Ugrás a fő tartalomra

Kilencet egy csapásra

Avagy fonalfalás mesterfokon.
Ha sokgyerekes családban él az ember, tudja, mekkora kincs az, ha kap három teljes napot, amikor üres a lakás és azt csinál, amit akar. Így jártam én is egy hete és én a fekvést választottam a szabadon választható programok közül, ugyanis éppen arra a három teljes napra időzítette magát a derékfájásom, szigorú ágynyugalmat követelve magának. Mondanom sem kell, mennyire dühös és tehetetlen voltam.
De mert az én drága Bende fiam mindig azt mondja nekem, gondolkodjak pozitívan, hát a jó oldalát nézem a dolognak. Először is, kipihentem magam. Aztán megtanultam például oldalt fekve kötni, mondjuk csillagot.
Aztán amikor már meguntam a kötést meg a gyagya tévéműsorokat és kiolvastam jobb híján két rejtőjenőt és ráuntam a légióra is, azon törtem a fejem, mit is készíthetnék abból a rengeteg fonalból, ami a szobánk sarkát díszíti és ha lehet, villámgyorsan.
Az ötlet jött és amint tudtam öt percnél tovább ülni egyhuzamban, neki is láttam a kivitelezésnek. Eddig nem kevesebb, mint 9 gombolyagot használtam fel hozzá és újabb háromba már bele is kezdtem. Látványosan megcsappant a kosaram készlete és még csak a harmadánál járok az új fürdőszobaszőnyegünknek. És kérdem én, mi ez, ha nem profi fonalfalás?:)
(Mennyire meg fogtok lepődni, ha majd azt is megmutatom, miből maradtak ezek a fonalak!)
 
 
 

Megjegyzések

  1. ohh,nagyon sajnálom az ágynyugalmat!
    És jól látom,hat fonalat fogsz össze?:) Biztos finom,puha lesz...és a színei csudajók!:D

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jó, Julcsi!!! Ötlet is, megvalósítás is! Azért, csak felmerül bennem a kérdés, nem sajnálod azt a reeengeteg fonalat?

    VálaszTörlés
  3. Nekem is ez volt az első gondolatom, hogy nem sajnálod azt a rengeteg pamutot, ha jól látom :D
    Nem mellesleg nagyon szép lesz, nekem is nagyon tetszenek a színei :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép! Annyira jó ez a kiszámíthatatlanság, amit a különböző színek egymás mellett adnak. Ugye, már jobban vagy?

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó! Remélem, már sokkal jobban vagy!

    VálaszTörlés
  6. Micsoda színek! Nagyon jó ötlet! A horgolás meg jó gyógymód, remélem már jobban vagy!

    VálaszTörlés
  7. Hihihi ...én az ilyen fonalaimból most horgoltam szappanzsákocskákat,pont tegnap tettem fel a blogra....:)))
    Nagyon jó a szőnyeg de én is sajnálnám a fonalat...

    VálaszTörlés
  8. Jó hír, hogy jobban vagy már... nem túl jók ahhoz a fonalak, hogy így eltűnjenek ebben a remek szőnyegben? A narancssárganak van kisugárzása... nekem mindig a narancs hiányzik a szivárnyba, azt nehéz turiban találni...

    Tényleg, milyen fonalak ezek?

    VálaszTörlés
  9. Ezek a fonalak azok, amiket szerintem sosem fogok többé használni, annyira kiszerettem belőlük a készítés során. Az igazán hozzám illő színeket azért elraktam, mert bennem is ott motoszkált a kérdés, ami bennetek is felmerült: nem sajnálom én ezt? :)

    Gabi! Kéred a narancssárgát?

    VálaszTörlés
  10. Hááát, erre az ajánlatra nem mondhatok nemet. Köszönöm!

    De mondok mást: rendezzünk fonalcsereberét: ami nekem kacat, másnak kincs. Tudjátok, már Pettson és Findusz is megmondta.

    VálaszTörlés
  11. Ez valami fergeteges:) Hihetetlen milyen jópofa és hasznos dolgok alakulnak ki a maradék fonalakból:)

    VálaszTörlés
  12. Tök vicces, nálam is az volt a reakció, hogy az a sok széééép fonal... :) De milyen szép lesz majd a fürdőszobaszőnyeg!!:)

    VálaszTörlés
  13. Naaagyon tetszik, Julcsi. :) Szerintem, ha ilyen mutatós a végeredmény, akkor egyáltalán nem szabad sajnálni belőle az "anyagot". És ha a készítése még terápiaként is szolgál, az végképp nemes célt ad a sok fonalnak! :)
    További jó horgolgatást és jobbulást! :)

    VálaszTörlés
  14. Gyógyulj meg hamar!

    Szép a szőnyeg nagyon, mekkorára tervezed?

    Egyre jobban tetszenek a fotóid, ha én feleennyire tudnék...

    Kellene nekem a mélemre egy cím, hogy tudjam küldeni a szemmaszkodat, hátha segít a pihenésben az is. Olyan szépet azért nem tusok varrni, mint te. Még mindíg az epreset kéred?

    VálaszTörlés
  15. Nagyon jól néz ki! Van egy tippem arra, hogy miből maradtak a fonalak, majd jól megkérdezem. (Vicces, mert én is megelégeltem a fonalhalmokat és ágytakaró horgolásba kezdtem :)

    VálaszTörlés
  16. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  17. Julcsi, de ez biztos nem a 3-as horgolótű, ugye? :-))))
    Nagyon klassz lesz!

    (az előbb is én voltam, csak a férjem nevén, ezért töröltem. Bocsi)

    VálaszTörlés
  18. Ó, jaj, jobbulást a derekadnak!
    Nagyon irigyelem, hogy ilyen nagyobb darabok horgolásába is belevágsz, én olyan türelmetlen vagyok :)

    VálaszTörlés
  19. Micsoda színkavalkád! Nekem nagyon tetszik! A derekadnak meg mielőbbi gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés
  20. en meg csak nezem azt a sok szep szint es irigykedem:-)
    Remelem jobban vagy!! es tessek megnezetni a derekad! (azert nagy a szam, mert ma elmentem en is orvoshoz:-P)

    VálaszTörlés
  21. Derekadat illetően teljesen együttérzek, sajnos. :( Jó, hogy legalább pihenhetsz... Szuper ez az ötlet! :) Majd én is kipróbálom a sokfonalas horgolást!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.