Ugrás a fő tartalomra

Annyira egyszerű

De tényleg annyira! Nem is vagyok benne biztos, hogy megérdemli-e, hogy egy teljes posztot szenteljek neki. 

A felújítás óta folytonos a fúrás-faragás a lakásunkban: ezt mégsem ide, ezt egy kicsit arrébb, ezt még tegyük fel. Aki ismeri a panel lakások legjellemzőbb és egyben legutálatosabb tulajdonságát, azaz a betonfalakat, az tudja, hogy ez nem is annyira egyszerű. Márminthogy lyukakat fúrogatni ide-oda. Nem csak a megfelelő célszerszám hiányában, hanem mert némelyik fal rettentő vékony. Sajnos előfordult már nem egyszer, hogy a frissen festett vagy tapétázott fal a másik oldalon kilyukadt. Volt hogy csak egy aprócska lyuk keletkezett, de az is megesett, hogy egy tenyérnyi darab esett be a teknősök terráriumába:(
Murphy is biztosan felvette a törvényei közé azt is, hogy a lyuk mindig ott lesz a legrondább, ahol később nem lesz eltakarva. Ha ez mégsem szerepelne, akkor én ezennel törvénybe iktatom.
De megoldás, mint mindenre, erre is létezik. Ráadásul a legegyszerűbb. 
Veszel egy mintás kartont (vagy egy sima kartont bevonsz mintás textillel:D), kört vágsz ki belőle (vagy bármilyen más alakzatot, ami passzol a szobához, nálunk pötty pötty hátán) és kétoldalú ragasztóval felrakod a kívánt helyre, eltakarandó a csúfságot.
S ha már vagdosol, eltakarhatod a villanykapcsoló környékét elcsúfító praclinyomokat is, hasonló módon.






Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.