Ugrás a fő tartalomra

Levendula


Nem szeretem a levendulát. Tudom, hogy ezt, ebben a mai levendula-őrült világban leírni nagy dőreség, de mit tegyek? ez van. Nem bírom az illatát, nem szeretem az ízét, nem hoznak lázba a róla készült fotók vagy a vele mintázott anyagok, még a színét sem kedvelem igazán.
Mégis, ez a baba olyan levendulásra sikeredett, hogy tán valahol, mélyen a tudatalattimba, belopta magát a mindenhonnan felém áradó levendulaözön. Csakis így történhetett:) 


Beleszerettem minden apró részletébe. De azért a levendula hév még így sem ragadott magával.




Ráadásul egy olyan kislányhoz került a baba, akinek az anyukája tulajdonképpen látatlanban vette meg a kislányának, ti. egy hevenyészett fotó alapján mondott igent. Hogy ők szeretik-e a levendulát? Remélem...!




Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. :))) Azért mosolygok, mert ez a jelző jutott volna róla eszembe utolsóként:))

      Törlés
    2. pedig a szürke-lila színpár, a nyakbavaló, a lábszárvédő, a pöttyös szoknya, a kézműves fejdísz mind-mind trendi - imádom :)

      Törlés
  2. Nagyon kedves jószág, szeretnivaló!

    VálaszTörlés
  3. Amikor megláttam ezt a babát egyből beleszerettem!Annyira kedves!Olyan mint a kis gazdája!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy, úgy! Nagyon jó helyre került:) És hányan szerették volna még...

      Törlés
  4. én sem szeretem a levendulát, pont, mint te,.
    ez a kislány meg nagyon édes ezzel a tüneményes babával
    :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nem egyedül érzem magam csodabogárnak:) És köszönöm!

      Törlés
    2. A baba tüneményes! És plusz egy fő a levendula-utálók táborában :)

      Törlés
    3. Ez a baba gyönyörű! Szerelem első látásra, bár én nagyon szeretem a levendulalilát. Meg a levendulát is. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Szeretem, ha írsz!
Biztosan elolvasom. Néha többször is:) Mert jól esik a lelkemnek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babahaj, ahogyan én csinálom

~~~♥♥♥~~~

És én hogy csinálom? Tűnemezeléssel gyapjúból.

Amire szükséged lesz:
-gyapjú
-szivacs vagy hungarocell lap a böködéshez
-nemeztű
-egy csupasz babafej:)

Először mindig a fej hátuljára teszek egy adag gyapjút, hogy ne legyen annyira lapos. Ezt jó alaposan beleböködöm a fejbe. Fontos, hogy a fej jó keményre legyen tömve. Rásimítom a következő réteg gyapjút, most már az egész fejre. Itt már lehet variálni, hogy milyen lehet a frizura: egycopfos, kétcopfos, egykontyos, kétkonytos. A választéknál jó alaposan megböködöm a gyapjút. Formára igazítom a lelógó, szétálló gyapjút és a széleknél is beleböködöm a fejbe.
Ha az alap kész van, akkor jön maga a frizura. Ha copfot készítünk, akkor a copf tövénél szurkáljuk a fejbe a tűt, esetleg egy kis darab gyapjúval körbe lehet tekerni, hogy eltűnjön a szurkálás helye (ez a kártolt gyapjúnál nem is látszik). Ha konty készül, akkor én a konty közepét és szélét szoktam böködni.


Ha ez is kész, az egészet átszurkáljuk egy kicsit. Ha zavarnak a tű üt…

Egy táska története és annak folyománya

Még aprócska, kisiskolás gyermek volt Másodszülöttünk, amikor kapott egy zsák típusú reklámtáskát, vadító zöld és piros színben. Szerette, sokszor féloldalasan a vállára kanyarította, s egyszer azt mondta, úgy érzi magát ebben a táskában, mint egy kalandor, aki ide-oda vándorol. Divat ezt a típusú táskát manapság gymbag-nek hívni, nevezhetnénk egyszerűen csak tornazsáknak is, én mégis kalandortáska néven adom közre nektek és most már azt is tudjátok, miért.
(Van néhány darab, mindet felpakolom a Piactérre, hátha ti is szeretnétek kalandokat pakolni valamelyikbe!)




•••••


••••••


••••••



••••••


••••••

Egy takaró igaz története

Egyszer valamikor, réges régen, úgy 9 évvel ezelőtt egy édesanyának végre kislánya született. Az édesanya nagy örömében, hogy már rózsaszínből is alkothat valamit hozzákezdett egy nagyon sok munkával járó, kézzel készült gyerektakaró megvarrásához. Haladt ő, varrogatott sokat, de az idő előrehaladtával egyre kevesebbet, végül semmit. De mert nagyon szeretett volna valamit szépet az ő akkor még egyszem kislányának, hozzákezdett hát egy horgolt takaró elkészítéséhez. Ezzel is meggyűlt a baja, mert ha lehet, akkor ez még sokkal-sokkal unalmasabb volt, mint a kézzel varrott takaró.
Gondolt hát egyet és hozzáfogott egy másik horgolt takaróhoz, egy színesebbhez, egy bonyolultabbhoz. Mitagadás, azt is elunta, mert miközben horgolgatott, egyfolytában csak számolgatott, mennyi négyzet kell még, mennyi időbe telik is ez, aztán meg még össze is kell varrni? Megint abbahagyta, megint másikba kezdett.
Mert rátalált egy csudablogra és ott egy leírásra, hogyan is csináljunk gyönyörű takarót, gyönyö…