Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Meghatározhatatlan színű szoknya

Adva volt egy kislány, aki 11 éves lesz és nem olyan csajos, romantikus, mint a nővére és az anyukája szeretne egy babát neki is. Hűha, mi lesz velem, ha nem rakhatok sehova rózsaszínt vagy csipkét?! Gondoltam először, főleg, hogy még a színek sem voltak meghatározva. De a feladatot szokás szerint abszolváltam és a végeredménnyel nagyon elégedett vagyok. Én. Remélem az ünnepelt is az lesz! A fura cím pedig arra a kis anyagdarabkára utal, amit én is úgy kaptam és eddig féltve őrizgettem. Most eljött az ideje ennek a piros, a pink és a málna között valahol félúton-színű anyagnak az ideje és megtalálta méltó helyét. Bár tudnék még szerezni ebből az anyagból...

Állatsereglet

Oroszlánt nem először varrtam. Kutyafülű sem először került ki a kezeim közül. Na, de puha, szőrös hasú, romantikus medve! Na, az még nem volt! A kedvenc fotóm róla :)

Gálaest

Idén is megrendezésre került a Pure Fashion , amit újra én (is) dekorálhattam. Nem kis feladat egy hatalmas, egyébként elég unalmas színpadot széppé varázsolni, ráadásul egy alapítvány ilyen, holmi luxusra fordítható forrásai nem túl bőségesek. Ám a feladattól nem ijedünk meg, tesszük, amit kell és abból dolgozunk, amink van. Nehezen állt össze a kép, milyen is legyen. De aztán amikor elkaptam a fonalat, akkor már láttam is magam előtt a színpadot. Persze az utolsó pillanatban akadtak még változtatások, de voltak kreatív és lelkes önkéntes segítőim, amit ezúton is nagyon-nagyon köszönök nekik. Fő koncepció a körök, a fények és a virágok voltak.  A legkreatívabb megoldásom a színes, műanyag karikákból készült dekorációs elem lett, amit először selyemmel, aztán egy fényfüzérrel, végül organzával tekertünk körbe és így akasztottuk fel a karton körök közé. A kifutóra pedig virág, sok-sok virág került, megspékelve néhány maradék függönyanyagból készült pompommal....

A mi filmünk

Emili takarója. Lehetne ez akár egy amerikai film címe is, amelyben a szereplők, a hagyományokhoz híven közösen varrnak egy takarót és miközben a takaró készül, felelevenednek a régi emlékek, a régi szerelmek, régi történetek. ( Ja, ilyen film már van! ) A mi filmünk azonban tényleg ez a címe és igaz történeten alapszik, bár meglehetősen sok a közös vonás a filmbéli történettel.  Mi, patchwork-anyák is összegyűltünk és éjszakába nyúló beszélgetések közben megvarrtuk a második közös takarónkat. Mi is sok mindent átéltünk már együtt, jót is, rosszat is, szomorút is, vidámat is és ez összeköt minket. Ezt adjuk tovább, ezt az összetartozást ebben a takaróban is, egyikőnk nemrég született kislányának.  Emili!  Neked is csak azt írhatom, amit Andrisnak : Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el,  Legyen veled az Isten, kérjük kísérjen el!

Kistestvér

Amikor Melinda meglátta az őrangyalt , azt mondta, ilyen pont jó lesz az ő lányának is. Na, ez nehéz lesz, gondoltam. Ugyanilyet, tuti nem fogok tudni csinálni, még az iker babáknál sem sikerült igazán. A sejtésem beigazolódott és egy ugyanolyan, mégis egészen másfajta baba született, igazodva a kérésekhez.

Eszti

Meghatódtam, amikor felkért. Még napokkal azután is könny szökött a szemembe. És így van ez még most is, amikor már hivatalosan is bérmaszülő lettem.  Eszti egy édes kis csodabogár, tele jókedvvel, mosollyal és életszeretettel. Ezt próbáltam belecsempészni az őrangyalába is, mert mi más is lehetne az ajándéka egy ilyen bérmaanyuka mellett?!