Az úgy volt, hogy óriási kavarodás volt (van) a műhelyemben, az asztalon, a szekrényekben, de még a földön is, úgyhogy elkallódott a kedvenc kis babáim szabásmintája.
Egyszer régen már voltam büszke a lányomra . Most újra büszke vagyok. Nem csak azért, mert újra szépen varrt, hanem azért is, mert saját készítésű ajándékot szánt a barátnőinek Karácsonyra.
Legszívesebben megtartottam volna magamnak. Önteltnek hangozhat, de ez durván jóra sikerült:) Rózsás is, pöttyös is, szürke is, rózsaszín is. És mindezek mellett sikerült úgy szabásmintát készítenem és megvalósítanom az egész táskát, hogy nem ejtettem hibát sehol.
A mi adventi díszeink kimerültek az idén ennyiben és néhány piros gömbben, köszönhetően a rengeteg munkának és a családon végigszaladó kósza vírusnak. Nem vagyok rá büszke és fogadkozhatnék, hogy majd jövőre másképp
Vörös hajú, zöld szemű kicsi tündér. A hidegre való tekintettel meleg gyapjúkabátban és lábszárvédőben. Dideregve, vacogva, mégis mosolyogva várja, hogy végre kisüssön a Nap.
Határidőnaplók sokasága lesz ajándéka egy seregnyi tanárnak. Annyi naptárborítót varrtam, hogy rá sem fér egy képre mind. Egyesével lefotózni meg sem próbáltam. Esélytelen.