Félkarú óriás


Nem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel a fotómasinám betegsége, hogy ennyire hozzá lehet szokni a jóhoz. Négy és fél éve boldogítjuk egymást, megtanultuk kezelni egymás szeszélyeit és hihetetlen, de félkarú óriásnak érzem magam nélküle. 
Ezek a fotók Panni kis kompaktgépével készültek. És hát jók, jók, de mégsem az igaziak. Viszont mindenki láthatja, mikor készült:)

A baba egy kisfiú kisbarátnőjnek készült, ajándékba. Szeretem.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Majdnem sikerült

Babahaj, ahogyan én csinálom

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés