¨ P j u l c s Y ¨

Az új év a mi házunk táján új műhelyt is jelentett, amit mostanra sikerült igazán a magunkévá tenni. Gondolatban már kitöltöttem a kedves, csipke mintás csészébe a teát, leültem melléd a székre és büszkén mutogatom a kedves kis kuckónkat. Nézd csak!

Hogyhogy eddig nem mutattam? Pedig nem kis munka volt és még a Csöpp stúdió megnyitójára elkészült. Nagyszerű dolog, hogy a főbérlőnktől szabad kezet kaptunk és bármihez hozzányúlhattunk a lakásban. A legelismerőbb pillantásokat tőle kaptuk a megnyitón, hiszen ő ismerte minden zugát a lakásnak és méltán csodálkozott rá mindenre, ami átalakult, megszépült . Sokáig például úgy ült a széken, hogy nem jött rá: ez a szék, az a szék. Többek között ez a lámpabúra is lényeges átalakuláson ment keresztül. Hogy a drótváz eredetileg mivel lehetett bevonva nem tudom, de hogy nehezen szedtem le róla és néhány napig szúrta valami az ujjaimat, az biztos. Lemosás, tisztogatás után új huzatot varrtam a vázra, csupán egy cikkelyt kellett használnom szabásmintaként. Kézzel varrtam rá, hogy biztosan minden oda kerüljön, ahová kell és ragasztópisztollyal rögzítettem a csipkét az aljára.  A végleges helyén, az előszobában, ahol leginkább senki nem veszi észre, csak mi tudjuk...

Kreatívnak lenni jó. Mindig élvezem és örömmel tölt el, amikor valami olyasmi kerül ki a kezeim közül, amire büszke lehetek. De amikor ezt olyan mértékben érzem, hogy majd' sírva fakadok örömömben, akkor nem győzök csak igazán hálálkodni, amiért ilyen talentumot kaptam, mint a kreativitás. Vegyünk, példának okáért egy hiányzó csempét.  Más talán fogta volna a csempét és visszaragasztotta volna. De nem úgy én! Első körben kitaláltam, hogy textillel takarom el ezt a csúfságot. Egy kiselejtezett kartondobozért nyúltam, jól bevált, szinte alapdarab. Levágtam belőle egy csempe méretű négyzetet, pamutflízt borítottam rá és bevontam anyaggal. De mert akkor érkezett csomag a  Fabtextil -től, került rá egy kis csipke is.  Persze nem álltam meg egynél, készítettem még néhány "csempét". S hogy szavam ne feledjem, elmesélem a csempefestést is. Már ha lehet ezt egyáltalán mesélni, mert inkább átélni kellene. Adva volt egy régi, fehér és türkizkék (vagy...

Ott tartottunk, hogy lett egy műhelyem. Csinosítgatjuk, szépítgetjük még most is, hogy minden rendben legyen a szombati megnyitóra. Nagyon sokat festettünk, fúrtunk, faragtunk, egyszóval mindent, amit egy lakásfelújításnál kell. Magunk csináltunk mindent, amit csak lehetett, hiszen csak így lehet spórolni. Meg aztán mókás is lenne, ha ennyi kreatív ember egy rakáson nem így tenne. A csempefestéssel kezdődött, aztán kezelésbe vettem a székeket, új színt kapott néhány polc, egy-két láda, az óra, végül pedig a karnist festettem át. Ezzel együtt és az összhang kedvéért egy-két apróság is helyet kapott a varrósarokban. A székek "before" és "after" Varrógép alátét zsebekkel, szürkében Tűpárna rózsaszínben, csipkével Háttérben: a rozoga asztal felvirágoztatása 800 forintból Ki gondolná, hogy ez egy másodkézből származó csipkegallér, fillérekért? A csempe és a festése külön bejegyzést érdemel, mert szerénytelenül állíthatom, nagyot alkottam....

A jó dolgok mindig váratlanul, hirtelen jönnek. Először csak egy gondolat, egy véletlenül elejtett félmondat, egy kis álmodozás... Vágytam egy napsütötte, világos műhelyre, a társasházunk sötét alagsora helyett. Álmodoztam, képzelegtem és egyszer épp a megfelelő embernek meséltem is róla. Most már ketten álmodoztunk, képzelegtünk és egyszer csak elibénk toppant egy harmadik ember, aki szintén álmodozott, képzelgett. Neki ugyanolyanok voltak az álmai.  Hárman már voltunk annyira erősek, hogy továbblépjünk és ne csak álmodozzunk, hanem tegyünk is valamit az álmainkért. Így jöhetett létre a "Csöpp stúdió", ahol megférnek egymás mellett az illatozó virágköltemények, a mesélő fényképek és a tarka-barka textilek. Célunk, hogy színesebbé, meghitté, felejthetetlenné tegyünk egy-egy esküvőt, gyerekzsúrt, rendezvényt vagy családi összejövetelt. Külön-külön is remekül tudunk működni, de ha összefogunk, valami sokkal nagyobbat tudunk alkotni.  Itt készülnek majd az illatoz...

