Ugrás a fő tartalomra

A gyorsaság napja

~~~♥♥♥~~~

Avagy hogyan készítsünk gyermekünk délutáni szerepléséhez fél óra alatt törpejelmezt:)


Vegyünk egy halásznadrágot, csíkos zoknit és csíkos pólót. Ha megállapítottuk, hogy ettől még nem törpe a törpe, akkor gyorsan varrjunk neki sapkát és szakállat. A sapkához használjuk fel azt a lila, rojtos szélű, gumis pamut anyagot, amit a kedvenc méteráru boltunkban adtak ajándékba, hátha nekem jó lesz valamire alapon. Miután körbevarrtuk a fej formáját, a sapka csúcsát tömjük ki és varrjuk le. A szakállhoz rakjunk egymásra néhány réteg filcet, varrjuk meg az áll vonalát, ezután a rétegeket cikk-cakk ollóval vágjuk szakáll formájúra. Majd másszunk fel az emeletes ágyra néhány fénykép erejéig, hogy a törpénk tényleg törpének látszódjon.
És végül nevessünk egy jót az előadáson, mert a törpénk szakálla a nyakában lóg:D


A másik dolgon meg kéretik nem nevetni!:D
Nem messze tőlünk -mondhatnám vészesen közel- nyitott a Mesebolt egy új üzletet, amit nekem feltétlenül meg kellett néznem tegnap. És ha már ott voltam, nem jöhettem el üres kézzel, ezért feltétlenül vennem kellett két gombolyag gyönyörű színű, nagyon finom, puha fonalat. És mivel a leírás 5-6-os horgolótűt ajánl hozzá, nekem pedig az nincs otthon, feltétlenül kellett vennem egy horgolótűt, és ha már veszek, feltétlenül babmuszból készültet.
Ez született ebből a feltétlenülmuszáj dologból ma hajnalban és délután. Azért kéretik nem nevetni, mert ez az első sapka, amit horgoltam és csak úgy minta nélkül, hasracsap alapon.
Az első képen a formája látszik, a másodikon a gyönyörű színe, a harmadikon pedig hogy hogy is áll. Kár hogy a puhaságról nem tudok képet felrakni:D





Ezt pedig csak a móka kedvéért: Bendét megkértem, fotózzon le úgy, hogy csak a sapka látszódjon. Hááát...:D
 

 ~~~♥♥♥~~~

Megjegyzések

  1. latszik, hogy puha a fonal;-) te honnan kezded horgolni? a tetjerol vagy alulrol?
    mire lesz a torpe?

    VálaszTörlés
  2. Az miért van, hogy én hiába csapkodom a hasam, nem születnek ilyen klassz (meg úgy egyáltalán, semmilyen:) sapkák?:)) Nagyon jóó lett!!:)

    VálaszTörlés
  3. Julcsi.csak úgy,nekiálltál és ezt horgoltad?????Eszméletlen jó és olyan csinos vagy benne,mint egy manöken.Mehetsz az újságba!
    Nagyon jól tetted,hogy elcsábultál.
    Hogy lehet valaki ennyire tehetséges????-Kicsit se vagyok irigy.:)

    VálaszTörlés
  4. A törpés ötlet nagyon klassz, és a sapkád....az annyira jó, hogy sárga vagyok már!:-s
    Nem készítessz megrendelésre ?!:-D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon ügyesnek tetszik lenni

    VálaszTörlés
  6. Nem is hiszem el, hogy nem kislány korod óta horgolsz.
    A törpe csúcs :-)

    VálaszTörlés
  7. Kicsoda! A tetejéről horgoltam, de meg fogom próbálni alulról is, mert így a "passzé" része elég lyukacsos lett.
    A törpe pedig Vidor volt a Hófehérke tréfás előadásában, az iskola jótékonysági estjén.

    Kata! Látlak magam előtt, ahogy csapkodod a hasad és várod az ihletet:D

    Mammka! Manöken?!? Én?!? Na ne vicceljünk kérem:DDDDD

    treboretta! Az még odébb van, hogy én megrendelésre készítsek ilyeneket. Akkor mások is látnák a hibáit:DDD

    Köszi, Méhi!

