Ugrás a fő tartalomra

Hercegnő, de nem csuparózsaszínes



Nóráéknál nem az első PjulcsY-baba lett szülinapi ajándék. Panni az ovisom volt abban a röpke két hónapban, amikor még azt gondoltam, pedagógiai asszisztensként fogom keresni a kenyeremet. Azóta már tudom, hogy bármennyire is szerettem, nem az az én utam és hát Panni is megnőtt azóta, mégis gyakran látom őt és a családját azóta is.
Hogy elfogultak velem szemben, azt nem csak abból látom, hogy Panni után Nóra is tőlem rendelt babát a születésnapjára. A kedves szavakból is süt a szeretetük és Panni minden egyes öleléséből.
És ha azt mondom, ennek a két kis cuki lánynak van még egy húga? Azt hiszem, borítékolható még egy megrendelés.






Megjegyzések

  1. És igen, borítékolható a következő megrendelés :). MInden elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy gyönyörű babák születnek a kezeid alatt,reméljük sok-sok gyermeknek okozol még örömet ezekkel a csodás babákkal.Minden kislánynak szerintem kell egy BABA, amivel felnőhet és felnőttként is örömmel gondol a baba által a gyermekkorára, na és a baba tündéri készítőjére is. (nekünk ugyanis külön öröm, hogy ismerjük személyesen a Julcsit, akinek el lehet mondani, hogy milyen babát szeretnék, pontosan milyen legyen a haja, a ruhája és ő azt tökéletesen megvalósítja.) Köszönjük szépen! sok puszi: Évi

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.