~~~♥♥♥~~~ Van abban valami veszettül jó érzés, amikor ő áztatja magát a kádban, én mellé ülök beszélgetni és hogy ne direktben menjen a kérdezősködés, úgy csinálok, mintha égetnivalóan fontos kötnivalóm akadna, ő pedig megkérdi, mi is az a sok pötty meg vonal azon a papíron és amikor megvilágosodik, arra kér, tanítsam meg kötni. Egy 12 éves, kamaszodó fiú! És ha azt gondolná az ember, hogy letett erről a szándékáról, téved! Mert megkérdezi újra és újra, mikor látunk neki. És ez az a dolog, amit az ember nem halogat. Mert nem csak az érdeklődés a fontos, hanem az az együtt töltött idő is, ami kincs. Nagy, nagy kincs! Az meg már csak ráadás, hogy átkozottul büszkévé tesz, mert lefordítja a horgolás tudományát bal kézre, ami szintén nem kis dolog egy olyantól, aki először vesz horgolótűt a kezébe és balkezessége okán még egy kicsit ügyetlenke is. Itt is megmutatkozik, hogy ő olyan fajta, aki szomjazza a tudást. Mert nem elégszik meg a láncszemsorral, többet akar. Kötni, nagyobb darabot ...
Textilbabák szívből, lélekkel