Ugrás a fő tartalomra

Naplóborító

~~~♥♥♥~~~

Végre valaki, aki értékeli a munkámat és igényt is tart rá:) Na jó, ez egy kicsit sarkított, de így van.

















Ez a naplóborító Levente osztályának készült a legnagyobb szeretettel. Végre egy osztályfőnök, aki látja Levente rejtett értékeit, tudását, úgyhogy megérdemli. 
Amikor kész lett a naplóborító, annyira csupasznak találtam, hogy gondoltam egyet és elkezdtem rá rajzolgatni kimosható filctollal. Bárhogy is rajzolgattam, mindenáron a Cinderberry Stitches motívumok kerekedtek ki belőle. Hiába, a tudatalatti most is dolgozott:) Szóval addig-addig rajzolgattam, míg a kimosható filctoll már vastagon állt rajta és csak a negyedik mosás után volt hajlandó végleg eltűnni:)


Egy kis lélekvidámító azoknak, akik ugyanúgy várják a tavaszt, mint én. Nem bírtam neki ellenállni:)



~~~♥♥♥~~~

Megjegyzések

  1. Észrevetted, hogy a csajjal külsőre is hasonlítotok?

    VálaszTörlés
  2. Ez a "kinek tetszik és ki is használná"gondolat mindig komoly gondot okoz nálam is.Akár még a családon belül is.
    Egyébként a borító nekem is tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Szép lett! Nem számít milyen ihletésű a tűzésed, a lényeg, hogy szép! Legalább is én így vagyok vele! :)

    VálaszTörlés
  4. Szömörce! Nem tűnt fel, de megnézem:)

    Kriszta! Ez nehéz kérdés. A családban én már felmértem, ki értékeli, ki nem.

    Era! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. naplóborító??? édes anyuka vagy ám! nálunk már elit bőrborítású van, azóta a saját borítóim pihennek...
    de varrtam egyet a régi osztályomnak (és új ofőjüknek), aki az elit naplót is beleszuszakolja évek óta... minden nap boldoggá tesz, ha látom...:D
    ügyes vagy, tetszenek a kacskaringóid...
    és cupp

    VálaszTörlés
  6. Leviéknél is olyan flancosak vannak már. Ezért is esett jól a felkérés:))

    VálaszTörlés
  7. ez valahogy olyan otthons, a rideg naplot is meglagyitja:-)
    A tuzes pedig tokeletesen raillik. Ezt nagyon irigylem benned, mert en pl teljesen keptelen vagyok mintasakat osszerakni, arrol nem is szolva, hogy mintashoz himezni!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés

Vagy ha úgy vesszük, akár azt is mondhatnám, hogy szolgálati közlemény.
2016. novemberében több szempontból is változás történt az én egyébként sem unalmas életemben. Bemutatótermet nyitottunk a Paloma-házban. Öt alkotótársammal együtt vágtunk bele, hogy próbára tegyük magunkat. (Ha a belvárosban jártok, feltétlenül nézzetek szét nálunk.) Ezzel együtt kezdtem félállásban dolgozni asszisztensként. S ez mellett még csinálom a Pjulcsy-t, ami hála nektek, egyre ismertebb és keresettebb. S tényleg, még van egy kicsike családom is!😉 (Hogy időközben fele-fele lett a nagykorúak és a kiskorúak aránya, mit sem változtat a lényegen.)
Így, ezekkel együtt csináltam végig az elmúlt két hónapot. Azt a két hónapot, ami egyébként is mindig, mindenki számára kritikus pont az évben. Nálam csúcsra járatódott és ha azt kérdeznétek, hogyan tudtam végigcsinálni, azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs. Jöhetnék a közhellyel, ami attól még, hogy közhely, igaz: csodálatos Férjúr, két csodálatos barátnő, kedves…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…