Ugrás a fő tartalomra

A babáim, az ő lelkük és az én lelkem

Hiszem, hogy a babáimnak lelke van. Hogy miért? Mert akiket kiválasztottak maguknak (mert szinte biztos vagyok benne, hogy a kiválasztás sem egy emberen múlik), mind olyan emberek, akik kellettek az én lelkemnek, kellett...
...a megerősítésük, a kisugárzásuk. És ezt nem csak onnan gondolom, hogy szinte rögtön eltűnnek a Kredencből, ami szinte üresen árválkodik, hanem mert olyan visszajelzéseket kapok, amik igazolnak engem. Ha a szoknyáimat, párnáimat, egyéb holmijaimat nézem, ezt sehol sem találom, egyiknél sem érzem. A babáknál viszont annál inkább!
Vegyük példának okáért, mondjuk Petit és Okoskát, akik olyan kissrácokhoz kerültek, akik csupa szeretettel veszik őket körül és akik már birtokolnak néhány holmit tőlem. A visszatérés már elve nem lehet véletlen:)
Aztán ott van Jófiú kis gazdája, akinél -ifjú kora ellenére,-  talpraesettebb, barátságosabb és udvariasabb kisfiúval aligha találkoztam.
Annál sincs felemelőbb érzés, amikor tudom, hogy az én babám fogja vigyázni egy kisbaba első lépéseit, sőt van olyan, hogy egyenesen őrangyal szerepet szánnak nekik. Kevés, ennél felemelőbb érzést ismerek, már ami a babáimat illeti:)
Aztán ha arra gondolok, hogy mi mindent vonzanak be, hozzám, nekem ezek a babák, hát akkor egyenesen a világ legszerencsésebb flótásának érzem magam. A legutóbbi, kis szende baba egy nagymama ajándéka lesz a fa alatt, a kisunokájának. Már ez is elég ok a meghatottságra, de ha azt mondom, hogy ez a drága jó nagymama, aki csak úgy, az éterből, vadidegenként pottyant hozzám, még engem is megajándékozott?? Az édesanyja interlock varrógépével?? Ugye így már még inkább érthető a meghatottságom?
Tovább is büszkélkedhetnék még, de nem szeretnék szerénytelennek tűnni. Egyrészt. Másrészt meg inkább a babáim által, felém áradó szeretetre fektetném inkább a hangsúlyt, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok. Kimondhatatlanul!

Ez a két kis jómadár egy számomra igen kedves, nagyra tartott ember (nem is, inkább angyal) fiainak készült, viszonozva ezzel a sok-sok figyelmességet és kedvességet, amivel kevés találkozásaink során elhalmoz:) Köszönöm!






Megjegyzések

  1. hogy ezek mennyire édesek!!!!

    VálaszTörlés
  2. és hogy mennyire rosszcsontok! mintha az én kisfiam szemét látnám, amikor kitalálta a rosszat, amiben sántikálni fog! :)
    igazi huncutlelkűek!

    VálaszTörlés
  3. Ezkriszti írta nekem egyszer, hogy hálás feladat a babavarrás, mert olyan reakciókat vált ki, amilyent a legprofibb foltvarrással sem lehet elérni. És valóban, a (jó) kézműves babáknak olyan egyéniségük, varázsuk van, ami tükrözi a készítő lelkét, és rokonlelkekre talál. Én ebben a hihetetlen légkörben élek már negyedik éve, és ez is az oka, hogy (bár néha- néha másfele is kacsintgatok) maradok a babáknál. Nekem is ők adnak a legtöbbet. Örülök, hogy mostanában több babát varrsz, ezek a rosszcsont fiúk egyszerűen tüneményesek. És igen, mindenki nézze csak meg az utolsó képet! Ilyen pici, kézbevaló jószágok ők :)

    VálaszTörlés
  4. Mi pedig nagyon köszönjük, bár családilag közelebb vagyunk az ördögökhöz mint az angyalokhoz. :) A keresztségben a Pötyi és a Ferkó nevet kapták és már be is illeszkedtek a mindennapokba, nagyon rugalmas kis fickók. :)) Köszönjük Julcsi, puszi!

    VálaszTörlés
  5. régen nagyon szerettem Lolkát és Bolkát. őket juttatták eszembe. rosszcsontok, az igaz, de nagyon szeretnivalóak :)

    VálaszTörlés
  6. első pillanatban csak az édes pofájuk ragadott el, a másodikban pedig már én is Lolkát láttam :))

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm nektek, ti kedvesek!♥

    Igen, Lolka és Bolka:) Mi is őket emlegettük a gyerekekkel, miközben készültek a babák.

    És örülök, hogy felfedeztétek a saját bejáratú tetszik gombot:))))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••

Egy takaró igaz története

Egyszer valamikor, réges régen, úgy 9 évvel ezelőtt egy édesanyának végre kislánya született. Az édesanya nagy örömében, hogy már rózsaszínből is alkothat valamit hozzákezdett egy nagyon sok munkával járó, kézzel készült gyerektakaró megvarrásához. Haladt ő, varrogatott sokat, de az idő előrehaladtával egyre kevesebbet, végül semmit. De mert nagyon szeretett volna valamit szépet az ő akkor még egyszem kislányának, hozzákezdett hát egy horgolt takaró elkészítéséhez. Ezzel is meggyűlt a baja, mert ha lehet, akkor ez még sokkal-sokkal unalmasabb volt, mint a kézzel varrott takaró.
Gondolt hát egyet és hozzáfogott egy másik horgolt takaróhoz, egy színesebbhez, egy bonyolultabbhoz. Mitagadás, azt is elunta, mert miközben horgolgatott, egyfolytában csak számolgatott, mennyi négyzet kell még, mennyi időbe telik is ez, aztán meg még össze is kell varrni? Megint abbahagyta, megint másikba kezdett.
Mert rátalált egy csudablogra és ott egy leírásra, hogyan is csináljunk gyönyörű takarót, gyönyö…