Ugrás a fő tartalomra

Duci királykisasszony

Ma bábelődást tartottunk néhány szülővel az óvodában, Panniék csoportjában. A mi óvódánkban a március mindig mese hónap. Erről árulkodnak a kézműves foglalkozások, az elalvás előtti mesék, amit gyakran egy-egy anyuka, apuka, nagypapa, nagymama olvas fel és ilyenkor mese-díszbe öltözik az egész óvóda is. Úgy gondoltam, hogy a mi csoportunkban lezárhatnánk ezt a sorozatot egy bábozással, amiben szerencsére sok más szülő is részt vett.
A mese rövid volt, mi szülők nagyon izgultunk, mert hiába ültünk össze kétszer is, próba helyett trécseltünk és palacsintáztunk:) De mindent feledtetett az a sok csillogó szemű, kipirult arc. Mert a gyerekek mit sem sejtettek az egészből, egyszer csak betoppantunk:) Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy -mesélőként- láthattam ezeket a csillogó szemeket:)



Rövid volt az idő a bábok elkészítésére, de nem szerettem volna sík bábokat. Ezért azt találtam ki, hogy textilre festettem fel egyszerű akril festékkel a figurákat, aztán a hátuljával együtt körbevarrtam és kitömés után rudat szúrtam beléjük. Szóval igen egyszerű, de mégis mutatós bábok.
A legmókásabb az egészben, hogy míg az ember figurákat sitty-sutty megrajzoltam, kifestettem, addig a cicával nem boldogultam sehogy. Ezért fogtam egy playmobil cicát és hurkapálcikát ragasztottam a popsijára:)

És íme a mese Levente Péter tollából:


Duci

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kövér királykisasszony, úgy hívták, hogy Duci. Kedves is volt, okos is volt, jószívű is volt, mégsem barátkozott vele senki. A grófkisasszonyok kinevették, a bárókisasszonyok nyelvet öltöttek rá, az udvarhölgyek összesúgtak a háta mögött. 
– Látom, látom, nincs maradásom, más palotában vár a barátom! – gondolta Duci királykisasszony, és összecsomagolt egy batyu elemózsiát magának.
Elbúcsúzott anyjától, apjától, fűtől, fától, kerti virágtól, s elindult, hogy a szomszéd palotában barátot keressen magának.
Ment, ment, mendegélt. Nap sütötte, eső verte, szél fújta, ág karmolászta – ő csak ment és ment, annyira szeretett volna egy igaz barátot találni.
Egyszer aztán elérkezett a szomszéd palotához. Megállt, fújt egyet, és megtörölte a homlokát.
– Jaj, lelkem, Duci királykisasszony! – szökkent elő a szomszéd palota hercege. – Behívnálak a palotámba, be én! Dehát, dehát, dehá-há-há-hát, nem férsz be a nagykapun! – és úgy hahotázott, hogy lónyerítésnek is beillett volna.
Lehajtotta a fejét Duci királykisasszony, s úgy elpirult, mint aki erős paprikát nyelt.
– Látom, látom, nincs maradásom, más palotában vár a barátom! – gondolta, aztán szégyenkezve megfordult, és a következő palota felé vette az útját.
Ment, mendegélt. Felhő takarta, vihar ijesztette, macska karmolta, kutya megkergette, ő csak ment és ment, annyira szeretett volna egy igaz barátot találni.
Nemsokára elérkezett a következő palotához. 
– Örvendek, Ducikám, örvendek, örvendek! – hajlongott kecsesen a következő palota hercegnője. – Be is hívnálak a palotámba, be én! Csakhát, csakhát, csakhá-há-há-át, nem férsz be a főkapun! – és úgy hahotázott, mintha csiklandoznák.
Lesütötte a szemét Duci királykisasszony, és egy forró könnycsepp gördült végig az arcán. 
– Látom, látom, nincs maradásom, más palotában vár a barátom! – suttogta, és csüggedten továbbindult.
Ment, ment, közben dér csípte, köd szurkálta, bagoly huhogta, varjú károgta – ő csak ment és ment, annyira szeretett volna egy igaz barátot találni. 
Próbálkozott a harmadik palotában, próbálkozott a negyedikben, aztán az ötödikben, a hatodikban, de nem fogadták be sehol.
Ó, mennyire elfáradtam! – suttogta Duci királykisasszony. – Mit nem adnék, ha széken ülhetnék, tálban mosdhatnék, ágyban alhatnék! – de akárhogy figyelt, akárhogy nézelődött, közel-távol nem látott egy mákszemnyi palotát sem.
Bárhogy nézem, bárhogy vágyom, nékem ugyan már nem lesz barátom! – sóhajtotta. Megfordult, és elindult hazafelé. 
– Kislány! Koronás kislány! – hallatszott ekkor egy kedves hang a háta mögül. – Várj meg, kislány! 
Duci királykisasszony hátrasandított, s látta, hogy egy copfos kislány iparkodik utána.
– Várj meg, kislány! 
Duci királykisasszony megállt.
– Engem szólítottál?
– Téged, téged, koronás kislány! Elszökött a cicám, segíts megkeresni! 
De még mennyire, hogy segített Duci királykisasszony! Csillogó szemmel kúszott a bokrok alá, versenyt mászott a copfos kislánnyal a göcsörtös fatörzseken, s végül büszkén kiáltotta egy elhagyott rókalyukból: – Itt van! Megtaláltam! – s a karjában hozta elő a copfos kislány cirmos cicáját.
– Ő az! Ő az! – ujjongott a copfos kislány. – Köszönöm, hogy megtaláltad! Gyere velem! – s kézenfogva elvezette Duci királykisasszonyt egy kis házhoz.
Nem palota volt az, hanem csak egy aprócska piros tetős házikó. Nem hercegek, grófok, bárók éltek benne, hanem csak egy copfos kislány a nagymamájával meg a cicájával. És lássatok csudát: Duci királykisasszony, aki nem fért be a szomszéd palota tágas tölgyfakapuján, nem fért be a második palota kockás kőkapuján, nem fért be a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik palota szárnyas nagykapuin, bezzeg kényelmesen befért a pirostetős házikó alacsony, szűk kis ajtaján!
– Ülj az asztalhoz, légy a vendégünk! – mosolygott a nagymama, s a copfos kislány helyet szorított maga mellett a kispadon.
Főtt a bableves, sült az almásrétes, és Duci királykisasszony tudta, hogy már neki is van barátja. Nem is egy, hanem három: a doromboló cica, a mosolygó nagymama, meg a copfos kislány.

