Ugrás a fő tartalomra

Gálaest


Idén is megrendezésre került a Pure Fashion , amit újra én (is) dekorálhattam. Nem kis feladat egy hatalmas, egyébként elég unalmas színpadot széppé varázsolni, ráadásul egy alapítvány ilyen, holmi luxusra fordítható forrásai nem túl bőségesek. Ám a feladattól nem ijedünk meg, tesszük, amit kell és abból dolgozunk, amink van.
Nehezen állt össze a kép, milyen is legyen. De aztán amikor elkaptam a fonalat, akkor már láttam is magam előtt a színpadot. Persze az utolsó pillanatban akadtak még változtatások, de voltak kreatív és lelkes önkéntes segítőim, amit ezúton is nagyon-nagyon köszönök nekik.



Fő koncepció a körök, a fények és a virágok voltak. 
A legkreatívabb megoldásom a színes, műanyag karikákból készült dekorációs elem lett, amit először selyemmel, aztán egy fényfüzérrel, végül organzával tekertünk körbe és így akasztottuk fel a karton körök közé.
A kifutóra pedig virág, sok-sok virág került, megspékelve néhány maradék függönyanyagból készült pompommal. 







Virág Álom-Bori és BonZsúr-Anna is nagyot alkottak és ugyanúgy, mint én, ők is rengeteget dolgoztak.





A színpad maga akkora, hogy én a magam kis objektívével nem is tudtam rendes fotót készíteni róla. Egy profi fotós szemével azért egészen másképp mutat a színpadi dekoráció is. 
A fotók a Pure Fashion honlapjáról valók, Varga Mihály és Hegedűs Márton keze munkáját dicsérik. Érdemes a linkre kattintani és elolvasni a cikket is és megnézni a további fotókat. Aki pedig az egész este összefoglalóját is szeretné elolvasni, annak a Magyar Kurir honlapját ajánlom, szintén remek fotókkal (a dekorációról is).



Ha valaki kíváncsi a régebbi élménybeszámolóimra, dekorációra, megnézheti:
és a másodikat is.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.