Ugrás a fő tartalomra

Hímzés

Egyik barangolásom alkalmával találtam rá Lynette Anderson BOM-jára. Akkor még csak 2 hónapnyi feladattal voltam lemaradva. Azt gondoltam, az még behozható, így elkezdtem hímezni. Azóta már megvan a 4. feladat is, de én még mindig csak az elsőnél tartok:-)



Sebaj! Majd a nyaralás alatt befejezem. Viszont annyi haszna volt az egésznek, hogy elkezdtem rendet rakni a cérnáim között, mert egy nagy cérnacsomó volt a kosaram közepén.

A másik dolog, amire mostanában "rátaláltam", az a filc. Készült belőle az utóbbi időben dínó, tortaszelet, sőt legkisebb gyermekemnek még kiscipő is. Azért jó, mert nem kell szegni, könnyen lehet varrni kézzel is, így magammal is tudom vinni. És mivel ilyen gyorsan készül és a közönség is hálás, sikerélménye van az embernek:-) Ez a legújabb alkotásom:






Megjegyzések

  1. Hurrá,te is!
    Kérünk szépen nagyobb képeket!
    Elizanikó receptje szerint ha a képbeszúrásnál a "semelyik" verziót jelölöd meg (se középre,se balra,se jobbra), akkor hajlandó nagyítani is.
    Nekem bevált,bár korábban nagyítható volt a középre megjelölés választásánál is.
    Szeszélyes a rendszer :-)

    VálaszTörlés
  2. És még: hol veszed a filcet?
    Mennyiért?

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy örülsz:-)
    Én legtöbbször a körtéri lépcsős méteráruban vásárolok. Ott egész nagy a választék, viszont drága. Most egy barátnőm jóvoltából szert tettem egy csomó A4-es méretűre, a szivárvány minden színében. Ha jól emlékszem, akkor 560 Ft volt a 10 db-os csomag. Még nem számoltam utána, megéri-e?
    Köszönöm a jótanácsot!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.