Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

karácsony címkéjű bejegyzések megjelenítése

Mikulás és Advent

Az imént kaptam ezt a levelet Vercsi óvónénijétől. Szerintem megszívlelendő:)

Gyarmathy Irén: Jöjj el, Karácsony!

Hordozlak magamban egész évben,  sokszor rád gondoltam nyári éjben, eszembe jutottál reggel, délben, álmomban, ébren, nyárban, télben. Néztelek kitágult gyermekszemmel, hallgattam mit üzensz, figyelemmel, siettem hozzád, mint kicsi diák,  ahányszor jöttél, szebb lett a világ. Vártalak később, hogy felnőtt lettem,  s az ajándékot már magam vettem kicsinek, nagynak, ifjúnak, vénnek: szívemből tisztán szárnyalt az ének. Várlak még ma is, karácsony, drága, apró gyermekként a szemem tárva, szívemből ma is szárnyal az ének, tisztán ragyogsz, bár múljanak évek. Szívemben voltál, szüless meg mára, minden embernek karácsonyára, s maradj velem, míg múlnak az évek: Jöjj el, Karácsony!-úgy várlak, kérlek.

Adj egy kiló szeretetet

„Ma is kíváncsian figyeli a világ, hogy Krisztus követői mit tesznek a világ aktuális problémáival kapcsolatosan. A gazdasági világválság idején olykor nyíltan is nekünk szegezik a kérdést: Tesztek is valamit a szegényekért, vagy csak beszéltek a szeretetről? … A Hit Évében a Szentatya különösen is buzdít minket a karitász, a keresztény szeretet gyakorlására a rászorultak felé: „A hitnek és a szeretetnek szüksége van egymásra.” Nagylelkű adományozásunk és felajánlott segítségünk kifejezi élő hitünket, amely által felismerhetjük „a föltámadott Úr arcát azokban, akik szeretetünket várják.” (Részlet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia november 17-én, Szent Erzsébet napjára kiadott körleveléből)

Ádott, szeretettel teli karácsonyt!

Hagyomány teremtő szándékkal, ismét egy Márai idézettel: "Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni." Kívánom, hogy éljük meg mindannyian így, csodaként!

Madarak tánca

Egy kedves és főként türelmes bloggerinának:)

Kismadár

Télvíz idején, pulcsiból.

Áldott, boldog karácsonyt!

Kívánok mindenkinek gyertyafényt, nyugalmat és szeretetet! Tegnap este kezembe vettem Márai Sándor egyik könyvét, talán nem véletlenül. Így ír az ünnepekről: "Ha az ünnep elérkezik éltedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. ... S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre." Szeretném, ha ...

Betlehemi jászol

Fájó szívvel ugyan, de szeretném lecserélni a régi Betlehemünket, aminél Levi egy régi karácsonyon megállót alakított ki az akkor kapott busznak, amire József és a királyok, akik addig szép sorban várakoztak, egymás után felszálltak. Azóta is szívesen hasalnak a feldíszített fenyőfa alatt és játszanak a megkopott, töredezett kerámia díszekkel, immár négyen. Megkopott már az apa által eszkábált istálló is, a tavaly készített sem volt időtálló, így eljött az ideje egy újnak. Ami nem lehet más csak saját magunk által készített. Miután begyűjtöttem néhány hasznos képet és linket, hozzá is láttam az első verzióhoz. Ami gyerekekkel is megvalósítható, könnyű hozzá beszerezni az alapanyagokat. Egy jó kis linkre bukkantam Vacskamati segítségével. Hozzá is kezdtem az első szöszmötölős délutánunkon, mint aki biztos a dolgában. Háááááát... Elég, ha annyit mondok, a férjem leufózta szegény Máriát:) Miközben készítettem, eszembe jutott egy nagyszerű hölgy , akit már ajánlottam egyszer a blogom olv...

