizantám

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm a kedves szavakat, remélem minél többen lesznek, akik kipróbálják!

    Évi! Ismerem én ezt a technikát, de eddig nem sikerült jóféle ragasztófátylat találnom (vagy elfelejtem, amikor olyan helyen járok...:D)

    Szilvi! Igen, készítettem ilyen díszítéssel nemrégiben egy Op art stílusú táskát, amit tegnap sikeresen meg is vásároltak:) Éljen!

    Kata! Mit állítottam át??? Fogalmam sincs...
    És a kép szerintem nyugodtan újragondolható, ugyanilyen úgysem lesz.

    Krizantám! Ennél jobb köszöntőt el sem tudok képzelni:)))) Köszönöm, hogy itt vagy, érezd jól magad!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon köszönöm a leírást!

    VálaszTörlés
  11. Nahát! Szuper! Tökéletesek a képek is, a leírás is, köszi :)
    Évinek meg a vetexes ötletet :) Nem állítom, hogy már holnap, de biztos kipróbálom, nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  12. A kép is és a lelkesedésed is magával ragadó! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.