¨ P j u l c s Y ¨

Nálunk sokkal nagyobb ünnep az év utolsó előtti napja, mint az utolsó. Hisz ezen a napon született a nagylányunk. Jól emlékszem arra a 12 évvel ezelőtti szilveszterre, amikor a kórházi szobában, az ajtóban állva, egy édes kicsi lányban gyönyörködve hallgattam a nővérszobából kihallatszó magyar himnuszt. Akkorra már nagycsaládosok lettünk, a két fiunk után született egy lányunk is. Aligha volt valaki, aki nálunk boldogabban köszöntötte volna az akkori új évet. 12 éve már, hogy ezen a napon összegyűlik az egészen nagy családdá (19 ember) kibővült ünneplő tömeg és éltetjük ezt a gyönyörű, kedves, szép lassan nagylánnyá érő kisleányt. Jár neki a az ünnepi dekoráció, amit egy délelőtt alatt gyorsan összedobtam:) A helyszínért köszönet keresztmamiéknak! A tortát kivételesen nem magam csináltam, mert megtaláltam azt a helyet, ahol olyan tortákat készítenek, amilyet én magam is készítenék és nem riadnak vissza egy kétségbeesett, utolsó pillanatban tortát rendelő anyu...

Ha valaki azt gondolná, hogy az esküvő (mert igen, még mindig a hatása alatt vagyunk. Családilag és barátilag is.) torta nélkül múlt el, hát az nagyon téved. A torta három emeletes volt, minden emelet más-más ízű. 72 db tojásból készült a piskótája. Külön tortaállványt kellett eszkábálni hozzá. És bármilyen hihetetlen, ez sem cukrászdai műremek. Nem illett volna az esküvőhöz:) Unokaöcsém barátnője készítette, akinek semmi, de semmi köze nincs a cukrászathoz! Hát nem csodaszép?

Tiszta szív, tiszta divat! Van egy divatmisszió Magyarországon, ami a legérzékenyebb és egyben legfogékonyabb korosztályt, a tinédzsereket szólítja meg úgy, hogy közben hat is rájuk, formálja is őket.

Lepke, lepke,  szállja a tenyerembe! Nem szállok, mert félek, örülök, hogy élek. Nagyjából ezt éreztem én is, amikor a pillangó-party végén, az utolsó, a tizenkettedik gyerek után becsuktuk az ajtót...:)

Nagy szeretettel hívunk a Hit évében Téged és családodat arra a Keresztútra, ami  március 23-án 15 órai kezdettel kerül megrendezésre Budapesten, az Andrássy út Oktogon és Hősök tere közötti szakaszán. Utunk közben kihangosítva követhetjük a stációk mély elmélkedéseit és családok imáit, ami kicsiket és nagyokat egyaránt hozzásegíthet a nagyheti események és a feltámadás elmélyültebb megéléséhez. Keresztutunk szabadtéri szentmisével zárul, amelyet Horváth Zoltán Terézvárosi plébános atya mutat be. Tarts velünk! Mi is ott leszünk mindannyian és a mi elmélkedésünket is hallhatják, akik eljönnek:)

Működik. Nem gondoltam volna, hogy az előző bejegyzésem még igaz is lehet. Mert kívülről biztosan úgy néz ki, hogy tényleg szabadságra mentem. Pedig a látszat csal: lázasan készülnek a babák, a falvédő és takaró. Meg kell néha egy kis családi móka is, vagyis szülinapok megünneplése népes családi körben is. Finom és dizájnos tortával. Ami nekem egyben ékes bizonyíték arra, hogy a tudatalattim mégiscsak működik és hasonlóak a színek a fejemben is és a kezemben is.

Van nekünk egy nagybácsink, aki bár nem amerikai és az örökségét sem ránk fogja hagyni, de mi mégis nagyon-nagyon szeretjük.

Szerencsére a négy közül csak egy, aki nem szereti a tortát , a másik három alkalommal kiélhetem a kreativitásomat:) Úgy gondolkodtam,...

