Ugrás a fő tartalomra

Átalakult ez is

Szeretem, amikor csak úgy hirtelen jön az ötlet és valami jó sül ki belőle.
Adva volt egy fiókos szekrényke, a svéd nagyáruházból. Amikor még csak egy lányunk volt és annak zöld-fehér-rózsaszín szobája és még csak dekopázsban nyomultam, remek volt.

De az új koncepcióba nem illet bele ez az igen praktikus szerzemény, át kellett hát alakítanom:) Úgy mentem le a műhelybe, hogy az oldalát lefestem barnára, a fiókok pedig rózsaszínek lesznek.Aztán jött a szikra, s a fiókok textildíszítést kaptak.

De bárhogy is fotóztam, sehogy sem tetszett. Üresnek és színtelennek, olyan semmilyennek éreztem. Aztán elmentem egy kicsit kiszellőztetni a fejemet (azaz elautóztam az iskolába az egyik gyermekért, hogy tovaszállítsam) és megint jött egy szikra: gombokat rá! Hát hazaértem, tettem rá gombokat és jó lett. Most már egyáltalán nincs galambdúc kinézete:)


Ezek után elmondhatom, hogy ma csak úgy szikrázott körülöttem a levegő:)

Megjegyzések

  1. Nagyon csini lett! Olyan nagylányos :)

    VálaszTörlés
  2. klassz lett :-) én most egy széket készülök átalakítani a lányomnak, még az apjuké volt, és minden gyerek ezt használta első íróasztal széknek. az eredeti kiváló 70-es évekbeli huzat van rajta, ígértem Emmának mást rá :-)

    VálaszTörlés
  3. Jogos, kellettek a gombok. :)
    Nagyon friss, nagyon modern, imádom, ahogy lemondasz a dekupázsról. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem volt nehéz róla lemondanom. A szalvéták gúzsba kötötték a kezemet, meg különben is már nem láttam benne túl sok lehetőséget:)
      (Én, a nagyképű:D)

      Törlés
  4. huh, a gomb a ha hab a tortán! nagyon jó lett!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tuti! És még megvan nektek gyerekkorunk Bábel tornya kirakó!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen. Leginkább úgy játszanak vele, hogy szétszedik...:))

      Törlés
  6. Nahát! Ez remek lett! Nagyon jó az ötlet, szépséges a kivitelezés.

    VálaszTörlés
  7. Ez nem csak jó, ez tök jó lett!!! ;o)))

    VálaszTörlés
  8. A gombok tényleg nagyot dobtak rajta. :) Amúgy is klassz, de most a tuti. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy milyen sokat számít? Éreztem én:)

      Törlés
  9. Hát ez aztán a szikra!! Szerencsés az a lányka!!

    VálaszTörlés
  10. Nekem mindegyik nagyon tetszik, kétségtelen a második verzió nagyon egyedi és ötletes. Igazad van a szalvéta lejárt lemez kissé. Ugyan van olyan ismerősöm aki még mindig szalvétázik, és őrületesen giccses és közönséges dolgokat produkál, és még büszke is a munkájára.

    VálaszTörlés
  11. sokkal jobb lett így, vidámabb, fiatalosabb!

    a fiamé natúrban "nyomja", de ha iskolába megy... lehet nekiesek :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.