Ugrás a fő tartalomra

Élni tudni kell


Alig múlt el a 12., máris itt a 13...
Felfoghatatlan, hogy már csak egy kicsike lányom van, Panni már kinőtt ebből a korszakból. Onnan tudom, hogy a körmét a dekoráció színeiben festette ki, rózsaszínre.
Apropó, dekoráció: ahhoz képest, hogy nem is akartam neki szülinapi zsúrt rendezni, egész szép kis parti kerekedett belőle. Mint máskor, most is saját készítésű minden. 
A kiegészítőkért hálás köszönet  az eztettem, a boltnak, a segítségért barátnőmnek, BonZsúrnak, a tortáért pedig az Erdős és fiai cukrászdának.








Megjegyzések

  1. Isten éltesse a nagyleányt! Olyan gyorsan nőnek :( (de amikor eszedbe juttatja, hogy valamikor - az ötödik születésnapjára - sütöttél egy mézeskalácsházat, és megemlíti, hogy jó néven venné, ha a tizenhatodikra is kapna, akkor tudod, hogy mindent jól csináltál :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert nem csak tárgyakat lehet ajándékozni. Az élmények sokkal fontosabbak :))

      Törlés
  2. Nagyon szép a dekoráció, hogyan lehet ennyiféle rózsaszínt ilyen ízlésesen eirendezni, na ez nevezik tehetségnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, dehogy! Ilyen alapanyagokat sikerült beszereznem, abból dolgoztam, amim volt:))

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Isten éltesse! (nem akarlak elkeseríteni, de ott a háttérben sem túl pöttöm már az a lány, így meg, hogy van egy nagy-lány-testvére, gyanítom, hamarabb lesz kisfelnőtt. te meg egy csomó remek tinédzser büszke anyukája!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Kata! S még ha elárulom, hogy az új év első napján az jutott eszembe, hogy a háttérben nem látszó legnagyobb idén nagykorú lesz.... (ATYÁÁÁÁMMMM!!!!!) s ha így vesszük, már egyel kevesebb a tinédzser gyerekem:))))))))))

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••

Egy takaró igaz története

Egyszer valamikor, réges régen, úgy 9 évvel ezelőtt egy édesanyának végre kislánya született. Az édesanya nagy örömében, hogy már rózsaszínből is alkothat valamit hozzákezdett egy nagyon sok munkával járó, kézzel készült gyerektakaró megvarrásához. Haladt ő, varrogatott sokat, de az idő előrehaladtával egyre kevesebbet, végül semmit. De mert nagyon szeretett volna valamit szépet az ő akkor még egyszem kislányának, hozzákezdett hát egy horgolt takaró elkészítéséhez. Ezzel is meggyűlt a baja, mert ha lehet, akkor ez még sokkal-sokkal unalmasabb volt, mint a kézzel varrott takaró.
Gondolt hát egyet és hozzáfogott egy másik horgolt takaróhoz, egy színesebbhez, egy bonyolultabbhoz. Mitagadás, azt is elunta, mert miközben horgolgatott, egyfolytában csak számolgatott, mennyi négyzet kell még, mennyi időbe telik is ez, aztán meg még össze is kell varrni? Megint abbahagyta, megint másikba kezdett.
Mert rátalált egy csudablogra és ott egy leírásra, hogyan is csináljunk gyönyörű takarót, gyönyö…