Karácsonyfadíszek

Közösen az érdeklődőkkel. Mini koszorúk fonallal, filcesített pulóverrel, gyöngyökkel. Ha mohair fonalat használunk, nagyon érdekes koszorút kapunk. Bende és Veronika kezemunkája is látható, ezekre még kerül majd némi díszítés. Bár a mohair annyira jól mutat magában is, talán így marad. Készült sok-sok-sok cukorrúd is. Végül egy aprócska flitterezett filcfenyő, aminek ma még lesz folytatása. Valamivel le kell foglalnom a barátnővel kibővült családot:)

Szettek

A tanító néniknek, osztályajándék gyanánt.

Foltvarró csoportunk

A mi kis foltvarró csoportunk gondolt egyet és hozott anyagokból ajándékokat készített a devecseri gyerekeknek, akiknek oly' nehéz lett a sorsuk nemrégiben. A képet egy kedves csoporrársam készítette az összegyűjtött munkákról. Az én ajándékom a kép baloldalán a macis kép-füzér és az az apró piros angyalka. Belevarrtuk szívünket-lelkünket, talán érezni is fogják azok a családok, akikhez kerülnek. A képet Bori blogjáról kölcsönöztem.  Köszönöm!

Hátha még nem késő

Könnyű elveszni a társasjátékok útvesztőjében, nehéz választani, ha igazán jót szeretnénk adni, jót szeretnénk játszani. Arra gondoltam, összeszedem azt a néhányat, amivel a mi gyerekeink szívesen játszanak, hátha segítek vele valakinek. Mostanában a legnagyobb kedvenc a Rizikó. Ez a változat, egy kétszemélyes stratégiai játék, de van többjátékos verziója is. Olyannyira népszerű, hogy külön bejegyzést szenteltek neki a Wikipédián . Nagy kedvenc még a Candamir. Ez a társasjáték a Catan telepeseinek kistestévre. Ugyanaz a tervező készítette, mégis független a nagy társasjátéktól. Szívesen játszunk a Wildlife nevű társasjátékkal is, amelyhez elengedhetetlen egy DVD-lejátszó. Ez a televízió-függő gyerekeknek is ideális lehet, hiszen nézi azt a fránya készüléket, de még tanulhat is belőle. Egy szilveszteri gyerekes buli alkalmával teszteltük a Ki tudja jobban - Gyerekek a felnőttek ellen című társasjátékot. Jó volt, ugyan egy kissé kaotikus, mégis nagy sikere volt. Ha egyedül szeretnek ját...

Első vasárnap

Adventi koszorúk születtek szép sorban. Készült egy egy másodikos leány gondolatai és lehetőségei jegyében: Aztán készült egy a hagyomány és némi romantika jegyében: Készült egy a természet és az eklektika jegyében is: Végül készült egy a hagyományoshoz megtévesztésig hasonló is, de arról fényképpel nem szolgálhatok, mert már egy osztályterem tanári asztalát díszíti. Így kívánok mindenkinek szép és örömteli várakozást, készülődést, elcsendesedést az év legfontosabb időszakára!

Linkajánló

Ezt azt hiszem, én is megcsinálom:) Maradt a felújításból annyi fadarab, hogy simán összedobom és máris kész a karácsonyi dekoráció:) Na meg újra is hasznosítottam! A forrás egy nagyon kedves és jópofa blog: The Yvestown .

Karácsonyi angyalok

~~~♥♥♥~~~ Annyira izgultam, hogy az én húzogatós ajándékom odaérjen az ajándékozotthoz (merthogy a dolog utolsó utáni pillanatos, mint annyi minden az életemben:S), hogy arról el is felejtkeztem, hogy én is kapok:) Cseresznyéslány volt az én párom és ezeket az édes gombokat, két hűtőmágnest és egy pár fülbevalót kaptam tőle, csak úgy tódultak ki a zsákocskából:) Rejtett még a csomag egy Kinga által kötött szütyőt fantasztikus színekben és mint a mellékelt ábra is mutatja, már használatba is vettem:) Nagyon szépen köszönöm! Aztán ma is csengetett a postás és meghozta Gizellát, akit Vacskamati játékában nyertem. Gizella élőben is gyönyörű, aprólékosan kidolgozott. Na és nem csak ő jött, rejtett még a csomag néhány egyéb apróságot, amik rögtön megtalálták helyüket a nappaliban, a fő helyen:) Köszönöm! És hogy mit küldtem én? Nem tudom mutassam-e, mert nem tudom megérkezett-e időben, de már annyira szeretnék dicsekedni vele, hogy kockáztatok. A párom szintén fol...
~~~♥♥♥~~~ "... Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni… Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra." /Ady Endre/ Kegyelemteljes, békés karácsonyt kívánok mindenkinek! ~~~♥♥♥~~~

