Ugrás a fő tartalomra

Karácsonyi angyalok

~~~♥♥♥~~~

Annyira izgultam, hogy az én húzogatós ajándékom odaérjen az ajándékozotthoz (merthogy a dolog utolsó utáni pillanatos, mint annyi minden az életemben:S), hogy arról el is felejtkeztem, hogy én is kapok:)
Cseresznyéslány volt az én párom és ezeket az édes gombokat, két hűtőmágnest és egy pár fülbevalót kaptam tőle, csak úgy tódultak ki a zsákocskából:) Rejtett még a csomag egy Kinga által kötött szütyőt fantasztikus színekben és mint a mellékelt ábra is mutatja, már használatba is vettem:) Nagyon szépen köszönöm!


















Aztán ma is csengetett a postás és meghozta Gizellát, akit Vacskamati játékában nyertem. Gizella élőben is gyönyörű, aprólékosan kidolgozott. Na és nem csak ő jött, rejtett még a csomag néhány egyéb apróságot, amik rögtön megtalálták helyüket a nappaliban, a fő helyen:) Köszönöm!



És hogy mit küldtem én? Nem tudom mutassam-e, mert nem tudom megérkezett-e időben, de már annyira szeretnék dicsekedni vele, hogy kockáztatok. A párom szintén foltvarr, így olyat szerettem volna készíteni neki, amit még nem láttam nála.



Készítettem neki egy angyalkát Tompika mintájára. Annyiban különbözik, hogy már külön van rögzítve a karjai és a lábai, így azok oda kerültek, ahová én szerettem volna és nem oda, ahová sikerültek:) Bevallom, a  hajára vagyok a legbüszkébb, ami rózsaszín gyapjúból készült. Nagyon szerettem csinálni, már készül a követkető, egy nagyobb méretű. Remélem, Moncsinak is tetszik majd, a horgolt fenyőgirlanddal együtt.















~~~♥♥♥~~~

Megjegyzések

  1. Kedves Julcsi,
    Ma kaptam meg a csomagod! (Tegnap nem voltam itthon, ezért csak ma bonthattam ki) Nagyon szép a kis angyalka :) Imádom az angyalkákat :)) Már kint is ül a zongorámon. Köszönöm szépen és békés szeretetben gazdag ünnepeket kívánok neked és családodnak!
    Hamarosan én is teszek fel képeket.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépeket kaptál, és pláne nagyon szépeket készítettél -az a haj, az nem semmi :)

    VálaszTörlés
  3. gyonyoru a baba, es igen nekem is a haja tetszik!!
    En is epp most gyujtottem ossze a csomikat, amiket kaptam. Nekem is megjott a babam;-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép ajándékokat kaptál:-)))
    Gyerkőcök nem nyúlták le?

    VálaszTörlés
  5. Moncsi! Annyira örülök! Attól féltem, hogy csak karácsony után fog megérkezni. Nagyon szégyeltem volna magam:( De minden jó, ha a vége jó!:)

    Zsuzsi! Kicosda! Köszönöm! Imádom a haját én is:)

    Lonci! Még nem engedtem nekik:) Bende pályázik a malackás gombra:)

    VálaszTörlés
  6. Juhúú, de szép mind! És én is megkaptam ma az üdvözletet, nagyon köszönöm, igazán Julcsys:)))

    Puszillak, szép ünnepet nektek!

    VálaszTörlés
  7. Szép ajándékokat kaptál, és adtál!
    :-D

    w
    www
    wwwww
    I

    Kellemes ünnepeket!

    VálaszTörlés
  8. Csuda bájos lett az angyalkád! :))

    VálaszTörlés
  9. Boldog ünnepeket kívánok. :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon helyes ez az angyalka! Nekem nincs ilyenem, de jövő karácsonyra én is alkotok egyet. Megnevezhetetlen színű a haja, de nagyon szép!

    VálaszTörlés
  11. Hát ez valami tünemény :))
    Biztosan nagy örömet szereztél vele !

    VálaszTörlés
  12. Nagyon tetszik a rózsaszín hajű angyalkád!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.