Ugrás a fő tartalomra

Nagy ötlet

Azt hittem, hogy az övet felhasználni táskafülnek, az én korszakalkotó felfedezésem.
Mostanra számomra az is kiderült, hogy nem csak kis hazánkban vannak hozzám hasonlóan gondolkodó koponyák. Viszont így ebben a formában nem jutott volna eszembe felhasználni, pedig zseniális.
Kép forrása: etsy.com

Annak azonban örülök, hogy ezeknek az információknak csak most jutottam birtokába, mert akkor utánzásnak, másolásnak hatna a dolog. Így azonban biztosan tudom, hogy az ötlet másoktól független:)

Megjegyzések

  1. ó, ez megint nagyon klassz lett. Igazából én textiltáskákhoz még nem használtam, egy bőrtáskám volt régen, amit imádtam, annak a füle ment tönkre és egy ugyanolyan színű bőrövem volt, ami előlépett táskafüllé.

    Ezek meg itten ketten szintén nagyon összeillenek, a fül és a kockás tatyó.

    A bodzás ivójoghurtot nem értem, mér jut rólam eszedbe, öreg vagyok én már kérem mindenre emlékezni :)

    VálaszTörlés
  2. Ó, nem, ezt nem én csináltam, hanem az etsy-n találtam!

    (Bodzás joghurt: a győri topik-találkozón adtál nekem egy ilyen joghurtot és az akkor, kismamaként nagyon jól esett. Azóta is rendszeresen fogyasztom:D)

    VálaszTörlés
  3. ahhh, pedig oda is írtad, hogy a kép forrása...jé, nem is emlékszem erre a joghurtos dologra, de tény, hogy viszek magammal mindenfelé ilyeneket, ha utazom, néha ki is folynak, rá a törülközőkre :)

    VálaszTörlés
  4. Eh! Nincs új a nap alatt. Már rájöttem erre, és nem is foglalkozom vele, szerintem te se tedd. A táskád csúcs, és abszolút a tied, ez a lényeg :) Jó ez az ötlet valóban, így állítható a füle hossza.

    VálaszTörlés
  5. :-)
    http://gem.uw.hu/photos/csizmataska.html

    VálaszTörlés
  6. Klassz ez az ötlet is, de én nem vagyok annyira finnyás, hogy, ha ezt hamarabb találtad volna, akkor azt mondtam volna "fújjj, de utánzóóóóóóó!"
    Amit csináltál az akkor is minden centijében Julcsis és pont.

    VálaszTörlés
  7. Szerintem se aggódj a másolás hatás miatt! Ki van már itt minden találva! Nem ezt hívják inspirációnak? Jelen esetben meg te is kitaláltad! Ez van! Ügyes vagy! Az egyediség viszont minden valódi alkotónak a sajátja! További jó varrogatást és agyalást, még ha másnak is eszébe jutott már valami!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés

Vagy ha úgy vesszük, akár azt is mondhatnám, hogy szolgálati közlemény.
2016. novemberében több szempontból is változás történt az én egyébként sem unalmas életemben. Bemutatótermet nyitottunk a Paloma-házban. Öt alkotótársammal együtt vágtunk bele, hogy próbára tegyük magunkat. (Ha a belvárosban jártok, feltétlenül nézzetek szét nálunk.) Ezzel együtt kezdtem félállásban dolgozni asszisztensként. S ez mellett még csinálom a Pjulcsy-t, ami hála nektek, egyre ismertebb és keresettebb. S tényleg, még van egy kicsike családom is!😉 (Hogy időközben fele-fele lett a nagykorúak és a kiskorúak aránya, mit sem változtat a lényegen.)
Így, ezekkel együtt csináltam végig az elmúlt két hónapot. Azt a két hónapot, ami egyébként is mindig, mindenki számára kritikus pont az évben. Nálam csúcsra járatódott és ha azt kérdeznétek, hogyan tudtam végigcsinálni, azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs. Jöhetnék a közhellyel, ami attól még, hogy közhely, igaz: csodálatos Férjúr, két csodálatos barátnő, kedves…

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••