Ugrás a fő tartalomra

BOM 2.

A második blokk neve nyakkendő vagy masni, ki hogy ismeri:)


Szükségünk van:
  • 2 db 11,5 x 11,5 cm-es négyzetre az egyik színű anyagból
  • 2 db 11,5 x 11,5 cm-es négyzetre a másik színű anyagból
  • 1 db 8x8cm-es négyzetre a kiegészítő színből
 
1. Kirakjuk magunk elé a nagyobb négyzeteket, egy-egy színt átellenben egymással.
A legkisebb négyzetet félbehajtjuk és ráhelyezzük a bal felső négyzet jobb alsó sarkára, úgy, hogy a hajtás felfelé essen. Ráfordítjuk a mellette lévő nagyobb négyzetet és összevarrjuk. Érdemes gombostűzni!
Ha jól csináltuk - és miért ne csináltuk volna jól!:)- kapunk egy ilyet, azaz az anyagszél az anyagszéllel találkozik.
2. Most ismételjük az első lépést a félbehajtott anyag másik felén is, de figyeljünk arra, hogy a színek szembe kerüljenek egymással.
3. Szétnyitjuk a félbehajtott négyzetet.
Egymáshoz illesztjük a varrásráhagyásokat, szemben egymással. Ha eddig nem gombostűztünk volna, most mindenképpen tegyük meg, mert varrás közben a kiegészítő színből készült négyzet elcsúszik.
4. Végigvarrjuk az összegombostűzött varrásszéleket és készen is van a mondhatni 3 dimenziós blokkunk.


~~~♥♥♥~~~

Tipp 1. : Ha eddig azt mondtam, hogy a varrásráhagyásokat mindig egyfelé vasaljuk, akkor íme rögtön egy kivétel, amely erősíti a szabályt. Ugyanis ennél a blokknál, középen sok anyag találkozik, ami akárhogy is vasaljuk, kidomborodik a blokk színén. Ezt elkerülendő szét kell vasalni a középső, hosszanti varrást. (Jelzem, hogy ez csak az én megoldásom és mint olyan, nem biztos, hogy ez a "hivatalos" eljárás.)
Tipp 2.: Ha szeretnénk még egy kicsit bolondítani ezen a blokkon, mert nem elégszünk meg az egyenes szélekkel, azt is megtehetjük. 
Kissé behajtjuk a középen kapott négyzet széleit és rejtett kézi öltésekkel levarrjuk.

~~~♥♥♥~~~

Nem bánom, ha küldtök a kész munkákról fotókat!:)
Cserébe mutatok egy videót, hogyan is készül el ez a blokk, mindössze 10 perc alatt:)






Megjegyzések

  1. Ez is régóta tervben van:) Köszönöm a leírást és a videót is! Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A videóhoz semmi közöm:))))

      Törlés
    2. Nem úgy értettem Kedves! Látom én hogy nem Te vagy a videón, ennyit nem változhattál mióta nem láttalak:)))) Szóval köszi hogy megkerested, feltetted és megmutattad Nekünk.

      Törlés
  2. Kedves Julcsi!

    Jól látom, hogy mind a 9 blokkhoz érdemes ugyan azokat a mintájú anyagokat használni (ha falikép lesz belőle?)
    Kb. 3 féle kell majd mindegyikhez?
    Nagyon köszi a részletes leírásokat! Te ezt személyesen is oktatod?
    Puszi:

    U. Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenkinek a saját ízlésére van bízva, hogy miből készíti el. Ha egyforma színekből csinálod, akkor a végén valóban lesz egy kisebb faliképed, ami 9 blokkból áll. De egyenként is fel lehet használni, pl. egy táska vagy akár egy párna előlapjaként.

      Törlés
    2. És igen, oktatom, de csak "házi használatban":))

      Törlés
  3. Szia! Jelentem kész van mindkét blokkom! Kíváncsian várom a folytatást:-)Köszi,nagyon élvezem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, Ibcsy! Mindig félek, hogy nem érthető és szakszerű a leírásom, de ezek szerint igen:)

      Törlés
  4. Elkészültem az eddigi blokkokkal.
    Én faliképet szeretnék belőle.
    Kérdésem: Nem lesznek egyforma méretűek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ügyes!:)
      De elvileg egyforma méretűek. Rosszul adtam volna meg az adatokat...? Jaj!

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Julcsikám, ez szupi, köszi, hogy megosztottad! Várom a többi ilyen remek ötletedet :)
    Remélem most már én is egyre többet fogok tudni varrni, és kipróbálhatom majd az egyszerű és nagyszerű ötleteket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Figyelj, drága! Inkább most már ne tanuljál!:))) Inkább varrjál!!!:)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.