Ugrás a fő tartalomra

Kettő már kipipálva

Elkészült a párna a mi kis 9 évesünknek. Volt rá kb. 45 percem, hát olyan is lett...:(



És egy vadludas táska a másik óvó néninek. A táska ismerős lehet a Foltvarázs című, időközben sajnos megszűnt újságból. Bevallom, pontos és részletes leírás hiányában megszenvedtem vele rendesen, közel sem lett olyan, mint az eredeti:( Ott kezdődött, hogy sehogy sem tudtam rájönni, hogyan varrjam bele a zipzárt úgy, hogy ne látszódjon a varrás és a sarkait is be tudjam varrni. Merthogy az eredetiben a két sarka a tetején is le van varrva, egyik oldalában a pánttal, másik oldalában a bújtatóval együtt és a kettő között van a zipzár. Na, ez az én képességeimet meghaladta, éppen ezért csak mágneszár került bele. És itt jön a másik hiba: eredetileg a bújtató a vadludakkal egyvonalban lett volna. Én, naná!, nem oda tettem:( Mentségemre mondom, ekkor már éjjel kettő felé járt az idő:)



Nini! Mit találtam, miközben a Foltvarázs újságaimat lapozgattam!? Kedves blogtársaim munkáit:))))





(Ha baj, hogy megmutattam, sikítsatok!)

Megjegyzések

  1. Puszillak! Dehogy baj, sőt, megleptél vele. Sajnos, az újságban az szerepel, hogy az én ötletem, de nem, nem az enyém, én csak megvarrtam teljesen új felfogásban, feldolgozásban. Éppen ez van a nappalink falán. :o))))))

    VálaszTörlés
  2. Az én kis romantikus (crazy) párnámat nem találtad meg egy januáriban(Kimonóval az elején) :(
    ...az a kedvencem

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép munkákra leltél! A táska nagyon szép lett! De azért a párna a nyerő és a kis tulajdonosa! :))

    VálaszTörlés
  4. Nekem nincs gondom a táskával, így is elfogadnám! Olyan jó, hogy ennyi mindent és ennyi mindenkinek varrsz! :)

    VálaszTörlés
  5. Zaza! Örülök, hogy meglephettelek:)

    Martimez! Nincs meg minden újság, de holnap átnázem az összeset:)

    Barbi! Nálam is a kis tulajdonos viszi a prímet:))

    leda! Varrni csak olyanoknak lehet, akik értékelik is. Akiknek készül, szerncsére olyanok:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik a párnád és a táska is! :o)
    Ezek az újságok aranyat érnek! Nekem kettőt sikerült antikváriumban megszerezni, kár, hogy megszünt!

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy megtaláltad, és feltetted :))
    Valóban, a tulaj a királyfi :))
    Nem is értettem, amit írtál a táskával kapcs. Mit hová kellett volna, vagy mi van ??
    Szerintem az új tulajnak fogalma sem lesz róla, hogy nem ilyenre akartad, és így fogja boldogan hordani, ahogy van :))

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik a táska, szép színeket választottál hozzá. A párna pedig egyenesen csúúúcs!

    VálaszTörlés
  9. Ha valami nem pont olyan, mint a leírásban, szerintem csak akkor baj, ha ettől rosszabb vagy csúnyább lesz, netán pont kiköpött olyat akartunk mint a képen. Egyébként meg éljen a kreativitás :-)

    VálaszTörlés
  10. Julcsi!
    Tiéd volt a telitalálat!
    Szívből gratulálok! :)))
    Puszi: Ilda

    VálaszTörlés
  11. A legnagyobb jutalom ez a mosoly,ahogy a kisfiad öleli a párnát!:))))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.