    Gubike! Pedig nem:) Voltak próbálkozásaim, de csak néhány hónapja kaptam rá igazán. Emlékszem, a nagymamám tanított horgolni és egy virág horgolásánál a nővéremmel a hasunkat fogtuk a nevetéstől, mert nagyi úgy csücsörített, miközben koncentrált, hogy nem lehetett kibírni. Erre most én is azon kaptam magam, hogy csücsörítek:))))) Most biztosan ő nevet rajtam...:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jól áll a sapka neked (is )

    VálaszTörlés
  9. Nekem nagyon tetszik a törpe jelmez és a sapka is! Sokszor a spontán készitett valamik jobbak a pontos leirtaknál. Szerintem pont az a jó az aljába, hogy olyan lyukacsos (ha jobb az idő nem fog beleizzadni a fejed!) Ha meg kinyúlik, varrsz bele egy kis gumit. A Mesebolt milyen?

    VálaszTörlés
  10. Az nem baj, hogy én olyan jót nevettem az utolsó képen? Tehetséges a gyermek, még viheti valamire a fényképész szakmában :-))))))
    (Nagyon drága, hogy ennyire hűen követte az anyai utasítást :-)))
    Azért az a komoly arc is vicces ebben a vidám sapkában - annyira nem illik a komolyságod oda, hogy attól is nevethetnékem van. Azt próbálom elképzelni, hogy vajon mire gondolhattál. Biztos olyasmire, hogy "most nem szabad elmosolyodnom, hogy nézne már ki..."
    Lehet, hogy fordítva vagyok "bekötve"?
    Szeretettel; és nem akartalak vele megbántani, de igazán viccesre sikeredett a vége a beszámolódnak :-) Az utolsó képen konkrétan hangos nevetésben törtem ki...

    VálaszTörlés
  11. Martimez! Köszönöm!

    Loma! A Mesebolt a Kreatív hobby-val van együtt. Nem rossz, de pl. a Kreatív hobby még alig volt feltöltve és ez kicsit rányomta a bélyegét a dologra. A Meseboltban pedig már ott van minden, ami kell, de még korántsem annyi minden, mint az Üllői úton.

    TL! :DDD Dehogy haragszom! Örülök, hogy jót nevettél. Akkor milyen jót nevetnél, ha látnád, hány fotó van a gépen és milyen sokáig tartott kiválasztani ezt a hármat!:DDD

    VálaszTörlés
  12. Még hogy nevetni! Elsőre ilyet???Szuper lett!!! És hordjad csak, jól áll!!!

    VálaszTörlés
  13. Jó a formája, szép a színe, jól áll, Bende ügyesen fotózott. Kaphatok én is egy ilyet (is).:))))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés

Vagy ha úgy vesszük, akár azt is mondhatnám, hogy szolgálati közlemény.
2016. novemberében több szempontból is változás történt az én egyébként sem unalmas életemben. Bemutatótermet nyitottunk a Paloma-házban. Öt alkotótársammal együtt vágtunk bele, hogy próbára tegyük magunkat. (Ha a belvárosban jártok, feltétlenül nézzetek szét nálunk.) Ezzel együtt kezdtem félállásban dolgozni asszisztensként. S ez mellett még csinálom a Pjulcsy-t, ami hála nektek, egyre ismertebb és keresettebb. S tényleg, még van egy kicsike családom is!😉 (Hogy időközben fele-fele lett a nagykorúak és a kiskorúak aránya, mit sem változtat a lényegen.)
Így, ezekkel együtt csináltam végig az elmúlt két hónapot. Azt a két hónapot, ami egyébként is mindig, mindenki számára kritikus pont az évben. Nálam csúcsra járatódott és ha azt kérdeznétek, hogyan tudtam végigcsinálni, azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs. Jöhetnék a közhellyel, ami attól még, hogy közhely, igaz: csodálatos Férjúr, két csodálatos barátnő, kedves…

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••