Létezik olyan gyerek, aki nem szereti a tortát? Jelentem, igen. Ismerek egy fiút, aki már tizenháromszor nem evett a saját születésnapi tortájából. T izennegyedszerre azonban cselt eszeltem ki, mert mégiscsak! Hát nem? Színes kartonlapból tortaformát készítettem és megtöltöttem pattogatott kukoricával. Pofon egyszerű, nem is tudom, eddig miért nem jutott eszembe! A születésnapi torta mit sem ér gyertya nélkül, megoldottuk hát azt is.A pattogatott kukoricára kartonlapot tettem, arra két almát, a két almába pedig 14 gyertyát szúrtam. (Kicsit olyan, mint az a Guiness-rekord, amikor tojást töltöttek a csirkébe, azt beletöltötték a pulykába, azt egy malacba, azt egy tehénbe, azt pedig egy tevébe. Vagy valahogy így...)

Csak mert kreatív bejegyzésre mostanában nem futja és mert néha kell ilyen is:)

Örülök, hogy a két fiunk után született két lányunk is. Különben most melyik iskolásunk tornazsákjára varrtam volna csipkét?!:) A koszos tornacipős fotót csakazértis felraktam, hisz azon olyan kosz van, ami nagy élmény volt mindannyiónknak. 600 métert futottunk tegnap családilag, a nagy maraton árnyékában. Felejthetetlen nap, felejthetetlen élmény, felejthetetlen kosz:)

Két napja azzal bajlódom, hogy sikerüljön végre egy jó fotót felraknom a kecskeméti pályázatra készült munkámról, de képtelen vagyok elfogadható képet készíteni róla. Egy komoly géppel fényképezni nehéz feladat, abban bízom, hogy egyszer csak ezt is elsajátítom majd autodidakta módon, mint a varrást. Addig is, amíg tanulófázisban vagyok, megmutatom azt a két blúzt, amit péntek éjszaka varrtam. (Ezek a képek is szinte kivétel nélkül meg vannak dolgozva egy kicsit:S) Az első egy nagyon vidám és tetszetős anyagból készült, kényszer szülte ujjmegoldással (rövidre szabtam az ujja hosszát, így toldani kellett). És mert Vercsi egy kis utánozós majom és nem bírta, hogy ő kimarad a pózolásból, készült közös kép is. Ez pedig maga Párizs. Nem is egy, hanem legalább 20 Eiffel toronnyal. Öööööö.... a tetkó egy óvatlan pillanat szüleménye. Ehhez pedig nem is kellenek szavak...

Az idők során ez a blog átalakult és mára már csak a munkámról, az alkotásról szól. Amit persze nem bánok, mert más az alkotás és más a család, még akkor is, ha egyik hatással van a másikra és viszont. Most azonban kivételt teszek, mert ez egy olyan dolog, amivel muszáj dicsekednem és megtudhatják az értetlenkedők, az ámulva kérdezők mi a titka a (szinte) kiapadhatatlan erőmnek, a jókedvemnek, a derűmnek. Ima a családomért Édes, kedves Istenem, hallgasd meg a kérésem, tartsd meg a családom boldogságban, épségben! Óvd meg édesapámat,  hogy ne érje bánat! Hiszen ő a feje  kedves családomnak. Segítsd édesanyámat,  aki eltart engem és ha beteg vagyok hőn virraszt felettem! Áldd meg testvéreimet, kikkel sokat játszok! Kérlek, áldd meg Istenem az egész családom! A szerző Bende, az én kisebbik fiam, aki néhány nap múlva lesz 11 éves. Persze imát nem ír csak úgy, önszántából ő sem, csak ha feladatként adják neki, de ez mit sem számít akkor, amikor könnye...

