Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni. Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...
Textilbabák szívből, lélekkel
:))))
VálaszTörlésén meg itthon tudok jobbakat, ez miért van, kedves Stabilkéz?:)
Mert nem mered rád három vizslató szempár:)
VálaszTörlésEgyébként a fényviszonyok a hibásak:D
Juj, de jó lett (pöttyös kancsóstul, sámlistul)!!!
VálaszTörlésez lehet az oka,igeeeeen, a bizonytalansági tényező csökkentése :)
VálaszTörlésTök jó, de mivel erősítetted az ajtóra?
VálaszTörlésRagasztópisztollyal:)
VálaszTörlésA műhely valami csoda lett!! A férjed és nővéred angyal! A falra szerelt dobozok nagyon kreatívak!
VálaszTörlésEz a hóember nagyon jópofa! Marci itt vigyorog mellettem!