Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2008

A távolságot, mint üveggolyót, megkapod...

Ez teljes mértékig igaz, hiszen a golyó Katafolttól érkezett. Mit nekünk egy országhatár...:-)

Biztosan olvastátok már máshol is, a játék lényege, hogy az ábécé betűivel kell szavakat, meghatározásokat írni. Én már megkaptam 2 napja, de sokat gondolkoztam rajta. Először arra gondoltam, "zsigerből" írok egyet, az első gondolatot, ami az adott betűről eszembe jut. Aztán elvetettem, mert ez nagyon bolondosra sikerült, azt hinnétek, én nem tudok komoly lenni. (Pedig az esetek nagy többségében tényleg nem:-D) A második, a végleges már jobban sikerült. Ez már igazán én vagyok, főleg, hogy bizonyos betűknél megmaradt az első gondolat:-)

A anyaság - A legszebb dolog az életemben.
Á álom
B Bóbita - Egyszer 17-szer énekeltem el Levinek, mire elaludt.
C ceruza - Régen nagyon szerettem rajzolni.
CS család - Ha kerek születésnapot ünnepelnénk, 52 embert hívnék meg. Így csak 13-anleszünk.
D diploma - Ez sajnos kimaradt az életemből:-(
E egészség - Mostmár tudom, milyen fontos!
É éjszaka - …

Második díj:-)

Milyen jól indul a napja az embernek, ezen a borongós, nyirkos júliusi reggelen, ha egy újabb díj várja! Van annál lelkesítőbb dolog, ha az ember két díj tulajdonosa, főleg, ha nem is számít rá és eddig csak irigykedve;-) nézte azokat, akik már megkapták?!
Most KicsiKató gondolt rám! Nagyon köszönöm!:-)))

Ha jól gondolom, én már nem jelölhetek meg újabb 5 embert, hiszen egyszer már megtettem. Jól gondolom? (Egyébként is nagyon nehéz lenne, hiszen legszívesebben mindenkinek adnám, ahogyan mások is. Az előző 5 kedves blogtársam is nehéz szülés volt:-D)

PIF

A szabályokról:

1.Bárki játszhat, akinek blogja/flickr képtára van.
2. Az első három ember, aki kommentet ír erre a bejegyzésre, ajándékot fog kapni tőlem, melyet én készítek.
3. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.
4. Cserébe előre kell fizetni, úgy, hogy ezt megígéritek a saját blogotokban/flickr-en (nem küldöm el az ajándékot annak aki nem hirdeti meg a játékot a blogjában/flickr-en:-))!

A dolog nekem is új, de nagyon tetszik:-) Várom a bejegyzéseket!

Díj újra

Szóval én is kaptam díjat, ami nagyon jól esett, hiszen én nem számítok régi blogolónak. Még egyszer nagyon köszönöm, Szömörce! Ettől még lelkesebb leszek:-)



Tehát a szabályok a következők...
1. Kiteszem a logót a blogomra.
2. Kiírom annak a személynek a nevét és blogját, akitől kaptam.
3. Jelölök 5 blogot.
4. Jelölök 5 blogolót, linkelem.
5. Üzenetet hagyok a jelöléseikről a blogjukban.

Én nekik szeretném továbbadni:
Mammka
Elizanikó
b_ildikó
Violini
Juhizs

Bevásárló-táska

Drága nővéremnek csináltam egyet ajándékba. Így néz ki kinyitva:

És így összecsukva:


Ezt pedig csak úgy mellé:

Madárkák

Mivel a szabadság hosszabbra nyúlt és a kalács is elfogyott, így gyorsan csináltam másik meglepit a nagyoknak, akiket vasárnap óta nem láttam. Ma végre újra találkozunk:-) Köszönöm Katbo és Ahama!

