Ugrás a fő tartalomra

MobilVers

A MobilVers című sorozatban klasszikus és kortárs költők művei szólalnak meg többek között Bálint András, Bán János, Cserhalmi György, Jordán Tamás és Kállai Ferenc előadásában. Január 5-étől minden hétköznap, a délutáni és az esti Híradó előtt, valamint a Kultúrház Ma után verset láthatnak az m1 nézői.

A MobilVers című sorozat válogatást kínál a nézőknek a magyar líra legjavából: a színművészek egy Radnóti vers mellé bármely korból vagy szerzőtől, szabadon választhattak még egy költeményt. A száz részesre tervezett sorozatból eddig 53 felvétel készült el.

A szubjektív antológiában szerepel például Petőfi Sándor, Arany János, Kaffka Margit, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, József Attila, Márai Sándor, Weöres Sándor, Pilinszky János, Petri György, vagy a kortársak közül Falcsik Mari, Karafiáth Orsolya és Tóth Kriszta egy-egy verse.

A Kamarás Iván színművész és Seres Tamás, az MTV rendezőjének ötlete alapján indított műsorfolyamot nemcsak a versek, hanem a forgatási helyszínek kiválasztásával is aktívan alakítják a közreműködők. A felvételek nem stúdióban készülnek, hanem hétköznapi tereken, például a Duna-parton, parkban, játszótéren, metrón, színházban, háztetőn, vagy éppen egy temetőben. A műsor a felvétel technikájában is eltér a hagyományostól: a produkciót televíziós kamerával és mobiltelefonnal rögzítik, ezért a nézőpont és a kép felbontása többször változik az adásban.

A MobilVers ebből a szempontból formabontó kísérlet a képekkel, mint ahogyan a költészetet művészi játék szavakkal, gondolatokkal. Az alkotók tervei szerint a mobiltelefonnal felvett versek később interaktív irodalmi tartalomként multimédiás eszközökön is terjeszthetővé válnak. MobilVers hétköznaponként 17.10-kor, 19.20-kor és 22.40 után az m1 műsorán.

Az eddig elkészített felvételeken közreműködik: Bálint András, Bán János, Bánsági Ildikó, Bárdy György, Besenczi Árpád, Cserhalmi György, Csuja Imre, Dörner György, Fekete Tibor, Fenyő Iván, Fesztbaum Béla, Györgyi Anna, Hajdú Steve, Hámori Gabriella, Harkányi Endre, Hujber Ferenc, Jordán Tamás, Kállai Ferenc, Kamarás Iván, Kocsis Gergely, Kovács Patrícia, Molnár Piroska, Oroszlán Szonja, Péterfy Bori, Rába Roland, Reviczky Gábor, Rezes Judit, Szabó Győző és Szacsvay László.

kulturport.hu


Tegnap délután bekapcsolva maradt a TV. Kivételesen örültem neki, mert így véletlenül hallhattam Radnóti Miklós Hetedik eclogáját. Igaz Hujber Ferenc előadásában, akit jómagam nem találok túl szimpatikusnak. De most nőtt egyet szememben, mert úgy adta elő ezt a verset, hogy beleborzongtam.

Innentől kezdve kíváncsi vagyok a többi versre is...

Megjegyzések

  1. Julcsi én is szeretem a verseket.
    Sokan ezért ugy néznek rám mintha
    kicsi zöld három fülű manó lennék.
    De nem érdekel, akkor is szeretem, és szerénytelenség nélkül állithatom , sokat kivülről is tudok.
    Örülök hogy Neked is szép perceket szereztek, és hogy ebben nem vagyok
    egyedül.

    VálaszTörlés
  2. Julcsi,aki nemcsak négy gyermek édesanyja,ápolója....,gyönyörűeket varr,hanem még a versekről is ír egy kisebb beszámolót.
    Kaphatok egy kis lökést???
    Teee,szupermami.:)
    Nagy vagy a szememben!!!

    VálaszTörlés
  3. mmama! Manóra? Szerintem ők a csodabogarak:)
    Most, hogy Radnóti év van, szerintem jobbnál jobb verseket fogunk hallani.

    mammka! Én meg másért irigyellek téged:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.