Márton-napi vigasságok

Beváltottam az ígéretemet és mentem az idén is.
Megint remek nap kerekedett, rengeteg emberrel, sportpálya átadással, államtitkárral, prominens futball bíróval, kamerákkal, lelkes gyerekekkel és lelkes felnőttekkel. 
Mindebből én mit sem érzékeltem, kis kézműves sarkomba csak a lelkes gyerekek és lelkes felnőttek jutottak el, akik varrtak, ragasztottak, fűztek, vágtak, tekertek, kötöztek. Ki melyiket szerette volna:)



Kedvenceim az édesapa, aki leült tűpárnát varrni és figyelt minden apró részletre, mint színek, minta, forma. 
A másik az a két elsős kislány, akik szintén tűpárna varrására készültek és hűen követték az utasításaimat: kétszer rajzolják körbe a sablont. Körbe is rajzolták, az egyik még háromszor is. Így kaptunk egy jó vastag vonallal körberajzolt négyzetet:)
S tán a legkedvesebb az a két gimnazista lány (már csak ezért is, hisz csak alsósok jöttek), akik fodros szívecskét készítettek, úgy, hogy az egyik még sosem varrt(!). Miután elkészültek, mondtam nekik, hogy nagyon büszke vagyok rájuk, mire visszakérdeztek, hogy tényleg?! vagy csak úgy mondom?! Azt hiszem, többet kellene dicsérni ezeket a gyerekfelnőtteket.

Megjegyzések

  1. Igazad van többet kellene dícsérnünk őket, megyek is meg fogadom a tanácsod:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes! Én is elraktározom azokat a félve-hitetlenkedve kérdő szemeket vészterhes időkre:)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Majdnem sikerült

Babahaj, ahogyan én csinálom

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés