Tengetem a napjaimat

Azt szeretem az egészben a legjobban, hogy velük lehetek. Persze jól esik, hogy adnak a véleményemre és átadhatom nekik a kevéske tudásomat, de nekem mégis a velük való együttlét a legjobb. És ezért nem bánom már egy cseppet sem, hogy októberben a biztos munka helyett
a családomat és ezt a fajta "karitatív" munkát választottam. Nem volt könnyű döntés, de a mindenhonnan felém áradó szeretet és derű sikerült feledtetni az akkori rossz érzéseimet.

Miről is beszélek pontosan? 

Kezdem a legkisebbekkel, akiknek kétszer a tanévben lelki napot tartok. Az adventi lelki napról már írtam, akkor ketten voltunk, ám az ideit már egyedül csináltam végig. Nem volt könnyű, sőt! kifejezetten fárasztó, de a csillogó szempárok voltak az én jutalmam. (A nap összefoglalását és fotókat itt találtok.)

Egy csapatnyi izgő-mozgó, folyton zsizsegő bolha:)

Aztán itt vannak a nagyobbak, akikkel kéthetente találkozunk. A legjobb, hogy hiába a köztünk lévő generációs különbség, csapattagnak tekintenek és nem átallanak megölelni az iskola folyosóján, ha összetalálkozunk.

Ami teljesen és igazán belopta magát a szívembe, az a Pure Fashion. Nem csak azért, mert a tavalyi gála óriási élmény volt, hanem mert még mindig fontosnak tartom a célt, amiért most már együtt dolgozunk. Nem csak fotózok minden alkalommal, hanem részt veszek az idei gála előkészítési munkálataiban is és időről-időre együtt varrunk a lányokkal, akik a májusi gála szereplői lesznek.

A fiatalság kreativitása lenyűgöző:)

A lelkileg legtöbbet adó, igazán kikapcsolódást hozó az édesanyák csapata, akik ma már nem csak a "tanítványaim", hanem a barátaim is. Róluk írtam is:)

Gyakran mondják nekem, hogy pályát tévesztettem. Pályát? Tévesztettem? Szerintem nem. Szerintem a legjobb úton haladok. Azon, amelyiket Ő kijelölt nekem.