Övrevaló

Engem nagyon zavar, ha az autóban ülve, a biztonsági öv dörzsöli a nyakamat, különösen vezetés közben.
Mivel rámszakadt fél napi "szabadság", gyorsan vartam egy "övrevalót". Vett már nekem az én drága férjem egyszer effélét, de az akkora bumszli, hogy ugyanúgy dörzsöl:-/

Recept

Leírom a kalács receptjét, hátha szeretné még valaki.
Íme:
3 dl tej
45 dkg finomliszt
4 ek méz
csipetnyi só és reszelt citromhéj
2,5 dkg élesztő (én 1 csomag szárított élesztőt használtam)
5 dkg margarin
10 dkg vegyes aszalt gyümölcs
tetejére: tojássárgája
Az aszalt gyümölcsöt vagdald apóra és áztasd langyos vízbe. A többi hozzávalót tedd dagasztógépbe. Gyúrd bele a lecsepegtetett aszalt gyümölcsöt és a tésztát letakarva keleszd a kétszeresére.
Ha megkelt, oszd 3 részre. Két részt gömbölygess egybe cipóvá, majd az ujjadat a közepébe mélyesztve húzkodd szét gyűrű formára. Helyezd a közepébe a maradék tésztából gyúrt gombócot. Az így megformált kalácsot helyezd sütőpapírral borított tepsire, ecseteld meg csöppnyi vízzel higított tojássárgájával.
A szélét éles késsel hasogasd be, s pihentesd 10-15 percig. Tedd előmelegített sütőbe és 180 fokon 35-40 perc alatt süsd meg. A forró kalácsot csúsztasd rácsra, hogy a benne keletkezett gőz elillanhasson. A tészta kenyérsütő gépben is megsüthető.
Jó étvágyat…

Hímzés

Úgy látszik, ma túltengek:-) De egy darabig úgysem tudok majd írni, úgyhogy nézzétek el nekem:-)
Hogy lássátok, nem csak a "szám jár", hanem varrok is, megmutatom az utóbbi idők terméseit. Készül a BOM, bár még keretezni kell őket, de az már sitty-sutty meglesz:-) Ez pedig egy kézzel varrott pénztárca lesz, amit az első (talán utolsó is) japán újságom alapján készítek:

Kisült-e már a kalácsom?

Ha kisült már, ide véle,
had egyem meg melegébe'!

Sztárfotó:-)

Szoktatok olvasni Blikket? Tudom, nem egy sokatmondó újságról van szó, de ha egyszer ez volt kéznél! Jelzem, mi még soha nem vettünk egy példányt sem, de tegnap hatot is:-)
Hétvégén ugyanis Málnafesztiválon voltunk Kismaroson. Maga a rendezvény nem volt nagy szám, sőt!:-( De egyszercsak megjelent egy kedves fiatal lány, oldalán egy fényképész fiúval, kérdezte nincs-e kedvük a gyerekeknek modellt ülni. Naná, hogy volt! Tehát ha igazi sztárfotót szeretnétek látni, lapozzátok fel a tegnapi Blikk 5. oldalát!:-)))))

(A rendezvényről csak annyit, hogy Bende, hallva panaszaink áradatát a nem éppen nagyszínvonalú rendezvény hírverésére vonatkozóan, csak ennyit mondott: "Hírverés-átverés!":-) )

Kalács

Kedvet kaptam Mammkától és én is beraktam a gépbe egy kalácsot. Most raktam a sütőbe, nemsokára készen is lesz:-) Most nem raktam bele a gépbe az aszalt gyümölcsöt, nehogy úgy járjak, mint múl héten. Történt ugyanis, hogy siettem a gyerekeim után a telekre, ahol a nagyszülőkkel vannak. Gondoltam meglepem őket egy fincsi kaláccsal, de addig vacakoltam, hogy kifutottam az időből (mint általában:-) ), ezért az összevagdalt aszalt szilvát a hozzávalókkal együtt beraktam a dagasztógépbe. Már gyanús volt, amikor kelesztettem is, de amikor felvágtuk, olyan volt, mintha teljes kiőrlésű lisztből készült volna és gyümölcs csak az ízében volt felfedezhető:-) Persze így is elfogyott az utolsó morzsáig:-)

Jaaajjj!!! Most jutott eszembe, hogy elfelejtettem a tetejét tojással megkenni:-(

Ajándék

"Megünnepeltük" kicsilányunk névnapját. Aprócska ajándékot kapott és nem is vertük nagydobra, de drága Nagyink nem hagyta annyiban a dolgot és gyorsan rendelt neki ajándékot. Egy borostyanlancot kapott, aminek fájdalomcsillapító hatása van, ha jön a babafoga foga és még egyéb más dolgokra is jó.

