Ugrás a fő tartalomra

(D)rukk

Régóta utaltam rá itt-ott, mire is készülök. 
Most már előrukkolhatok azzal, milyen nagy fába is vágtam a fejszémet.

Mielőtt elkezdtem magamnak szoknyát varrni, sokat keseregtem azon, mennyire nehéz egy nagyméretű hölgynek ruhát vásárolnia, ha nem akar beállni a sportcipős-farmeros dundik sorába. Attól, hogy valaki nem modell-alkat, még lehet nőies és mint olyan, lehet csinos és egyedi is akár. Legalábbis én így gondolom.
Én meg tudtam oldani és elkezdtem magamnak varrni. Ám kiderült, hogy sok hozzám hasonló ember gondolkodik így, varrástudás híján azonban nem sok mindent tehetnek. Rengeteg bátorítást kaptam tőlük is és a barátaimtól is. Ez vezetett el oda, hogy miután rendbe tettem és elindítottam a maga útján életem első, nagy és legigazibb vállalkozását, magamra is szánhatok némi időt és belekezdhetek egy második, kisebb vállalkozásba is. Ugyanolyan ismeretlen és kiszámíthatatlan ez is, mint az első, mégis bízom és igyekszem legjobb tudásommal helyt állni ebben a másodikban is.

Az első fecskék meg is érkeztek, hiába érzik a hideget, nem tudnak tavaszig várni:)




Kutasd át a Kredencet, hátha találsz benne kedvedre valót!

Megjegyzések

  1. juhúúúúúúúúúú!!!!! nagyon sok sikert kívánok, ölellek!!

    VálaszTörlés
  2. Csúúúúúúúúúúcssssssss!!!! sok sikert!!!

    Off! L-s méretben nem tervezel hasonlót?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :))) Köszönöm!
      A lilás-bordós, pöttyös aljú szerintem L-es méret, a sötétkék és a piros pedig S-es. Tehát nem csak a duciké a világ(om):)))

      Törlés
  3. hajrá Julcsi! sok sikert neked!

    VálaszTörlés
  4. Szorítok neked!!! Nagyon jó ötlet!

    VálaszTörlés
  5. Dejóóóóó!
    A helyzet az, hogy kis méretben sem könnyű szoknyát találni. Megrendelésre is varrsz szoknyát?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyenlőre még nem. Nem vagyok annyira profi, hogy méret után készítsek szabásmintát:(
      De ha belejövök -ami azt jelenti, hogy beindult az üzlet:)- akkor bármi lehetséges.

      Törlés
  6. Okos ötlet és olybá tűnik, hiánypótló is!
    Sok sikert kívánok hozzá!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon izgalmasak! Hajrá! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az bizony, izgalmas: minden darab más és más:) Köszönöm!

      Törlés
  8. Hűha, drukkolok neked nagyon, és elismerésem a vállalkozókedvért! Hip-hip, hurrá!!! :-)

    VálaszTörlés
  9. Indul a szurkolás, virtuális támogatásom tied! :) :*

    VálaszTörlés
  10. Hatalmas drukk! A minőséget keresni fogják!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy legyen, Kata! És Isten éltessen téged!♥

      Törlés
  11. Uhh, de szépek, Julcsi! Gratulálok, és nagyon-nagyon drukkolok!!! :)

    VálaszTörlés
  12. Drága Julcsikám!
    Nagyon jó a stílusérzéked, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy az izgalmas kihívásban megtalálnak majd az igazán jó ízlésű női személyek! :)
    Sok sikert Julcsikám az izgalmatos úton!
    Ölellek!
    Kriszta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már várom, hogy megtaláljanak!:)
      Köszönöm!

      Törlés
  13. Fantasztikus vagy!!!!Gyönyörűek!!!!Gratulálok!

    VálaszTörlés
  14. Gratulálok és sok sikert kívánok neked! Hajrá!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szépek. Hiánypótló, valóban. Egy- két drága, márkás szaküzletet leszámítva valóban nem találni szép, igényes, megfizethető nagyméretű ruhát. Pedig a világ nem áll meg az M-s méretnél :) Sok sikert, szurkolok neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy mondod, Adél! Sajnos megfizethetetlen az a kategória, amit szívesen felvennék.

      Törlés
  16. Hű de klassz, szurkolok, sok sikert!

    VálaszTörlés
  17. "Amikor félünk a felébredéstől, félünk saját félelmünk átélésétől, védőburkot teremtünk magunk köré, nehogy véletlenül megpillantsuk a Nagy Keleti Napot. Inkább elbújunk önmagunk erdeibe és barlangjaiba. Amikor íly módon elbújunk a világ elől, biztonságban érezzük magunkat. Úgy érezzük, csillapodott félelmünk, holott valójában csak megbénultunk a félelemtől. Körülvesszük magunkat ismerős gondolatokkal, nehogy hozzánk érjen bármi, ami éles és fájdalmas. Annyira félünk a saját félelmünktől, hogy kővé dermesztjük a szívünket.
    A védőburokban nem lehet táncolni, nem lehet járni, sem lélegezni, sőt, az ember még pislogni sem tud. Így aztán vágyódni kezdünk a friss levegőre, hogy a boldogság szellője simogassa arcunkat, s akkor kinyílik a szemünk, és elkezdjük keresni, hova mehetnénk a védőburkon kívül. Legnagyobb meglepetésünkre egyszerre csak fényt látunk, bár eleinte csak homályosan. Ekkor azonban a védőburok már meghasadt. Így elhatalmasodik rajtunk valamiféle láz: a Nagy Keleti Nap láza. Időről időre azonban vissza kell pillantanunk a sötét kis védőburokra. Úgy tudjuk ösztönözni magunkat a továbblépésre, hogy visszanézünk. Így látjuk, mekkora a különbség a két hely között. Látjuk, mennyi a szenvedés a gyávák világában, ettől felbátorodunk, és előrelépünk a harcos útján. Érezni kezdjük, milyen érzés igazi embernek lenni. Zsigerből érezzük, hogy az életünk egészséges, mintha egy aranytömböt hordanánk magunkban. Nehéz, tömör, és aranyfényben tündököl. Van valami roppant nagy valóságtartalom, valami hatalmas gazdagság az életünkben."
    Szeretettel, Márti :)

    VálaszTörlés
  18. de jo!! en viszont azt gondolom, hogy legyel mereszebb! mintha magadnak csinalnad. Ugy erzem, ezek nagyon szepek, visszafogottak es siman elbirnanak meg egy kis orultseget:-) olyat, amit ha megtartanad ratenned.
    puszi! K

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek a szoknyák "téli" anyagból készültek. Nehéz ilyet normális, értsd: a magam stílusában kapni. Majd a tavaszi, nyári kollekció...

      Törlés
  19. Szívből DRUKKOLOK! Sok sikert hozzá! (És csak zárójelbe írom, de nem csak azt érdemelné, te mindig csinos és nőies vagy, akárhányszor is látlak képen vagy élőben!)

    VálaszTörlés
  20. Imádom a szoknyáidat, drukkolok nagyon!

    VálaszTörlés
  21. Kedves Julcsi!Én is bármelyiket felvenném:) NAgyon tetszenek!
    Csak így tovább!
    Em.

    VálaszTörlés
  22. Nekem pont az tetszik, hogy csak kicsit őrült, munkahelyre is simán hordható. Szóval hajrá, Julcsi :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.