Megjegyzések

  1. Édes a mese, kedvesek a bábok- leginkább a határozott, egyenes kontúrokat irigylem! Igazi profi munka! :D

    VálaszTörlés
  2. Köszi a mesét! És cukik a bábok! :)))

    VálaszTörlés
  3. Aranyos mese! Bár nem igazán szeretnék újból gyerek lenni, de a meséket imádom, a bábuk pedig szerintem tökéletesek!!! Nagyon ügyes vagy! Ha jobban belegondolok, ha nekem is ilyen anyukám lenne, lehet, hogy mégis csak lennék gyerek!! :)

    VálaszTörlés
  4. A bábok nagyon jóóók. A mese pedig aranyos.

    VálaszTörlés
  5. IO! Na, azért a profitól nagyon messze van, legalább 2 fényévnyire! De idővel lesz jobb is:)

    Barbi! Szívesen és köszönöm!

    Eszter! Nem ér megríkatni!!!:) Ilyenkor mindig elhiszem, hogy jó anya vagyok:)

    Csilla! Neked is köszönöm! A mesét egy óvónéni barátnőm/szülőtársam találta:)

    VálaszTörlés
  6. Szerintem igenis profik! Én imádom őket! :)

    VálaszTörlés
  7. Jaj,te Julcsi,háét tényleg jó anya vagy :-),enélkül is,de ezzel a mesés bábozással még inkább !

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörűek a bábok, nagyon szép a kivitel gratula hozzá !

    Én sajna gyerekkoromban kimaradtam az efféle bábozásból, de a gyerekeimnek már báboztam, bár nem ilyen profi bábokkal.:)))
    Nagyon jó ötlet gratula mégegyszer!!!

    VálaszTörlés
  9. gratula mind a bábokhoz (egyszerű de nagyszerű kategória),mind a lelkes szülőcsapathoz,mind az ovihoz!

    VálaszTörlés
  10. Micsoda fantasztikus óvoda, fantasztikus szülőkkel! :o)

    VálaszTörlés
  11. A végén tényleg elhiszem, hogy jók:) Én már annak is örültem, hogy a gyerekeknek tetszett.

    Az óvódáról csak annyit, hogy a 2 fiú is ebbe az oviba járt, de nagyon sokat szenvedtek/szenvedtünk. Panni csoportja azonban egészen más:)

    VálaszTörlés
  12. Ez aztán az óvoda! A bábok meg nagyon aranyosak lettek.
    Nagyon jól esett, amit írtál. KÖSZÖNÖM. És örülök, hogy örülsz :o).

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••

Egy takaró igaz története

Egyszer valamikor, réges régen, úgy 9 évvel ezelőtt egy édesanyának végre kislánya született. Az édesanya nagy örömében, hogy már rózsaszínből is alkothat valamit hozzákezdett egy nagyon sok munkával járó, kézzel készült gyerektakaró megvarrásához. Haladt ő, varrogatott sokat, de az idő előrehaladtával egyre kevesebbet, végül semmit. De mert nagyon szeretett volna valamit szépet az ő akkor még egyszem kislányának, hozzákezdett hát egy horgolt takaró elkészítéséhez. Ezzel is meggyűlt a baja, mert ha lehet, akkor ez még sokkal-sokkal unalmasabb volt, mint a kézzel varrott takaró.
Gondolt hát egyet és hozzáfogott egy másik horgolt takaróhoz, egy színesebbhez, egy bonyolultabbhoz. Mitagadás, azt is elunta, mert miközben horgolgatott, egyfolytában csak számolgatott, mennyi négyzet kell még, mennyi időbe telik is ez, aztán meg még össze is kell varrni? Megint abbahagyta, megint másikba kezdett.
Mert rátalált egy csudablogra és ott egy leírásra, hogyan is csináljunk gyönyörű takarót, gyönyö…