Ugrás a fő tartalomra

Leírás Évinek ajánlva

Előrebocsátom, hogy az általam készített sablon és leírás nem jöhetett volna létre, ha nem vásárolom meg (méreg drágán) a nagy japán cég által gyártott, itthon leginkább a Varrógépcenturm által forgalmazott sablont és leírást.

Semmilyen különleges felszerelésre nincs szükség, csupán ollóra, tűre és cérnára, anyagra és sablonra.

A sablon elkészítése nem bonyolult feladat, a lényeg, hogy szabályos 8 szirmú virágot formázzon, az egyik sziromnál legyen bevágva és a közepében legyen egy kb. 2 cm átmérőjű kör. Célszerű a szirmokat behajtogatni és a képen látható módon beszámozni.
A virághoz célszerű olyan anyagot választani, aminek mindkét fele használható. Én most előre felvágtam megfelelő nagyságú négyzetekre az anyagot, azt tapasztaltam ugyanis, hogy így anyagtakarékosabb. Ez a lépés azonban elhagyható, lehet dolgozni egy nagy méretű anyagon, ide-oda rakosgatva a sablont.
Ha ráhelyeztük az anyagra a sablont, félbehajtjuk az 1. sz. szirmok vonalán.
Ezután félbehajtjuk a 2. hajtásvonal mentén oly' módon, hogy a nyitott sziromvonal legyen kívül.
Majd a két 3. hajtásvonal következik, a nyitott sziromvonal felé külön-külön hátrahajtva.
Az alsó íves vonal mentén levágjuk a felesleges anyagot.
 
 
Itt kap szerepet a kivágott kör, mert itt fogjuk összeölteni.
Lehúzzuk róla a sablont és megcsinálunk még sok-sok ilyen szirmot.
Minden egyes szirmot hozzáöltünk az előzőleg elkészítetthez és csak azután húzzuk le róla a sablont. 

Célszerű legalább 12 szirmot készíteni, hogy jó sűrű legyen. Ennél a virágnál én tizenötöt készítettem, így szép gömböt tudtam formázni belőle.
Ha meg van a kellő számú szirom, akkor egyszerűen csak hozzáöltjük az utolsót az elsőhöz és eldolgozzuk a cérnát.
 
Ezzel el is készült a virágunk (azaz szegfűnk).
Ha elég sűrű, akár így is maradhat, de érdemes kicsit széthúzkodni a szirmokat a még kócosabb hatásért.
Kócolás előtt:




Kócolás után:
Az első példányokat csupán a szemléltetés miatt rakom fel újra: milyen is az, amikor a visszáján világosabb anyagot használunk (piros) és nem elég sűrű a virág (kék).

(Figyelem! Magyar tanárok és arra vájt fülűek most hunyjanak szemet afelett a tény felett, hogy ebben a bejegyzésben feltűnően sokszor fordulnak elő a célszerű, a szirom és a sablon szavak!:)  )

Megjegyzések

  1. Szuper sablon, célszerű leírás, gyönyörű szirmos virág :) Köszönöm, biztos kipróbáljuk a lányommal, szerintem ez gyerkőcöknek is jó móka.

    VálaszTörlés
  2. Jesszus, ha ez ennyire drága holmi, meg sem merem fogni. :) Üveg alá teszem. :DDD Kösz a leírást, és a csomagot is még egyszer! <3

    VálaszTörlés
  3. Aledi! :))))))

    Évi! Pont most írtam neked levelet:)
    Eszedbe se jusson nem használni!!!!
    (Egyébként meg jogos, illetlenség volt utalni az árára:( )

    VálaszTörlés
  4. Julcsi, köszönöm a leírást! Nagyon mutatós a virág!

    VálaszTörlés
  5. Ó, de szép! :) Köszönöm a leírást én is.

    VálaszTörlés
  6. Nahát, eddig bele sem gondoltam, hogy milyen sablonnal célszerű szirmokból virágot csinálni ... :o) Köszi a leírást, biztosan kipróbálom!

    VálaszTörlés
  7. Hűha, egész jó! Még nem is láttam ilyen elkészítést! És ilyen szuper leírás alapján egyszerűnek tűnik.
    köszönjük!

