Jön a tavasz, mindenki társra vágyik


Professzor úr is magányosan üldögélt a polc egyik félreeső sarkában. Jól érezte magát kedvenc könyvei társaságában, szeretett olvasni. Sosem gondolta volna, hogy eljön az az idő, amikor már nem köti le a felhőbodrok széles spektrumú skálájának elemzése vagy a fűszálak, a szél felhajtóereje következtében létrejött hajlásszögének kutatása. De ahogy kezdett múlni a téli szürkeség és néha-néha előbukkant a vastag felhőréteg mögül a tavaszi napsugár, egyre csak azon kapta magát, hogy el-elrévedezik, tekintete belevész a semmibe. Ürességet érzett úgy szív tájékon. Megunta a magányt, társra vágyott. Szerette volna megosztani valakivel az előző napról ottfelejtett kávét, kézen fogva körbecsoszogni az íróasztalt az írógép és a ceruzatartó között és közben a porcicákat számolgatni a sarokban. Vágyott valakire, akit nagyon szerethet...





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Majdnem sikerült

Babahaj, ahogyan én csinálom

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés