¨ P j u l c s Y ¨

Jelentősen túlvállaltam magam az elmúlt héten és hétvégén, nagyon-nagyon elfáradtam, de élveztem minden percét. Hatása alatt vagyok még mindig, a fotók utómunkájával sem tudtam leállni. Készültem ballagásra, esküvőre, gyerekzsúrra. Mindet nagyon szerettem és büszke vagyok rájuk. Különösen a gyerekzsúrra, hisz azt Vercsinek abszolváltuk, elég sikeresen. Tekintve, hogy meglévő alapanyagokból dolgoztunk, minimális energiánk és időnk volt rá. Mégis nagyot alkottunk, Férjúrral ketten. A virágok a szombati esküvő maradványai, a papír pompomok a tavalyi Pure Fashion gála díszei voltak, az überfinom torta ismét a CuppCake Tortaműhelyből való, a zászlócskák és a szalvétához használt pecsét az eztettem boltból ered, minden más Férjúr és a saját kezem munkája. A felirat betűnként letölthető , ingyenesen. Vercsinek semmi más dolga nem volt, mint 2, azaz két:( hónappal a születésnapja után újra átélni az örömöt. Megtörtént:)

Már írtam arról, mennyire szeretem, hogy kreatívak és ezért én milyen mérhetetlenül büszke vagyok rájuk. Ha lehet, ez a mostani eset még ezen is túltesz. Mert van egy lányom, aki különösen érzékeny lény és észreveszi mások szükségét, jelen esetben hiányosságát. Az én hiányosságomat. Hogy nincs időm nekik idén adventi naptárat készíteni. De hogy mégis nyomon tudják követni az idő múlását és igazivá tenni a várakozást, amikor a kis Jézus megszületik, készített maguknak egy adventi naptárat. Kitalálta, megcsinálta és feldíszítette velük a szobát. Panni, annyira köszönöm!♥♥♥ Persze ha már előkerült a fényképezőgép és nem bírtam türtőztetni a büszkeségemet, akad fénykép az ősszel elkészült, de az apró részletekig még be nem fejezett szobájukról is. Majd az új évben az is meglesz... Vannak még fehér foltok, mint a csupasz falak vagy a tükör nélküli keret, de elkélne egy könyvespolc is. Egyszer ezt is befejezzük...

A blog régebbi olvasói emlékezhetnek még erre a régi történetre: puszimamira, aki egy hét évvel ezelőtti elsőst kísért el az iskolába vezető útján és néha még most is ott lapul a táska mélyén. Akkor még nem gondoltam, hogy ilyen hamar egy újat kell készítenem. De eljött ez az idő is...

Mi is megünnepeltük az édesanyák napját. A nagymamának egy képet készítettünk közösen. Egy Pinteresten több formában is fellelhető ötletet használtunk fel és írtunk át a saját nyelvünkre. Minden alapot egy barkácsboltban szereztem be hozzá, festék és fonal pedig mindig van itthon:) Férjúr fűrészelte, csiszolta az alapot, Vercsi lefestette, Férjúr pedig körbeszögelte az alapra rakott szívrajzot (azért így, hogy ne a lefestett alapra kelljen rajzolni, ami aztán meglátszódna). Ezután már csak a csapatépítő fonalrajz kellett, az alap hátuljára pedig a képakasztó. Mondhatnám, hogy ENNYI!, de az olyan sablonos lenne, még akkor is, ha tényleg csak ennyi.

Mondtam már, hogy szeretem, ahogy a világot látják . Szeretem, hogy megpróbálják saját kútfőjükből, olcsóbban, egyszerűbben, saját szájuk íze szerint megoldani a dolgokat, méghozzá úgy, hogy az ne "gagyi" utánzatnak tűnjön, hanem a jó ízlésről árulkodjon.  Jó, jó, Panniról tudjuk, hogy kreatív, de akkor is öröm ezt újra és újra látni. A fotózás idején, épp az angol házi feladatán dolgozott. Azt sem csak úgy szimplán ám!

Szeretem, ahogy látják a világot. Szeretem, ahogy hatni tudok rájuk. A kreativitásommal, az újrahasznosítással.  A kamaszok, ha megkérjük őket, szívesen segítenek a házimunkában. A segítőkészségük egy cseppet sem lankad, még akkor sem, ha kis malőr történik és ezentúl eggyel több bögrének van hely a konyhaszekrényben. Sőt, innentől kezdve mindig segíteni akar majd, mert a szobájába új dekorációt talált ki... Legalábbis nálunk (ritkán) így működik:)

A legutóbbi sikertelen próbálkozásom után félve vágtam bele egy újabb póló megvarrásába, de több szempontból is muszáj volt rászánnom magam. Egyrészt újra jártam a Pamuttiban, ami újabb anyagvásárlást jelent, másrészt meg nagyon-nagyon kellett nekem egy kis örömvarrás. A szabás a szokásos "pólórárakkörberajzol" technika, a fodor az alján meg csak úgy jött. Már az utolsó öltéseket varrtam a tunikán, amikor kitaláltam, hogyan is készülhetnék fel legjobban arra az esetre, ha ez sem nyerné el kisleány tetszését. A maradék anyagokból gyorsan felöltöztettem egy félkész babát. Mint utóbb kiderült, alaptalan volt a félelmem. A tunika nagyon tetszett, a baba csak a hab volt a tortán. Ezek után már csak fotóznunk kellett. Hát nem ment simán:) Anyag: Pamutti Minta: PjulcsY Fotó: PjulcsY♥fotó

Nálunk sokkal nagyobb ünnep az év utolsó előtti napja, mint az utolsó. Hisz ezen a napon született a nagylányunk. Jól emlékszem arra a 12 évvel ezelőtti szilveszterre, amikor a kórházi szobában, az ajtóban állva, egy édes kicsi lányban gyönyörködve hallgattam a nővérszobából kihallatszó magyar himnuszt. Akkorra már nagycsaládosok lettünk, a két fiunk után született egy lányunk is. Aligha volt valaki, aki nálunk boldogabban köszöntötte volna az akkori új évet. 12 éve már, hogy ezen a napon összegyűlik az egészen nagy családdá (19 ember) kibővült ünneplő tömeg és éltetjük ezt a gyönyörű, kedves, szép lassan nagylánnyá érő kisleányt. Jár neki a az ünnepi dekoráció, amit egy délelőtt alatt gyorsan összedobtam:) A helyszínért köszönet keresztmamiéknak! A tortát kivételesen nem magam csináltam, mert megtaláltam azt a helyet, ahol olyan tortákat készítenek, amilyet én magam is készítenék és nem riadnak vissza egy kétségbeesett, utolsó pillanatban tortát rendelő anyu...