Ugrás a fő tartalomra

Cipelő cicák:)

 Már jó ideje megvettem az első könyvet, mert ódákat zengtek róla a nálam okosabbak. Engem elvarázsoltak Agócs Írisz édes, jópofa grafikái és Berg Judit kedves történetei, de hiába, Vercsi csak legyintett rá. Ebben az esetben fordítva történt a dolog, én előbb varázsolódtam el és jutottam el a mesék titokzatos világába, mint Verocska. Persze most már tudom, hogy mindennek eljön az ideje, csak ki kell várni. Eljött ennek is. Komoly négy évessé kellett válnia, hogy ő is megértse, őt is megérintse a szikrázó farkincák világa.
Így aztán mi sem lehet kézenfekvőbb, mint hogy a születésnapján már ő is cipelheti a saját cicáit ágyba, oviba, kiskonyhába és folyton kenyérhéjért kuncsorog.
 
 
A boldog szülinapos, akinek érdemes ajándékot adni:) Mert nem csak berakja az ágyába a legújabb kedvenceket a már meglévő nyolc mellé, hanem elviszi az oviba is és arcán a négyévesek büszkeségével, orrát az égig emelve, szemében az ilyensenkineknincscsaknekem kifejezéssel közli, hogy ezt az anyukája varrta:)
És nekem ettől a büszkeségtől egyszeriben csodás napom lett:)

Megjegyzések

  1. Aztaaa! Micsoda ügyes anyukája van ennek a gyönyörű 4 éves szülinapos Tündérnek!
    Joggal büszkélkedik... :-)))

    És mennyivel szebb és eredetibb, mint a boltban kapható cipelő cica!(Főleg ha tekintetünket azok borsos árára vetjük...)

    A tieidnek tényleg szikrázni fog a farkincája...majd megszólalnak, olyanok... :-)))

    VálaszTörlés
  2. Nem tetszik a cím.
    A cicák viszont mesések, én komolyan megkívántam őket, szabad rendelést leadni egy darab női táskába illő méretű cipelő cicára? Az embernek az az érzése támad, hogy akinek ilyen cipelője van, azt baj nem érheti. :-))

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot a Lánykának!!!!

    Ezek a cicák igazán varázslatosak!!!

    VálaszTörlés
  4. Kriszta! Az árát meg sem néztem, csak azt, hogy cseppet sem hasonlítanak:)))

    Eszter! Kicseréltem, csakis a te kedvedért, mert az nekem sokat jelent:)
    És igen, lehet leadni, de azt is csak neked:)

    TündérViola! Köszönöm!:)

    VálaszTörlés
  5. Igaza volt Aarkusnak. A legszuperebb cipelők, amit eddig a neten láttam.

    A mese nekünk sem jött be egy éve. Mondjuk nálunk nem csak a lányoknak, nekem sem, azért eddig nem is forszíroztam újra.

    Isten éltesse a már nem is olyan pinduri legkisebbedet! :D (már bizony ő sem babás többé)

    (Nem szeretsz minket Julcsi, ezzel a borzalmas szóellenőrzővel??!)

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot Vercsinek!
    A cipelőket cipelje sokáig! :)

    VálaszTörlés
  7. Era! Már le is vettem, mert a te véleményed is számít:)
    És köszönöm!:)

    Virág! Köszönöm az ő nevében is!:)

    VálaszTörlés
  8. Hát ezek nagyon aranyosak , kézbesímulósak. A kicsilány meg egy tündér. CSibészes de tündér.:-)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszenek a cicák és meg a szülinapos is!

    VálaszTörlés
  10. Tényleg, a tündéri kisbabából hirtelen (kis)lány lett... Isten éltesse sokáig bolgoságban, szeretetben, egészségben sokáig!

    Ez a mesekönyv hozzánk már nem jutott el, a macskák akkor is csúcsfejek!
    Úgy képzelem, hogy
    a piros a főnökmacska,
    a kék aki csodálkozó szemekkel azt mondja: "mér' pont én főnök?",
    a kicsi zöld pedig a megtestesült ártatlanság... ahol hárman vannak pont olyan a tekintete mint a Pityke őrmesterben a kis fehér szirénaként is működő fehér kutyának :))

    és kössz, hogy nem kell a robotszűrőn vergődni

    VálaszTörlés
  11. megmég bocs a szóismétlések miatt... miatt :)

    VálaszTörlés
  12. Csilla! Jól látod, egy tündércsibész:)

    Kastanie! Köszönöm:)

    Erzsó! Majdnemhogy igaz:) Ciró, a piros cica, okos, de nem annyira főnök típus. A többi stimmel. Akkor valamit jól csináltam:)

    VálaszTörlés
  13. Isten éltessen benneteket, gyönyörű az ajándék is. Az egész ovi irigykedhet.

    VálaszTörlés
  14. A cicák nagyon helyesek (a mesét nem ismerem, de Agócs Írisz munkái nagyon tetszenek), de hogy milyen tüneményes kicsi lányod van, az fantasztikus!

    VálaszTörlés
  15. hát, ezektől én odavagyok,annyira édesek, de azért az utolsó képek a legjobbak,messze,messze a legjobbak! a jobb legalsó különösen a kedvencem :)

    VálaszTörlés
  16. Isten éltesse a tündérkét, csodás cicákat varrtál!

    VálaszTörlés
  17. Pont emlegettelek e blogomon egy hozzászólásban Timinek, hogy nemsokára ti következtek a szülinapozásban:)
    Isten éltesse::

    Cipelő cicák nálunk is nagy kedvenc és biztos előbb-utóbb én is megvarrom őket:)

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm nektek is, kicsit későn eszméltem:)

    Szömörce! Bizony, jól emlékszem arra az időszakra, amikor sorra születtek: Gerda, Nimród és Vera:)

    GumiPók! Én is nagyon szeretem Agócs Írisz munkáit:)

    Mici! De jó, hogy elmondtad! Most már értem, egészen fordított volt a sorrend és ezért nincs hasonlóság! Okosabb lettem:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.