Ugrás a fő tartalomra

Színesek lettek

Kakaó, festék, zsír. Minden anyuka rémálma, ha ebből folt keletkezik.
Az enyém is. Bevallom, nem szoktam sokat vesződni velük. Ha kijön elsőre, akkor hurrá, ha nem, akkor mehet a selejtbe az adott ruhadarab. Persze ha a gyerekeim méregdrága ruhákat hordanának, akkor talán többször is nekifutnék, de mert jórészt turkálóból öltöztetem őket, így nem fáj a szívem értük.
DE! Mert szeretnék még inkább környezettudatosan élni, nem veszek helyettük újat. Hanem nagy elhatározásomhoz híven, felújítom, amit csak lehet. Így lehet, hogy a nadrág után kezdenem kellett valamit ezekkel a pólókkal is. Nagy részük fehér és hosszú ujjú. Az egyiken a kakaó folyt végig, a másik az iskolában lett kimoshatatlanul festékes.
Első gondolatom az volt, hogy rövid ujjú póló lesz belőlük, de aztán gondoltam egy merészet és a fehérek festőlébe kerültek. Na nem egyformába, mert három egyforma póló igen unalmas lenne:)
Mindegyik foltos lett, mintha enyhén batikolt lenne (a sötétkék pedig igazából égszínkék lett volna, de nem fedte el a  vízfestéket a festék:D), ezért jobbnak láttam, ha teszek rájuk díszítést is.
Zárójel:
Csipkék is kerültek a festőlevekbe:)

Megjegyzések

  1. Nagyon ötletes módja az újrahasznosításnak. :) Továbbadom a tippet nővéremnek akinek két csintalan lánykája van.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett mind. Én is gyűjtöm a foltos ruhákat, de a javítással sajnos még csak ötlet szinten tartok. De most fellelkesedtem. :)

    VálaszTörlés
  3. Ügyes vagy, ezek nagyon jó ötletek! Remélem, nem felejtem el akkor sem majd, ha az én gyermekeim ruháit "kell" újrahasznosítani! :))

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, lányok!
    Foltos ruha mindig, mindenkinél van, még a felnőtteknél is;-)

    VálaszTörlés
  5. Megint nagyon jó tippet adtál, Köszi!

    VálaszTörlés
  6. de ügyes vagy! és mosásnál a festett ruhák nem engednek színt? én mindig ettől félek... :-)

    VálaszTörlés
  7. Marcsi! Ennek örülök!:)

    Kriza! Inkább feketékkel mosom együtt és akkor nem probléma. Egyébként meg színfogó kendő:)

    VálaszTörlés
  8. annyira jok lettek!! de a fiuk nem maszatolnak? :-)
    az a baj, hogy naluk olyan lehetetlen helyen lesz maszatos a polojuk, hogy nem tudok vele mit kezdeni.

    VálaszTörlés
  9. Ahogy mondod! Vagy leeszik magukat a hasuk közepén vagy beleesnek a sárba és akkor az egész pólójuk csupa:) Ráadásul nekik nincs fehér pólójuk, leginkább csak sötét színűek. De talán majd egy próbát megér. Most még friss ez a mentsük, ami menthető életérzés:)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jó ötlet!! Megyek is festéket venni! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.