A babáim, az ő lelkük és az én lelkem

Hiszem, hogy a babáimnak lelke van. Hogy miért? Mert akiket kiválasztottak maguknak (mert szinte biztos vagyok benne, hogy a kiválasztás sem egy emberen múlik), mind olyan emberek, akik kellettek az én lelkemnek, kellett...
...a megerősítésük, a kisugárzásuk. És ezt nem csak onnan gondolom, hogy szinte rögtön eltűnnek a Kredencből, ami szinte üresen árválkodik, hanem mert olyan visszajelzéseket kapok, amik igazolnak engem. Ha a szoknyáimat, párnáimat, egyéb holmijaimat nézem, ezt sehol sem találom, egyiknél sem érzem. A babáknál viszont annál inkább!
Vegyük példának okáért, mondjuk Petit és Okoskát, akik olyan kissrácokhoz kerültek, akik csupa szeretettel veszik őket körül és akik már birtokolnak néhány holmit tőlem. A visszatérés már elve nem lehet véletlen:)
Aztán ott van Jófiú kis gazdája, akinél -ifjú kora ellenére,-  talpraesettebb, barátságosabb és udvariasabb kisfiúval aligha találkoztam.
Annál sincs felemelőbb érzés, amikor tudom, hogy az én babám fogja vigyázni egy kisbaba első lépéseit, sőt van olyan, hogy egyenesen őrangyal szerepet szánnak nekik. Kevés, ennél felemelőbb érzést ismerek, már ami a babáimat illeti:)
Aztán ha arra gondolok, hogy mi mindent vonzanak be, hozzám, nekem ezek a babák, hát akkor egyenesen a világ legszerencsésebb flótásának érzem magam. A legutóbbi, kis szende baba egy nagymama ajándéka lesz a fa alatt, a kisunokájának. Már ez is elég ok a meghatottságra, de ha azt mondom, hogy ez a drága jó nagymama, aki csak úgy, az éterből, vadidegenként pottyant hozzám, még engem is megajándékozott?? Az édesanyja interlock varrógépével?? Ugye így már még inkább érthető a meghatottságom?
Tovább is büszkélkedhetnék még, de nem szeretnék szerénytelennek tűnni. Egyrészt. Másrészt meg inkább a babáim által, felém áradó szeretetre fektetném inkább a hangsúlyt, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok. Kimondhatatlanul!

Ez a két kis jómadár egy számomra igen kedves, nagyra tartott ember (nem is, inkább angyal) fiainak készült, viszonozva ezzel a sok-sok figyelmességet és kedvességet, amivel kevés találkozásaink során elhalmoz:) Köszönöm!






Megjegyzések

  1. hogy ezek mennyire édesek!!!!

    VálaszTörlés
  2. és hogy mennyire rosszcsontok! mintha az én kisfiam szemét látnám, amikor kitalálta a rosszat, amiben sántikálni fog! :)
    igazi huncutlelkűek!

    VálaszTörlés
  3. Ezkriszti írta nekem egyszer, hogy hálás feladat a babavarrás, mert olyan reakciókat vált ki, amilyent a legprofibb foltvarrással sem lehet elérni. És valóban, a (jó) kézműves babáknak olyan egyéniségük, varázsuk van, ami tükrözi a készítő lelkét, és rokonlelkekre talál. Én ebben a hihetetlen légkörben élek már negyedik éve, és ez is az oka, hogy (bár néha- néha másfele is kacsintgatok) maradok a babáknál. Nekem is ők adnak a legtöbbet. Örülök, hogy mostanában több babát varrsz, ezek a rosszcsont fiúk egyszerűen tüneményesek. És igen, mindenki nézze csak meg az utolsó képet! Ilyen pici, kézbevaló jószágok ők :)

    VálaszTörlés
  4. Mi pedig nagyon köszönjük, bár családilag közelebb vagyunk az ördögökhöz mint az angyalokhoz. :) A keresztségben a Pötyi és a Ferkó nevet kapták és már be is illeszkedtek a mindennapokba, nagyon rugalmas kis fickók. :)) Köszönjük Julcsi, puszi!

    VálaszTörlés
  5. régen nagyon szerettem Lolkát és Bolkát. őket juttatták eszembe. rosszcsontok, az igaz, de nagyon szeretnivalóak :)

    VálaszTörlés
  6. első pillanatban csak az édes pofájuk ragadott el, a másodikban pedig már én is Lolkát láttam :))

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm nektek, ti kedvesek!♥

    Igen, Lolka és Bolka:) Mi is őket emlegettük a gyerekekkel, miközben készültek a babák.

    És örülök, hogy felfedeztétek a saját bejáratú tetszik gombot:))))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Majdnem sikerült

Babahaj, ahogyan én csinálom

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés