Ugrás a fő tartalomra

Duci királykisasszony

Ma bábelődást tartottunk néhány szülővel az óvodában, Panniék csoportjában. A mi óvódánkban a március mindig mese hónap. Erről árulkodnak a kézműves foglalkozások, az elalvás előtti mesék, amit gyakran egy-egy anyuka, apuka, nagypapa, nagymama olvas fel és ilyenkor mese-díszbe öltözik az egész óvóda is. Úgy gondoltam, hogy a mi csoportunkban lezárhatnánk ezt a sorozatot egy bábozással, amiben szerencsére sok más szülő is részt vett.
A mese rövid volt, mi szülők nagyon izgultunk, mert hiába ültünk össze kétszer is, próba helyett trécseltünk és palacsintáztunk:) De mindent feledtetett az a sok csillogó szemű, kipirult arc. Mert a gyerekek mit sem sejtettek az egészből, egyszer csak betoppantunk:) Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy -mesélőként- láthattam ezeket a csillogó szemeket:)



Rövid volt az idő a bábok elkészítésére, de nem szerettem volna sík bábokat. Ezért azt találtam ki, hogy textilre festettem fel egyszerű akril festékkel a figurákat, aztán a hátuljával együtt körbevarrtam és kitömés után rudat szúrtam beléjük. Szóval igen egyszerű, de mégis mutatós bábok.
A legmókásabb az egészben, hogy míg az ember figurákat sitty-sutty megrajzoltam, kifestettem, addig a cicával nem boldogultam sehogy. Ezért fogtam egy playmobil cicát és hurkapálcikát ragasztottam a popsijára:)

És íme a mese Levente Péter tollából:


Duci

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kövér királykisasszony, úgy hívták, hogy Duci. Kedves is volt, okos is volt, jószívű is volt, mégsem barátkozott vele senki. A grófkisasszonyok kinevették, a bárókisasszonyok nyelvet öltöttek rá, az udvarhölgyek összesúgtak a háta mögött. 
– Látom, látom, nincs maradásom, más palotában vár a barátom! – gondolta Duci királykisasszony, és összecsomagolt egy batyu elemózsiát magának.
Elbúcsúzott anyjától, apjától, fűtől, fától, kerti virágtól, s elindult, hogy a szomszéd palotában barátot keressen magának.
Ment, ment, mendegélt. Nap sütötte, eső verte, szél fújta, ág karmolászta – ő csak ment és ment, annyira szeretett volna egy igaz barátot találni.
Egyszer aztán elérkezett a szomszéd palotához. Megállt, fújt egyet, és megtörölte a homlokát.
– Jaj, lelkem, Duci királykisasszony! – szökkent elő a szomszéd palota hercege. – Behívnálak a palotámba, be én! Dehát, dehát, dehá-há-há-hát, nem férsz be a nagykapun! – és úgy hahotázott, hogy lónyerítésnek is beillett volna.
Lehajtotta a fejét Duci királykisasszony, s úgy elpirult, mint aki erős paprikát nyelt.
– Látom, látom, nincs maradásom, más palotában vár a barátom! – gondolta, aztán szégyenkezve megfordult, és a következő palota felé vette az útját.
Ment, mendegélt. Felhő takarta, vihar ijesztette, macska karmolta, kutya megkergette, ő csak ment és ment, annyira szeretett volna egy igaz barátot találni.
Nemsokára elérkezett a következő palotához. 
– Örvendek, Ducikám, örvendek, örvendek! – hajlongott kecsesen a következő palota hercegnője. – Be is hívnálak a palotámba, be én! Csakhát, csakhát, csakhá-há-há-át, nem férsz be a főkapun! – és úgy hahotázott, mintha csiklandoznák.
Lesütötte a szemét Duci királykisasszony, és egy forró könnycsepp gördült végig az arcán. 
– Látom, látom, nincs maradásom, más palotában vár a barátom! – suttogta, és csüggedten továbbindult.
Ment, ment, közben dér csípte, köd szurkálta, bagoly huhogta, varjú károgta – ő csak ment és ment, annyira szeretett volna egy igaz barátot találni. 
Próbálkozott a harmadik palotában, próbálkozott a negyedikben, aztán az ötödikben, a hatodikban, de nem fogadták be sehol.
Ó, mennyire elfáradtam! – suttogta Duci királykisasszony. – Mit nem adnék, ha széken ülhetnék, tálban mosdhatnék, ágyban alhatnék! – de akárhogy figyelt, akárhogy nézelődött, közel-távol nem látott egy mákszemnyi palotát sem.
Bárhogy nézem, bárhogy vágyom, nékem ugyan már nem lesz barátom! – sóhajtotta. Megfordult, és elindult hazafelé. 
– Kislány! Koronás kislány! – hallatszott ekkor egy kedves hang a háta mögül. – Várj meg, kislány! 
Duci királykisasszony hátrasandított, s látta, hogy egy copfos kislány iparkodik utána.
– Várj meg, kislány! 
Duci királykisasszony megállt.
– Engem szólítottál?
– Téged, téged, koronás kislány! Elszökött a cicám, segíts megkeresni! 
De még mennyire, hogy segített Duci királykisasszony! Csillogó szemmel kúszott a bokrok alá, versenyt mászott a copfos kislánnyal a göcsörtös fatörzseken, s végül büszkén kiáltotta egy elhagyott rókalyukból: – Itt van! Megtaláltam! – s a karjában hozta elő a copfos kislány cirmos cicáját.
– Ő az! Ő az! – ujjongott a copfos kislány. – Köszönöm, hogy megtaláltad! Gyere velem! – s kézenfogva elvezette Duci királykisasszonyt egy kis házhoz.
Nem palota volt az, hanem csak egy aprócska piros tetős házikó. Nem hercegek, grófok, bárók éltek benne, hanem csak egy copfos kislány a nagymamájával meg a cicájával. És lássatok csudát: Duci királykisasszony, aki nem fért be a szomszéd palota tágas tölgyfakapuján, nem fért be a második palota kockás kőkapuján, nem fért be a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik palota szárnyas nagykapuin, bezzeg kényelmesen befért a pirostetős házikó alacsony, szűk kis ajtaján!
– Ülj az asztalhoz, légy a vendégünk! – mosolygott a nagymama, s a copfos kislány helyet szorított maga mellett a kispadon.
Főtt a bableves, sült az almásrétes, és Duci királykisasszony tudta, hogy már neki is van barátja. Nem is egy, hanem három: a doromboló cica, a mosolygó nagymama, meg a copfos kislány.

Megjegyzések

  1. Édes a mese, kedvesek a bábok- leginkább a határozott, egyenes kontúrokat irigylem! Igazi profi munka! :D

    VálaszTörlés
  2. Köszi a mesét! És cukik a bábok! :)))

    VálaszTörlés
  3. Aranyos mese! Bár nem igazán szeretnék újból gyerek lenni, de a meséket imádom, a bábuk pedig szerintem tökéletesek!!! Nagyon ügyes vagy! Ha jobban belegondolok, ha nekem is ilyen anyukám lenne, lehet, hogy mégis csak lennék gyerek!! :)

    VálaszTörlés
  4. A bábok nagyon jóóók. A mese pedig aranyos.

    VálaszTörlés
  5. IO! Na, azért a profitól nagyon messze van, legalább 2 fényévnyire! De idővel lesz jobb is:)

    Barbi! Szívesen és köszönöm!

    Eszter! Nem ér megríkatni!!!:) Ilyenkor mindig elhiszem, hogy jó anya vagyok:)

    Csilla! Neked is köszönöm! A mesét egy óvónéni barátnőm/szülőtársam találta:)

    VálaszTörlés
  6. Szerintem igenis profik! Én imádom őket! :)

    VálaszTörlés
  7. Jaj,te Julcsi,háét tényleg jó anya vagy :-),enélkül is,de ezzel a mesés bábozással még inkább !

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörűek a bábok, nagyon szép a kivitel gratula hozzá !

    Én sajna gyerekkoromban kimaradtam az efféle bábozásból, de a gyerekeimnek már báboztam, bár nem ilyen profi bábokkal.:)))
    Nagyon jó ötlet gratula mégegyszer!!!

    VálaszTörlés
  9. gratula mind a bábokhoz (egyszerű de nagyszerű kategória),mind a lelkes szülőcsapathoz,mind az ovihoz!

    VálaszTörlés
  10. Micsoda fantasztikus óvoda, fantasztikus szülőkkel! :o)

    VálaszTörlés
  11. A végén tényleg elhiszem, hogy jók:) Én már annak is örültem, hogy a gyerekeknek tetszett.

    Az óvódáról csak annyit, hogy a 2 fiú is ebbe az oviba járt, de nagyon sokat szenvedtek/szenvedtünk. Panni csoportja azonban egészen más:)

    VálaszTörlés
  12. Ez aztán az óvoda! A bábok meg nagyon aranyosak lettek.
    Nagyon jól esett, amit írtál. KÖSZÖNÖM. És örülök, hogy örülsz :o).

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.