Ugrás a fő tartalomra

Ne Vásárolj Semmit Nap




Launál olvastam és mélységesen egyetértek vele. Éppen ezért továbbítom és beírtam a naptárba is:-)

2008.11.28 - november utolsó pénteke, a Ne Vásárolj Semmit Nap egy lépés a változás pozitív irányába. Összefogunk és kiállunk a krónikus túlfogyasztás ellen, ami szinte minden környezeti, pszichológiai és politikai gondunk forrása. Tehetjük ezt úgy, hogy aznap nem vásárolunk semmit, de lehetünk ennél kreativabbak is. Szervezhetünk csere-bere börzét, kártyázást vagy társasozást, játékos vetélkedőt, beszélgetést a barátainkkal, süthetünk süteményt vagy készithetünk közösen ajándékot, hiszen közeleg a Karácsony.

Nem véletlen, hogy éppen ebben az időszakban ünneplik ezt a napot. A bevásárlási őrület előtt érdemes egy kicsit megállni és elgondolkodni: valóban attól lesz szép karácsonyunk, ha az ünnepket megelőző hetekben lázasan rohangálunk a drágábbnál drágább ajándékok után, majd Szenteste holtfáradtan rogyunk le szeretteink körébe, hogy kicsomagoljuk a negyedik kávéfőzőnket, a tizedik nynakkendőnket (ami egyébként egyetlen ingünkhöz sem illik), vagy egy újabb sálat, és meleg kesztyűt?

Aki idén nem igy szeretne ünnepelni és már elege van a fogyasztósdiból, keressen hasonló gondolkodású embereket, hivja fel a régi barátokat és szervezze meg a saját Fogyasztásszüneti Napját! Ha egyet értesz ezzel a gondolattal, kérlek terjeszd TE is a novemberi fogyasztási böjtöt.

Megjegyzések

  1. Ez nagyszerű dolog! Mi idén először beszéltük meg a családban, hogy csak a gyerekek kapnak ajándékot - és ők is csak mértékkel - hiszen mi felnőttek amúgy is megvesszük amire feltétlenül szükségünk van, amire pedig nincs szükség, arra a Karácsonyi ajándékozás címén sincs szükség.

    VálaszTörlés
  2. Hú,dejó,hogy beírtad ,elfelejtettem volna!
    Köszönöm!:)

    VálaszTörlés
  3. A karácsonyi ajándékozással egyetértek, de a pénteki napon mi piacozni szoktunk és egész hétre bevásárolni. Persze csak a szükségeseket.

    VálaszTörlés
  4. Én meghívtam Nyikitát árulni a csoportba. Lehet, hogy mindenki mindent félretetet, és másnap elmegy fizetni ? Nem hinném :)))
    Egyébként lassan egyre több az életemben a ne vásárolj semmit nap :(( És ez sajnos nem az én döntésem :(( Egyébként mélységesen egyetértek a felhalmozás és harácsolás ellenzésével !! (Kivétel némi textil, ugye?)

    VálaszTörlés
  5. Ennek van 2 kicsit tagabb valtozata, a Buy Handmade az etsy-n, ami nagyon jo kezdemenyezes, illetve a wardrobe refashion (http://www.nikkishell.typepad.com/wardroberefashion/).
    Mind a harommal melysegesen egyetertek:-)

    VálaszTörlés
  6. abile! Ráadásul egyre nehezebb a gyerekeknek ajándékot venni, hiszen mindenük meg van. Idén CD-ket rendeltem nekik, ha örülnek, ha nem:-)

    mammka! Én is erősen gondolkodtam, mi is van 28-án:-)

    marianna! Nálunk is így szokott lenni, én most átteszem szombatra!

    gina! Én most szigorú lennék és ott sem vennék semmit. Mondom én így, hogy nem megyek hozzátok:-)

    kicsoda! Nem is tudtam, hogy te is olvasol engem! Örülök:-)

    VálaszTörlés
  7. Olvastam én is Launál,de köszi az emlékeztetőt!Azt hiszem csatlakozom.
    Karácsonykor mi tavaly vezettük be,hogy mindneki mindenkinek csak egy valamivel készülhet,és az sem lehet értékes.Lényeg,hogy betaláljon.Bevált,semmi vásárlási láz.Nagyon kényelmes minden szempontból,és a hangsúly végre a helyére került.Nem olyan egyszerű azért ez, ha vannak olyan családtagok,akik nem akarják megérteni ennek az értelmét.

    VálaszTörlés
  8. Utólagos engedelmeddel én is betettem a blogomba! :o)

    VálaszTörlés
  9. Szia Julcsi, valahogy idekeveredtem a világháló hálójába gabalyodva, de jól tettem!:) Csatlakozom majd ehhez én is a kis családommal!

    VálaszTörlés
  10. violini! Ez nagyon jó ötlet! Valószínűleg nálunk kivitelezhetetlen:-(

    abile! Igen, láttam:-) Én is engedélyt kértem Lautól és kérte is, hogy tegyük ezt minél többen!

    mazsola! Örülök, hogy egymásra találtunk. Nagyon jó olvasni a történeteidet, máskor is megteszem, sőt fel is vettelek a listámba:-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés

Vagy ha úgy vesszük, akár azt is mondhatnám, hogy szolgálati közlemény.
2016. novemberében több szempontból is változás történt az én egyébként sem unalmas életemben. Bemutatótermet nyitottunk a Paloma-házban. Öt alkotótársammal együtt vágtunk bele, hogy próbára tegyük magunkat. (Ha a belvárosban jártok, feltétlenül nézzetek szét nálunk.) Ezzel együtt kezdtem félállásban dolgozni asszisztensként. S ez mellett még csinálom a Pjulcsy-t, ami hála nektek, egyre ismertebb és keresettebb. S tényleg, még van egy kicsike családom is!😉 (Hogy időközben fele-fele lett a nagykorúak és a kiskorúak aránya, mit sem változtat a lényegen.)
Így, ezekkel együtt csináltam végig az elmúlt két hónapot. Azt a két hónapot, ami egyébként is mindig, mindenki számára kritikus pont az évben. Nálam csúcsra járatódott és ha azt kérdeznétek, hogyan tudtam végigcsinálni, azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs. Jöhetnék a közhellyel, ami attól még, hogy közhely, igaz: csodálatos Férjúr, két csodálatos barátnő, kedves…

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••