Ugrás a fő tartalomra

Vak ember visszanéz :)

Még csak most ébredezem a téli álmomból. Nehezen megy, legszívesebben visszabújnék, mert hideg van, sötét van és még egy napig élvezhetem Férjúr kényeztetését. Aztán persze munka, munka és munka. De most még a nagy semmittevésben, már ami a munkát illeti, visszatekintek.

Nem az elmúlt évvel teszem ezt, mert azt bárki könnyen megteheti, akit érdekel. Inkább arra gondoltam, megnézem a januárokat, amiket a bloggal együtt éltem meg. Visszaolvasva nem sok, de közben meg mégis.

A legelső januáron még szó sem volt arról, hogy nekem ez munka lesz. Még csak egy anyuka voltam egy aprócska gyerekkel, akinek kiscsizmát szerettem volna varrni. Persze mint mindig, most is másképp akartam, mint az írva vagyon és a kiscsizma nem készült el sohasem:)

A második januáron már bontogattam a szárnyaimat babavarrás terén. Akkor még eszembe sem jutott, hogy egyszer "gerencsér-inasnak állok" és a facebook-on Weörös Sándor versét fogom mottóként használni.

A harmadik január egy jóga-stúdió termében talált, ahol Szita Gabi segítségével belekóstoltam a mackókészítés világába is. Jó kis kirándulás volt, amit nagyon élveztem. Egyszer, ha majd öreg leszek és ráérős... hehe... biztosan fogom folytatni ezt is.

A negyedik januáron már a sokadik szoknyámat varrtam. Ez még nem volt olyan messze, csupán tavaly, mégsem gondoltam, hogy év végére másoknak is fogok szoknyát varrni. Mondjuk perpillanat még egyet sem sikerült eladnom, de előttem az év és jövő januárban már mindenki PjulcsY szoknyát fog hordani. Höhö...

Visszatekintésem során arra jöttem rá, mennyit is adott nekem ez az én internetes naplóm: barátokat, vevőket, társakat, tanítványokat. Velük együtt jókedvet, szomorúságot, bizalmat, önbizalmat, türelmet és még mi minden mást!. 
A februárt is visszatekintéssel fogom kezdeni:)

Megjegyzések

  1. Nagy ötlet ez a visszatekintés ilyenformán. (Nagyon csendben kérdezem, mikor kerül rám a sor a dobozkámat illetően? :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem felejtkeztem el róla, nyugi! Az első helyen van a naptáramban, mint feltétlenül pótolandó feladat. A doboz már meg van:)

      Törlés
  2. szeretek ilyesmit olvasni :) jó látni, amikor valaki ügyesen és kitartóan alakítja az életét. legyen ilyen sikeres az idei, meg a többi ezután következő is!

    VálaszTörlés
  3. Hm... érdekes így visszanézni. Arra a macira emlékszem még a babafórumról :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen régen volt, ugye? Közben meg nem is:)

      Törlés
  4. Nagyon ötletes összefoglaló! Köszönöm, hogy így belepillanthattam a kezdetekbe. A szívemnek kedves blogokat mindig úgy kezdem olvasni, hogy majd elkezdem az elejéről olvasni, pótolom a kiesett időt, de ez képtelen vállalkozás.... Viszont a szoknya magával ragadó lett! Értem, miért kezdtél "szoknyázni".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megfogadtam, hogy havonta megcsinálom. Aztán, hogy elfelejtem-e, az más kérdés:)

      Törlés
  5. Jó olvasni a visszatekintésed. Örülök hogy a kezdetedtől itt lehettem habár szótlanul is, de tudom hogy tudod, hogy jövök:) Legyen békés, boldog az idei éved is!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért. (Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre , hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!) ••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••• •••••••

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~ És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból. Amire szükséged lesz: -gyapjú -szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez -nemeztű -egy csupasz babafej:) Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe. Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni. Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. H

Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.