Ugrás a fő tartalomra

Tengetem a napjaimat


Azt szeretem az egészben a legjobban, hogy velük lehetek. Persze jól esik, hogy adnak a véleményemre és átadhatom nekik a kevéske tudásomat, de nekem mégis a velük való együttlét a legjobb. És ezért nem bánom már egy cseppet sem, hogy októberben a biztos munka helyett
a családomat és ezt a fajta "karitatív" munkát választottam. Nem volt könnyű döntés, de a mindenhonnan felém áradó szeretet és derű sikerült feledtetni az akkori rossz érzéseimet.
Miről is beszélek pontosan? 
Kezdem a legkisebbekkel, akiknek kétszer a tanévben lelki napot tartok. Az adventi lelki napról már írtam, akkor ketten voltunk, ám az ideit már egyedül csináltam végig. Nem volt könnyű, sőt! kifejezetten fárasztó, de a csillogó szempárok voltak az én jutalmam. (A nap összefoglalását és fotókat itt találtok.)
Egy csapatnyi izgő-mozgó, folyton zsizsegő bolha:)
Aztán itt vannak a nagyobbak, akikkel kéthetente találkozunk. A legjobb, hogy hiába a köztünk lévő generációs különbség, csapattagnak tekintenek és nem átallanak megölelni az iskola folyosóján, ha összetalálkozunk.


Ami teljesen és igazán belopta magát a szívembe, az a Pure Fashion. Nem csak azért, mert a tavalyi gála óriási élmény volt, hanem mert még mindig fontosnak tartom a célt, amiért most már együtt dolgozunk. Nem csak fotózok minden alkalommal, hanem részt veszek az idei gála előkészítési munkálataiban is és időről-időre együtt varrunk a lányokkal, akik a májusi gála szereplői lesznek.

A fiatalság kreativitása lenyűgöző:)


A lelkileg legtöbbet adó, igazán kikapcsolódást hozó az édesanyák csapata, akik ma már nem csak a "tanítványaim", hanem a barátaim is. Róluk írtam is:)



Gyakran mondják nekem, hogy pályát tévesztettem. Pályát? Tévesztettem? Szerintem nem. Szerintem a legjobb úton haladok. Azon, amelyiket Ő kijelölt nekem.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••

Egy takaró igaz története

Egyszer valamikor, réges régen, úgy 9 évvel ezelőtt egy édesanyának végre kislánya született. Az édesanya nagy örömében, hogy már rózsaszínből is alkothat valamit hozzákezdett egy nagyon sok munkával járó, kézzel készült gyerektakaró megvarrásához. Haladt ő, varrogatott sokat, de az idő előrehaladtával egyre kevesebbet, végül semmit. De mert nagyon szeretett volna valamit szépet az ő akkor még egyszem kislányának, hozzákezdett hát egy horgolt takaró elkészítéséhez. Ezzel is meggyűlt a baja, mert ha lehet, akkor ez még sokkal-sokkal unalmasabb volt, mint a kézzel varrott takaró.
Gondolt hát egyet és hozzáfogott egy másik horgolt takaróhoz, egy színesebbhez, egy bonyolultabbhoz. Mitagadás, azt is elunta, mert miközben horgolgatott, egyfolytában csak számolgatott, mennyi négyzet kell még, mennyi időbe telik is ez, aztán meg még össze is kell varrni? Megint abbahagyta, megint másikba kezdett.
Mert rátalált egy csudablogra és ott egy leírásra, hogyan is csináljunk gyönyörű takarót, gyönyö…