Ugrás a fő tartalomra

Ikrek Nr.1.


Egy régi ismerősöm, kivel ezer éve nem találkoztam, két babát kért tőlem az ikerlányainak, nem kis feladatot bízva rám:  

"Nem alkalomra lesz, inkább egy életre szóló ajándéknak szánom. Nagyon tetszenek a munkáid és reménykedem, mikor majd kirepülnek a fészekből örök emlékül viszik magukkal itthonról. Nekem is meg van még a gyerekkori jegesmedvém és olyan sok emlék füz hozzá, nem adnám semmiért. Szerintem ezek a kézzel készült dolgok többet adhatnak, mint csoda játékok:)
 "
Ennek a felemelő feladatnak láttam hozzá nemrégiben és terveztem új babákat. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem igazán egyforma babákat szerettek volna, csak annyi volt a kitétel, hogy az egyik szőke hajú legyen, a másik pedig barna. Ám nem tudtam elvonatkoztatni, mégis egyformák lettek. És mégsem.
Elöljárónak a barna babalány. Levehető szoknyácskával, ami alatt bugyija is van. És a cipője is mozgatható, hogy legyen mit elhagyni. Legalább az egyiket:)









Megjegyzések

  1. Nagyon édes lett, alig várom az ikertesóját :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Időközben megjött ő is. Ő is nagy szerelem:)

      Törlés
  2. A babáid miatt szeretnék újra gyereklány lenni. :-)) Csuda kedves figura ez is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a 35. szülinapomra érkezett Julcsi egyik babája <3

      Törlés
    2. Egyszer úgyis varrok neked is!!!!!!

      Törlés
    3. És bizony, van, aki felnőtt fejjel kér ilyet;) És én ezt egy cseppet sem bánom!!

      Törlés
  3. Ikrek...

    Épp ezzel a címmel írok dolgozatot:

    "Van-e gyógyír a magányosan született ikrek számára a magyar népmesékben? Az aranyhajú ikrek és A világvándora herceg és változataik"

    Ugye nincsenek véletlenek... : ) Különös, vágyott világ az ikreké, remek dolog ikerbabákat készíteni. Jó munkát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Gabi!
      Neked is! A tiéd sokkal nehezebb.

      Törlés
  4. Tünemény! És ez a hinta...! Csodás lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az új koncepció a fotózáshoz. Ki kell alakítanom egy egységes arculatot, ha nagyra akarok törni:)

      Törlés
  5. Ez a baba egyszerűen tökkkéletes! :)
    Olyan harmonikus, hogy belesajdult a szívem, hogy nekem is kellene egy ilyen gyönyörűség...!!!
    De nem gondolhatok elsőként magamra... (sajnos nem visz rá a lélek)...

    Úgyhogy most jött el a pillanat, hogy szeretnék rendelni Tőled két hasonló babát a lányaimnak június elejére...!!! Ez egy nagyon komoly kérés (sűrű pillarezegtetésekkel, mert tudom, hogy elfoglalt vagy, de légysziii...) Nagyon odáig voltak érte, amikor meglátták... Azt pedig nem is sejtik, hogy mi fogant meg ennek a reakciónak kapcsán a szívemben...
    (A Nagyobbik akkor lesz 12 éves és talán még az utolsó alkalmak egyike, hogy babát ajándékozhatunk neki...)

    Örülnék, ha lenne nekik is Julcsi-babájuk...! Nagyon értékelnék, az biztos...!!! :)))
    Ölellek! Kriszta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jegyeztem! De azért majd még egyeztessünk:) Szín, méret, forma, ilyesmik.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy takaró igaz története

Egyszer valamikor, réges régen, úgy 9 évvel ezelőtt egy édesanyának végre kislánya született. Az édesanya nagy örömében, hogy már rózsaszínből is alkothat valamit hozzákezdett egy nagyon sok munkával járó, kézzel készült gyerektakaró megvarrásához. Haladt ő, varrogatott sokat, de az idő előrehaladtával egyre kevesebbet, végül semmit. De mert nagyon szeretett volna valamit szépet az ő akkor még egyszem kislányának, hozzákezdett hát egy horgolt takaró elkészítéséhez. Ezzel is meggyűlt a baja, mert ha lehet, akkor ez még sokkal-sokkal unalmasabb volt, mint a kézzel varrott takaró.
Gondolt hát egyet és hozzáfogott egy másik horgolt takaróhoz, egy színesebbhez, egy bonyolultabbhoz. Mitagadás, azt is elunta, mert miközben horgolgatott, egyfolytában csak számolgatott, mennyi négyzet kell még, mennyi időbe telik is ez, aztán meg még össze is kell varrni? Megint abbahagyta, megint másikba kezdett.
Mert rátalált egy csudablogra és ott egy leírásra, hogyan is csináljunk gyönyörű takarót, gyönyö…

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••