Sokan kíváncsiak arra, hogyan jut ennyi mindenre időm négy gyerek mellett. Jogos a kérdés, amit lépten-nyomon nekem szegeznek, ezért muszáj színt vallanom:) Először is van egy tündéri férjem, aki támogatja azt a tevékenységemet, ami hobbinak indult, de mára már kicsivel több lett belőle. Gyakran hagyja el a száját az az óvatlan kifejezés, hogy menjél, anya, varrjál! Nos, én ilyenkor elég ritkán szoktam tiltakozni, főleg, hogy ilyenkor még a gyerekek lefektetését, vacsoráztatását is átvállalja. Jómagam meg levonulok a műhelybe, ahonnan csak éjfél felé kerülök elő. Másodsorban meg olyan gyerekeim vannak, akiket szintén csak tündéri jelzővel illethetek. Nem mondom, hogy nem  tudnak rosszalkodni, nem rendetlenek, ám ha kell, partnerek is tudnak lenni. Panni lányom például örökölt is valamit az én kreatív hajlamaimból és rendszeresen lejár velem a műhelybe. Olyankor gyakran előfordul, hogy hosszú percekig nem is szólunk egymáshoz, mert mind a ketten elmélyülten alkotunk. Legutóbbi és e...

Igen megtisztelő felkérést kaptam az én legkedvesebb unokaöcsémtől . Párnát kért a kedvesének. Hát legyen! Része volt ebben az én szeretett nővéremnek is, aki a róluk készült képet készítette és hozzámcsempészte:) Bruercsi! Találtam még egy fotót, ami a rossz minősége miatt nem került fel, de talán jobban látszik rajta a holmi.

~~~♥♥♥~~~ Arra, hogy Barbie sem tökéletes! Mert néha bizony ő is félrelép. Vagy épp karatézik;) És mit lehet tenni, ha apa nem válik be babajavítónak (értsd: nem segít a ragasztó)? Előléptetjük sebész főorvossá és így megoldódik a probléma. Igaz Barbie lába már sosem lesz tökéletes (pedig arra volt a legbüszkébb, hogy az ő végtagjai mindenhol mozognak), a magas sarkú cipőről sosem fog lemondani. Fő a nőiesség! ~~~♥♥♥~~~

~~~♥♥♥~~~ Annyira hideg volt, hogy gyorsan horgolnom kellett egy sapit. Egy alvásidő alatt el is készült. És azóta le sem veszi a fejéről:) Az, hogy a sapka szegélye és a GPS színe passzol, az csak merő véletlen:) Viszont egy alig múlt kétévesnek ezt már tudnia kell kezelni, ugye és ha már ő kezeli, akkor nézzen ki jól. Az már más kérdés, hogyha nem megyünk kincset keresni, akkor nem is kellett volna sapka:) Na de kincset keresni igenis jó dolog, bármilyen is legyen az idő. De akárhogy is nézzük, Máriakálnokon bizony szükség volt arra a sapkára . ~~~♥♥♥~~~

~~~♥♥♥~~~ Amit még a 6. szülinapjára kapott... Azóta már a 7. szülinapján is túl vagyunk... Meg még egy kicsin... Darabkák Elmélyült alkotás A MŰ ~~~♥♥♥~~~

~~~♥♥♥~~~ Nagy ünnep volt nálunk hétvégén: Bende fiunk első szentáldozása . Mi, szakítva a hagyományokkal, nem aranyláncot (kapott azt is:S) vagy toronyórát lánccal vagy tudomisén mit adtunk neki. Inkább valami olyat szerettünk volna -és annak idején Leventének is-, ami rólunk szól, hozzá szól és az ünnepről szól. Ezért kapott egy Őrangyalt. Ahogy annak idején Levente is. Kezdeti idők:))) Tilda angyal, fiúsítva. Jobb híján:)) Ez a mostani már saját tervezés a feje búbjától a talpáig. Tudom, hogy vasalatlan az inge, tudom, hogy az arca egyik oldaláról hiányzik a szeplő, tudom, hogy rettenetesen kócos, tudom, hogy tenyeres-talpas, de higgyétek el, Bende ilyen. És bármennyire nem akartam, hogy hasonlítson rá, mégis ő került ki a kezeim közül. Akarva, akaratlanul "egy most keltem ki az ágyból, kócos vagyok és gyűrött, de a szívem és az eszem a helyén" őrangyal lett belőle. Vigyázzon rád ő is ezentúl, drága kisfiam! ~~~♥♥♥~~~ Könnyeket letörölni (legalábbis az enyémeket:D)...