Új műhely Új lendület Polcok újrahasznosított ládákból, internetes ötletforrás . Vadonatúj szekrény, benne a kétesélyes renddel. Kicsit még kesze-kusza, kicsit még laknom kell, de én nagyon örülök neki. Örök hála az én drága férjemnek, aki segített megvalósítani az elképzeléseimet:) Örök hála az én nővéremnek is, akit három napig boldogít(hat)ott mind a négy gyermekem:)

Na meg azért sem varrok, mert nincs hol... A műhelyem romokban. Talán emlékeztek, hogy ilyen volt. Aztán ilyen lett. S most egy újabb átalakítás során még ilyenebb. Akkora lett a tér, hogy akár táncolhatnék is, ha kedvem tartaná. És ki tudja, nem tartja-e majd úgy a kedvem, egyszer-egyszer...:) Az őskáosz azonban még mindig látható egy sarokban, szekrény híján. Ha az is meglesz, akkor már csak némi rendrakás és a varrásé a főszerep. Végre!

Sokan kíváncsiak arra, hogyan jut ennyi mindenre időm négy gyerek mellett. Jogos a kérdés, amit lépten-nyomon nekem szegeznek, ezért muszáj színt vallanom:) Először is van egy tündéri férjem, aki támogatja azt a tevékenységemet, ami hobbinak indult, de mára már kicsivel több lett belőle. Gyakran hagyja el a száját az az óvatlan kifejezés, hogy menjél, anya, varrjál! Nos, én ilyenkor elég ritkán szoktam tiltakozni, főleg, hogy ilyenkor még a gyerekek lefektetését, vacsoráztatását is átvállalja. Jómagam meg levonulok a műhelybe, ahonnan csak éjfél felé kerülök elő. Másodsorban meg olyan gyerekeim vannak, akiket szintén csak tündéri jelzővel illethetek. Nem mondom, hogy nem  tudnak rosszalkodni, nem rendetlenek, ám ha kell, partnerek is tudnak lenni. Panni lányom például örökölt is valamit az én kreatív hajlamaimból és rendszeresen lejár velem a műhelybe. Olyankor gyakran előfordul, hogy hosszú percekig nem is szólunk egymáshoz, mert mind a ketten elmélyülten alkotunk. Legutóbbi és e...

A takaróról egészben:) Gyűröttsége a már becsomagolt állapotnak, a fotók minősége pedig a fényviszonyoknak megfelelő:) Fotók a műhelyről, melyek szemléltetik a rumli utáni és a beköltözés utáni állapotot. (Az eredeti állapotról nincs fotóm, de őszintén szólva szégyellném felrakni...)

A férjem holmi tároló jelzővel illette. Pedig ez kérem, MŰHELY. Az én műhelyem:) Óriási asztallal, csodalámpával (Köszönöm, apa!), pihenő- és játszósarokkal. A hely óriási, körbejárhatom az asztalt, tudok kényelmesen szabni, akár még hatalmas takarót is varrhatok, mert elfér varrás közben az asztalon. (Jó, jó, vannak még "fehér foltok", de korlátok mindenütt vannak. Nálunk is:D) Annyira, de annyira örülök, hogy ezt kitaláltam és nem csak kitaláltam, de véghez is vittem. Csak tudnám, mivel érdemeltem én ezt ki? Valahogyan meg kell ezt hálálnom. Mondjuk úgy, hogy varrok egy csomó mindent. Épp itt az ideje:)

Nagy elhatározásra jutottam nemrégiben. Rá kellett jönnöm, hogy a varrásarkom, -az a 3 négyzetméter a 6 négyzetméteres erkélyből- nem elég.  Ezért két hete, minden szabad estémet a tárolónkban töltöttem és csak szanáltam, selejteztem, átcsoportosítottam, újrapakoltam, dobozoltam, zsákoltam, sepregettem, törölgettem. Így most lett egy "óriási" műhelyem. Tegnap este már családi erővel neki is kezdtünk a hurcolkodásnak. Meg kell mondjam, nem is értem, hogy fért el ennyi holmi abban a kis sarokban... Ez még a rumli után, de még a rend előtti állapot. Amikor már felmostam és összeszerelődött a szebb napokat látott íróasztal is, elkezdődött a hurcolkodás és a csinosítgatás. És miközben én rendezgettem az anyagaimat, Panni a hulladékokból maci-házat alkotott:) A java azonban még hátra van. De a lelkesedésem nagy, úgyhogy hamarosan a már kész fotókkal jövök:)