    VálaszTörlés
  8. most ezt komolyan pénzért árulják??? :(
    magamtól is megcsináltam :D

    VálaszTörlés
  9. Célszerű lenne ezt a sablont olcsóbban is árulni, mert szuper! Köszönjük! A Célszerű használati utasítást:O)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szívesen! Használjátok egészséggel!

    Molika! :))))

    VálaszTörlés
  11. tHs! Én meg jól belerohantam, mert azt hittem, ez valamilyen bonyolult folyamat. Hiába, palimadár vagyok:))

    VálaszTörlés
  12. Nagyon önzetlen kis emberke vagy e nagy világban és nagyon szeretem ,hogy ilyen szépeket alkotsz.Bárcsak ennyi jó ember lenne és akkor máris jobban éreznénk magunkat :D.Bocsi,de muszáj volt leírnom,mert már egy ideje olvaslak és most már nem bírtam visszafogni magam.A másik meg: lehet,hogy meglehet csinálni,de ez eddig senkinek nem jutott eszébe,hogy megossza.Köszönjük szépen!

    VálaszTörlés
  13. Ja és Andi voltam csak nem fért már bele :D

    VálaszTörlés
  14. Julcsi, el van nézve (tudod a macska pedig fel van mászva a fára)!

    VálaszTörlés
  15. Andi! Nagyon kedves vagy, hogy így gondolod és nagyon köszönöm, hogy le is írtad! Néhány simogató szó nagyon jól tud hatni az ember lelkének.

    Annamari! De fel van ám!:)))

    VálaszTörlés
  16. Köszönöm hogy megosztottad velünk ezt a sablont, ránézésre és is bonyolultabbnak gondoltam.

    VálaszTörlés
  17. A virágok a gyengéim, a kockás (pöttyös, virágos, stb..) virágok pláne! Köszönöm a leírást, mindenképpen ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm szépen,hogy meg mutattad,hogy lehet ilyen szép virágot csinálni!
    Néztem én is az egység csomagot,de megmondom öszintén nem tudtam olyan összeget ki fizetni.
    Azt hiszem sokak nevébe irhatom,hogy nagyon szép dolog Tőled,hogy meg osztottad velünk a virág lészitését!
    Isten tartsa meg a jó szokásodat!
    Legyen szép napod! Üdvözlettel:Gabi

    VálaszTörlés
  19. Ez ötletes. Most úgysincs varrógépem... Viszont eszembe jutott, hogy a szirmokat lehetne vágni cik-cakk ollóval, úgy még szegfűsebb lenne. Ha írta már valaki, akkor bocs- nem olvastam az előttem lévő km-es hozzászólásokat. :O És: :)

    VálaszTörlés
  20. Lányok, köszönöm! Nagyon kedvesek vagytok!

    Bea! Nekem is végigfutott a fejemen a gondolat, de épp nem volt kéznél. Annyit meg még nem készítettem.
    Viszont bubsza-Margó (a foltos csoportunk vezetője megcsinálta aranymintás tüllből, legalább 20 darabból, teljesen úgy nézett ki, mint egy karácsonyi gömb.)

    VálaszTörlés
  21. De jóóó, hogy felraktad, köszönjük :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés

Vagy ha úgy vesszük, akár azt is mondhatnám, hogy szolgálati közlemény.
2016. novemberében több szempontból is változás történt az én egyébként sem unalmas életemben. Bemutatótermet nyitottunk a Paloma-házban. Öt alkotótársammal együtt vágtunk bele, hogy próbára tegyük magunkat. (Ha a belvárosban jártok, feltétlenül nézzetek szét nálunk.) Ezzel együtt kezdtem félállásban dolgozni asszisztensként. S ez mellett még csinálom a Pjulcsy-t, ami hála nektek, egyre ismertebb és keresettebb. S tényleg, még van egy kicsike családom is!😉 (Hogy időközben fele-fele lett a nagykorúak és a kiskorúak aránya, mit sem változtat a lényegen.)
Így, ezekkel együtt csináltam végig az elmúlt két hónapot. Azt a két hónapot, ami egyébként is mindig, mindenki számára kritikus pont az évben. Nálam csúcsra járatódott és ha azt kérdeznétek, hogyan tudtam végigcsinálni, azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs. Jöhetnék a közhellyel, ami attól még, hogy közhely, igaz: csodálatos Férjúr, két csodálatos barátnő, kedves…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…