Ugrás a fő tartalomra

Szent Miklós napja

Tudom én, hogy már mindenki Karácsonyra készülődik és már rég elfeledtük a másik jeles decemberi napot, én mégis szeretnék említést tenni róla.
Elsősorban azért, mert nagyon szép élményekben volt részem azon a napon és nem csak azért, mert átadhattam valamit egy osztálynyi elsősnek a saját lelkületemből. Ez is nagyon felemelő, hisz ez a csapatnyi kisgyermek olyan tiszta és nyitott szívvel várta az anyukák által szervezett lelkinapot, hogy öröm volt hozzájuk menni, hanem inkább azért, mert nagy-nagy büszkeséggel töltött el, hogy az én két fiam segített nekem ebben egy bábelőadás erejéig.
Az idei adventi lelkinap témája, december 6-án mi más lehetett volna, mint Szent Miklós. Erre építettük fel a napot, kezdve az elején a már említett bábelőadással: saját dramaturgia, saját bábok, saját gyerekek, saját büszkeség.




Egy kis lélekápolás után pedig kalapácsot és szöget adtunk a gyerekek kezébe, hogy ezekkel és még némi fonallal megrajzolják Szent Miklós süvegét. Ügyesek voltak és csak kevesen sírtak, amikor az ujjukra csaptak, de mikor felajánlottam a saját ujjaimat, ők is abbahagyták:)

Eredeti ötlet forrása: Pinterest


Megjegyzések

  1. Fú, Julcsi! Nagyon jók ezek a bábok! De jó lenne, ha a gyerekek számára az lenne a mindennapos és nem a Disney...
    Én jövőre nagyon szeretnék ilyet....
    És annyira tetszik, hogy nem egyszerűen piros filcből valami fehér szakállal, hanem személyisége van, különleges, szép, kedves!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Időszűke folytán ez is egy éjszaka termése, mint mostanában annyi minden:(

      Törlés
  2. Fantasztikusak a bábok, izgalmas, stílusos darabok - és nagyon szetetnivalóak, Julcsi! Rég láttam ennyire üdítõen egyedi kreatív holmit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, Eszter! Te mindig tudod, hogyan kell belém lelket önteni:) Eddig én csak gyorsan összedobott bábokat láttam bennük. De most...:)

      Törlés
  3. De szupi! Jó, hogy megmutattad! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••

Egy takaró igaz története

Egyszer valamikor, réges régen, úgy 9 évvel ezelőtt egy édesanyának végre kislánya született. Az édesanya nagy örömében, hogy már rózsaszínből is alkothat valamit hozzákezdett egy nagyon sok munkával járó, kézzel készült gyerektakaró megvarrásához. Haladt ő, varrogatott sokat, de az idő előrehaladtával egyre kevesebbet, végül semmit. De mert nagyon szeretett volna valamit szépet az ő akkor még egyszem kislányának, hozzákezdett hát egy horgolt takaró elkészítéséhez. Ezzel is meggyűlt a baja, mert ha lehet, akkor ez még sokkal-sokkal unalmasabb volt, mint a kézzel varrott takaró.
Gondolt hát egyet és hozzáfogott egy másik horgolt takaróhoz, egy színesebbhez, egy bonyolultabbhoz. Mitagadás, azt is elunta, mert miközben horgolgatott, egyfolytában csak számolgatott, mennyi négyzet kell még, mennyi időbe telik is ez, aztán meg még össze is kell varrni? Megint abbahagyta, megint másikba kezdett.
Mert rátalált egy csudablogra és ott egy leírásra, hogyan is csináljunk gyönyörű takarót, gyönyö…