Minden mindennel összefügg

Hol is kezdjem azt a hosszú sorozatot, ami pusztán egy labdából alakult tökről szól, ám sok-sok esemény előzte meg.
Talán ott, hogy néhány hónappal ezelőtt egy titok tudója lehettem a lányainkkal együtt: Ahama könyvet ír. Hogy jönnek ehhez a lányaink? Úgy, hogy lábmodellt álltak/másztak/ültek a könyvhöz. Az már csak hab a tortán, hogy az én jó öreg papucsom, a jó öreg lábaimon is helyet kapott a könyv hasábjain.
Ennek apropóján dedikált tiszteletpéldányt kaptunk a szerzőtől, de hogy ezt átvehessem, ismét találkoznunk kellett. Jó alkalom volt erre a blogtalálkozó, ahol sok más kreatív ügyeskedő mellett, Ahama labda kötését mutatta be. Ott nem kötöttem meg, még csak kötőtűt sem fogtam a kezembe, de mert figyelmemet folyamatos beszélgetéssel álcáztam, minden mozzanat a fejembe vésődött és itthon elkészítettem azt a bizonyos labdát, ami tényleg nem is bonyolult.

Aki azt hinné, hogy végre a tököknél lyukadunk ki, az bizony téved. Vissza kell kanyarodnom ugyanis, egy kellemes délutáni kávézáshoz, ahol spontán foltvarró kör alakult és aminek én volnék az okítója és ahol a legelső alakalommal tököket varrtunk. És igen, megérkeztünk a jelenbe:) Ma reggel fotózáshoz álltak modellt a tökök (nálunk minden és mindenki képes modellt állni:D ) és odakeveredett az a bizonyos labda is. Fotózgattam, figyelgettem és elképzeltem milyen jó kis tök lehetne ebből is. Bizonyára emlékeztek még Hűbele Julcsira, aki szerény személyem volna és aki nem képes türelemmel lenni, ha egyszer valamit kitalált:)
Mondjuk nem mindig jönnek be a végig nem gondolt számításai ennek a Hűbelének, de most telibe talált. Ilyen szép felületű és nemesen egyszerű tököt kapott két perccel ezelőtt.
Ezek mellett a többi tök már semmilyennek tűnik. Még az a kicsi sárga is, ami egy kötött kislány kardigán levágott ujjából készült. Pedig azért az is szép a maga nemében.


Ugye minden összefüggés érthető?



Megjegyzések

  1. Teljesen érthetőek az összefüggések, és gyönyörűek a tökök :-)

    nekem most a rózsás a kedvencem, pedig bújkálgat :-)

    VálaszTörlés
  2. Ettől a bejegyzéstől fülig ért a szám. Nagyon Julcsis! :-)))

    VálaszTörlés
  3. Naná, tök jók, főleg a labdából átlényegült. Azt meg csinálj másikat, szép színeset! Annyira kíváncsi vagyok arra a könyvre egyébként. Ha nem nyerem meg mindenképpen beszerzem, karácsonykor hazamegyünk.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm lányok a tökeim méltatását:)))))))))))

    VálaszTörlés
  5. Klassz a tökös ötlet :) és gyönyörűen van megkötve !

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Majdnem sikerült

Babahaj, ahogyan én csinálom

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés