Ugrás a fő tartalomra

Tengetem a napjaimat


Azt szeretem az egészben a legjobban, hogy velük lehetek. Persze jól esik, hogy adnak a véleményemre és átadhatom nekik a kevéske tudásomat, de nekem mégis a velük való együttlét a legjobb. És ezért nem bánom már egy cseppet sem, hogy októberben a biztos munka helyett
a családomat és ezt a fajta "karitatív" munkát választottam. Nem volt könnyű döntés, de a mindenhonnan felém áradó szeretet és derű sikerült feledtetni az akkori rossz érzéseimet.
Miről is beszélek pontosan? 
Kezdem a legkisebbekkel, akiknek kétszer a tanévben lelki napot tartok. Az adventi lelki napról már írtam, akkor ketten voltunk, ám az ideit már egyedül csináltam végig. Nem volt könnyű, sőt! kifejezetten fárasztó, de a csillogó szempárok voltak az én jutalmam. (A nap összefoglalását és fotókat itt találtok.)
Egy csapatnyi izgő-mozgó, folyton zsizsegő bolha:)
Aztán itt vannak a nagyobbak, akikkel kéthetente találkozunk. A legjobb, hogy hiába a köztünk lévő generációs különbség, csapattagnak tekintenek és nem átallanak megölelni az iskola folyosóján, ha összetalálkozunk.


Ami teljesen és igazán belopta magát a szívembe, az a Pure Fashion. Nem csak azért, mert a tavalyi gála óriási élmény volt, hanem mert még mindig fontosnak tartom a célt, amiért most már együtt dolgozunk. Nem csak fotózok minden alkalommal, hanem részt veszek az idei gála előkészítési munkálataiban is és időről-időre együtt varrunk a lányokkal, akik a májusi gála szereplői lesznek.

A fiatalság kreativitása lenyűgöző:)


A lelkileg legtöbbet adó, igazán kikapcsolódást hozó az édesanyák csapata, akik ma már nem csak a "tanítványaim", hanem a barátaim is. Róluk írtam is:)



Gyakran mondják nekem, hogy pályát tévesztettem. Pályát? Tévesztettem? Szerintem nem. Szerintem a legjobb úton haladok. Azon, amelyiket Ő kijelölt nekem.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindenek előtt egy kis magánélet, aztán jöhet a szemezgetés

Vagy ha úgy vesszük, akár azt is mondhatnám, hogy szolgálati közlemény.
2016. novemberében több szempontból is változás történt az én egyébként sem unalmas életemben. Bemutatótermet nyitottunk a Paloma-házban. Öt alkotótársammal együtt vágtunk bele, hogy próbára tegyük magunkat. (Ha a belvárosban jártok, feltétlenül nézzetek szét nálunk.) Ezzel együtt kezdtem félállásban dolgozni asszisztensként. S ez mellett még csinálom a Pjulcsy-t, ami hála nektek, egyre ismertebb és keresettebb. S tényleg, még van egy kicsike családom is!😉 (Hogy időközben fele-fele lett a nagykorúak és a kiskorúak aránya, mit sem változtat a lényegen.)
Így, ezekkel együtt csináltam végig az elmúlt két hónapot. Azt a két hónapot, ami egyébként is mindig, mindenki számára kritikus pont az évben. Nálam csúcsra járatódott és ha azt kérdeznétek, hogyan tudtam végigcsinálni, azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs. Jöhetnék a közhellyel, ami attól még, hogy közhely, igaz: csodálatos Férjúr, két csodálatos barátnő, kedves…

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••