Papír és textil találkozása

~~~♥♥♥~~~ Képeslapok formájában. Mert sosincs késő! Ha holnap postára adom, még odaérhet karácsonyig... Tudjátok: a remény hal meg utoljára:) És ha ezeket a képeslapokat az ember éjszaka készíti és kellően fáradt, ejt néhány hibát. Például összevarrja a fedlapot a hátlappal... Pedig annyira jól indult... ~~~♥♥♥~~~

Ajándékötlet

~~~♥♥♥~~~ Aki esetleg még nem tudja, hogy mit hozzon a Jézuska gyermekének, unokájának, keresztfiának, unokahugának (más nem jut eszembe hirtelen), annak egy tuti tippet adnék: Bilibo, a játékok új generációja . Talán még beszerezhető karácsonyig és a gyerkőc csak jól jár ezzel a sokoldalú játékkal. ~~~♥♥♥~~~

Ha elmúlik karácsony...

...azt én nagyon sajnálom:-( Ráadásul már most nagyon hullik a fánk, nem győzöm porszívózni:-( Remélem, vízkeresztig azért még kibírja. Azon gondolkodtam reggel, hogy most nem volt jajdejótúlvagyunkrajta érzésem. Sőt! Talán azért mert nem voltam hajlandó idegeskedni a dolgokon, lesz, ami lesz. Ha meg nem lesz, az sem baj:-) És most már tudom, jól tettem... Lehet, hogy "bölcsülök":-DDD Kíváncsi voltam arra is, mit csinál majd a számláló, ha itt a karácsony?! Hát újrakezdte a kis huncut. Nem is törlöm ki... Közben Mammka játékra hívott. Régi karácsonyra, ajándékra kellene emlékeznem. De nem megy... Már a gyerekkori emlékeimet is elmismásoltam, mert nem igazán tudtam miről írni. Nem történtek velem eget rengető dolgok, amiket megjegyeztem volna. Érdekes, hogy inkább ízekre, illatokra emlékszem. Például a nagynéném apró, mogyorós, kávés bon-bonjaira, sárga és zöld papírba csomagolva, a piros nem volt finom, a kék ízére pedig egyáltalán nem emlékszem... nagymamám krumplipüréjére,...

Hogy vagyok?

Köszönöm, jól:-) Karácsonyi vásár lezajlott. Nagyon izgultam, feleslegesen:-( Én még sikeres voltam, mert 3 kulcstartót (aminek később felteszem a leírását, mert nagyon jópofa)és 1 neszeszert megvettek tőlem, viszont a barátnőm mindössze 1, azaz egy nyakláncot adott el:-( De nem adjuk fel!!! Szombaton délelőtt elmentünk nekem karácsonyi ajándékot venni a Szent István körúti méteráru boltba:-) Egyenlőre még szatyorban lapulnak a szekrény mélyén, de már alig várom, hogy simogathassam őket:-) És mivel bizonyos nagy összeg felett vásároltunk (le sem merem írni:-D), ajándékba kaptam egy keresztszemes könyvet, szintén a megszűnt Foltvarázs készletéből:-) Most kezdődik a piacolás és a takarítás:-( Mivel erre a két napra sűritek be minden egyebet, biztosan nem lesz időm írni, így ezúton kívánok minden kedves olvasómnak ÁLDOTT, SZÉP KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!