Megjegyzem, egyik gyermekünk sem volt sem hasfájós, sem "fogfájós". Remélem, Vercsi is át fog ezeken esni gyorsan. És ha majd minden nyűg nélkül kibújtak azok az édes pici fogacskák, akkor nem a génekre fogjuk, hanem a borostyánláncra:-)

(Nem is tudom, hogy higyjek-e ezekben vagy nem?... Talán igen... Vagy nem???.... Csuda tudja!)

Névnap újra

Egész éjszaka nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy így kiszúrtunk négyeskével.
Utánanéztem hát, és bizony van júliusban is Veronika nap, de nem 29-én, hanem 9-én. Azaz holnapután...

Nálam a naptárban ekkor Lukrécia névnap szerepel. Hívnak valakit még mai napság Lukréciának?! Mármint hivatalosan:-) Nem lenne jobb odabiggyeszteni egy Veronikát is?;-)

Névnap

Most döbbentem rá, hogy nem csak Anna napot ülünk ebben a hónapban, hanem Veronika napot is. Azaz csak ülnénk, mert a naptárban nincs, csak január 13-án.
Ez azért bosszantó -persze a mi hülyeségünk-, mert direkt olyan nevet szerettünk volna választani, ami viszonylag messze van a születésnapjától. Az utónév könyv szerint ez ünnepelhető július 29-én. Jaj, de jó, gondoltuk mi akkor, de nem néztünk utána... Sebaj! -mondtuk, amikor szembesültünk Verácska szomorú sorsával, akkor majd Sára névnapot ünneplünk, hiszen kapott ő is egy "biztosítékot", akár a másik három. Igen ám, de mikor van Sára nap? Na mikor? Hát január 19-én:-)))))))))))))))))))))

Megcsináltam!

Ez persze nem afféle Heurékás felkiáltás:-) Csak végülis megvarrtam rongyit. Nekem nagyon tetszik és egy kicsit patchwork-ös is. Ha delikvens felébred, majd eldönti, tetszik-e neki is:-)

Másolás

Nagyon kínos lenne, ha én ezt inkább megvarrnám?
http://www.mamazon.hu
Már régóta szeretnék Vercsinek egy rongyit, amit alváskor gyömöszölhet, mert mindig a textilpelenkával a fején találok rá:-) Vettem már ugyan egyet, de nem igazán vált be, szerintem túl kicsinek találja.

Képek 2.

Leventének nyaralás alatt ünnepeltük a névnapját és egy kezdő horgászbotot kapott ajándékba. Először kukoricát vettünk csalinak, de nem "haraptak" a snecik, aztán vettünk csontit, amik fellázadtak és kiszabadultak a dobozukból. Mindezt az autóban...
Ja, és ezzel is mindössze egy ici-pici snecit fogott, ami szegény nem úszta meg a horogkivételt:-/
Fürdőzők, hattyúk, kiskacsák... és Panni.

Így élvezte Vercsi a vizet:-)

És így a nagyok:-)

Ez pedig egyszerűen csak gyünyörű:-)

Összetartozás

Panni rajzolt a családnak egy könyvecskét, amit ő rajzolt, tűzött össze üres lapokból. Az elejére felírta: LEVI, BENDE, PANNA, APA, ANA. (Mert egy 5,5 évesnek ugye ezt már mind le kell tudni írni;-D) Mondom neki, csak egy baj van, Verácska kimaradt. Erre ő: "Jaj, elfelejtettem! De nem baj, ahol anya ott van, úgyis ott van Bogyó is!"
Hát nem édes?!:-))))))

Képek

Szerettem volna néhány képet felrakni a nyaralásról, de nem ment.
Valami fránya ugyanis rátüsszentett a gépünkre és ez a gyenge immunrendszerű bekapta a vírust. Még nem sikerült teljesen orvosolni a betegségét, ezért működik ilyen zavartan:-(

Azért a címet meghagytam, hogy később ne felejtsem el, mit is akartam. Szörnyen szita az agyam...:-)