Ugrás a fő tartalomra

Utolsó lehellet

Furcsa lehet a sok karácsonyi jókívánság között két babát találni. Ám ha nem teszem fel ide most azonnal, akkor ez is elvész valahol a számítógépünk tárhelyének mélyén, mint sok más holmim.
Erre a felkérésre semmiképp nem mondhattam nemet és bár tényleg az utolsó leheletemmel készült, az utolsó pillanatban (még érezni lehetett rajta a kezem melegét, amikor este negyed kilenckor, a sötét utcán, csendes hószitálásban átadásra került) mégis szegényebb lennék, ha nem készíthettem volna el őket.
Ekkora babákat még sosem csináltam, féltem is tőle eléggé. Elfelejtettem lemérni, de szerintem veri a 70 centit a magasságuk. Épp ezért az arányai nem teljesen megfelelőek, de nem  akartam nekifutni sokadjára sem a karjának, sem a lábának, de még a fejének sem. Arról nem is beszélek, hogy azért mezítlábasak szegények, mert cipőt nem sikerült a lábukra szabnom, negyedszeri nekifutásra sem.
Egy szónak is száz a vége, két csudapofa került ki a kezeim közül, akikbe teljesen beleszerettünk, családilag is.




Megjegyzések

  1. Julcsi, hihetetlen vagy. :) Mikor más már pihen, te még mindig dolgozol, de megérte, az biztos. Ezek valami csodásan aranyosak és különlegesek. Sok-sok baba közül, amiket láttam már, most ezek lettek a nagy kedvenceim. Az arcuk is irtó jó lett, meg persze minden más is.

    VálaszTörlés
  2. De hogy milyen helyesek! Nem is láttam még ekkora méretben ilyen kedves babákat. szerintem rendben vannak az arányaik is. És a hajuk! Csudajó! De legjobban az arcuk tetszik, gyönyörű. Most pedig már mars pihenni! :) Szépséges ünnepet nektek!

    VálaszTörlés
  3. Csuda aranyosak a babáid! Neked aztán van energiád az utolsó pillanatig varrni!!! Békés ünnepeket kívánok Családod körében! :)

    VálaszTörlés
  4. köszönöm nektek a dícséretet és a jókívánságokat!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon huncut lánykák lettek! Érdemes volt, én is azt mondom.

    Legyen szép a karácsonyod!

    VálaszTörlés
  6. csodásak lettek, érdemes volt megvarrni (életre kelteni) őket :-)

    boldog karácsonyt most aztán már, sok pihenéssel, családi pillanattal :-)

    VálaszTörlés
  7. Áldott Karácsonyi Ünnepeket Nektek is!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Julcsi!
    Kata nevében kérem ki magunknak, miszerint a babák aránytalanok lettek, ill. neki kellett volna futni többedszerre! Mert nem! Mert ezek a babák tökéletesek, a nagyobb elnyerte a Legkisebb Katalin nevet a családban és most ott alszik Kiskatával egy ágyban.
    Még egyszer nagyon szépen köszönjük!
    Üdv, anyaKata

    VálaszTörlés
  9. Hát, ezek nagyon édesek! Különösen a hosszúhajú tetszik nagyon!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés

Vagy ha úgy vesszük, akár azt is mondhatnám, hogy szolgálati közlemény.
2016. novemberében több szempontból is változás történt az én egyébként sem unalmas életemben. Bemutatótermet nyitottunk a Paloma-házban. Öt alkotótársammal együtt vágtunk bele, hogy próbára tegyük magunkat. (Ha a belvárosban jártok, feltétlenül nézzetek szét nálunk.) Ezzel együtt kezdtem félállásban dolgozni asszisztensként. S ez mellett még csinálom a Pjulcsy-t, ami hála nektek, egyre ismertebb és keresettebb. S tényleg, még van egy kicsike családom is!😉 (Hogy időközben fele-fele lett a nagykorúak és a kiskorúak aránya, mit sem változtat a lényegen.)
Így, ezekkel együtt csináltam végig az elmúlt két hónapot. Azt a két hónapot, ami egyébként is mindig, mindenki számára kritikus pont az évben. Nálam csúcsra járatódott és ha azt kérdeznétek, hogyan tudtam végigcsinálni, azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs. Jöhetnék a közhellyel, ami attól még, hogy közhely, igaz: csodálatos Férjúr, két csodálatos barátnő, kedves…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…