Ugrás a fő tartalomra

Élünk és virulunk

Éppen ezért nem volt időm írni:-) Egy kis nyaralás a vidéki nagymamánál, egy kis oltás, egy kis Balaton-átúszás (persze nem én, hanem a férjem és nagyon jó idővel:-D), egy kis szülinapi köszöntés a Balaton mellett és ma a jól megérdemelt pihenés... helyett a romok eltakarítása:-)
Persze varrtam is, de most egyetlen fotót sem tudok mutatni. Fényképezni ugyanis nem volt időm, mert minden az utolsó pillanatban készült el (természetesen). Varrtam ceruzatartókat két édes kislánynak, egy-egy bevásárló szatyrot kedves nagynénéinknek, és két táskát egy drága szülinaposnak, aki négy napja már menyasszony is:-)
Most néhány napig megint kettesben leszünk Vercsivel, úgyhogy biztosan lesz újabb "mű".

A díjakról...
Nagyon szépen köszönöm Némának, Komórkának és Mammkának.
Úgy gondoltam, hogy nem fogok senkit jelölni, több okból is. Egyrész akiknek én továbbadnám, azok már úgyis megkapták. Másrészt mindenkinek adnám kivétel nélkül, ahogy mindenki más. Harmadrészt mindenhol azt olvasom, hogy ez lassan "teher" lesz, megoldandó probléma és nem szeretnék bárkinek "fejfájást" okozni. Megjegyezném, én nagyon-nagyon örültem a díjaknak, mert ez azt jelenti, hogy (talán) szívesen időztök nálam és ez sokat jelent nekem. És nem elhanyagolható az sem, hogy a díj TŐLETEK van, akiknél én magam is szívesen időzök:-) Szóval a sor nálam is megszakad...

És még mindig gazdára vár egy ajándék! Persze nem erőszak a disznótor;-)

Megjegyzések

  1. Köszönöm a jó kívánságokat és szívből kívánom Neked is (ezek szerint! :) ), kedves oroszlántársam!

    VálaszTörlés
  2. Már hiányoltalak Julcsi!
    Hihetetlen,hogy te milyen szaporán varrsz!!!!Csak úgy lazán 2 táska és miegymás....:))))

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. A táskákról hamarosan készülnek a képek, de addig is kedvcsinálónak csak annyit, h nem lehet velük betelni!!!!!!:) és az, hogy én lehetek a szerencsés tulajdonos a legnagyobb ajándék!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, bruercsi! Bár szerintem nem vagyok tipikus oroszlán, eleve hiányzik a sörény:-)

    VálaszTörlés
  6. mammka! Az a lazán éjjel 1/4 3-ig volt:-) Ráadásul aznap egyedül voltam, mert férjúr lement Balatonra már előző este:-)

    VálaszTörlés
  7. lilang! De nem ám! De élvezem minden percét:-)

    VálaszTörlés
  8. Jaj,átúszás,úgy vágytam megint,de Cilike mellett ez még lehet hogy jövőre sem fog menni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.