¨ P j u l c s Y ¨

Ha kreatív és lelkes anyukák felbuzdulnak, vidámmá teszik az unalmas zöld kukát meg a még unalmasabb pinceablakot. Ha tehetnék, körbefestenék az egész óvodaudvart:) Miközben elmélyülten festettünk, jókat beszélgettünk és elmerengtünk azon, mi lenne, ha beindulna a kukafestő nagyüzem és nem győznénk a megrendeléseket:) Mi ezen nevettünk persze, de vannak olyan emberek , akik ebből komoly sportot űznek. De miért is ne tennék? Színesen, vidáman sokkal szebb a világ:)

Újdonsággal rukkoltam elő egy kedves felkéréshez. Olvashattok rólam néhány gondolat erejéig az ÉkSzertartás blogon, amihez egy játék is kapcsolódik. Ha szerencsés vagy, megnyerheted ezt a kedvesen bohókás méhecskét is. Elindult a játék is . Facebook használók előnyben.

Végre megismerhettük Emma Zsófiát, ezt az oly' nagyon várt, oly' nagyon szeretett kicsi lányt. A titkos horgolmány neki készült, zászlócskák lettek belőle vagy ha divatosan akarjuk mondani, girland. 

Iskolából hazafelé jövet felhívott a fiam és megkérdezte, hogy gondolom én, hogy nem köszöntöm őt fel a névnapján?! Tényleg, hogy is? Nem tudhatta, hogy itthon várom egy hatalmas csokorral a kedvenc virágából  és főztem neki ünnepi spagettit:) Zárójel: Nem Csongornak hívják. És nem is Joakimnak:)

Az ember lánya (azaz balga én) azt hiszi, hogyha sikerült neki egy-két szoknyát varrni, csak úgy a maga feje után és még jól is mutat az a szoknya, akkor már mindent tud. Mondjuk pólót is varrhat magának, hisz az már csak gyerekjáték lehet. Na, igen!  Ahogy azt sejteni lehetett, nem sült el jól a dolog. De mert ez is én volnék, hát íme, vállalom. És hagy tegyem hozzá, (egy személyes esemény kapcsán azt mondta nekem valaki, hogy bátor vagyok, hogy nyíltan vállalom az érzéseimet) hogy számomra ez a bátorság, kiállni a "nyílt színre", vállalva a külsőmet. Mert az érzéseimet sosem szégyelltem, de a külsőmet...:)

Együtt vártuk a locsolókat (azt a kettőt, akik még lelkesek:D) és együtt díszítettük a tojásokat. Milyen jó, hogy lányaink is vannak:) Együtt készítettünk újrahasznosított ajándékot egy ünnepelt osztálytársnak is. Együtt örültünk a család új tagjának is, aki a látszat ellenére nem hallat oroszlánbőgést, még időnként sem:)  Zárójel: Ki kinek a lánya? Ki kire is hasonlít?

Kukucs! Babát varrni nehéz. Nem azért mert babrás munka (egyébként tényleg az), hanem mert amíg készül, simogatod, szeretgeted, végül úgy érzed, a saját gyermeked (egyébként tényleg az). És minden anya, nehezen, fájó szívvel engedi el a gyermekét. Mennyivel könnyebb odaadni egy táskát vagy egy takarót. Az is szívvel-lélekkel készült, de annál egyszerűen csak örülsz, hogy örülnek neki. De egy baba az más, egészen más. Aggódsz miatta, jó helyre került-e, fogják-e szeretni, jól bánnak-e majd vele? Persze tudom én, hogy ezzel a fiúcskával itt jól fognak bánni és jó helyre kerül, hisz már alig várják.

Bibliaborítók. Fiatalos, idős, türkizes, népies, sárgás. Ahogyan kérték.

Egyszerű horgolt terítő, aprócska maradékokból. Levezetésképp, az újabb nagy munkák előtt. Finom színeket válogattam, hogy romantikus hangulata legyen, de bárhogy is nézem, inkább retróba hajlik. Szerintem:) Zárójel: Újabb fotódömping, tudom:) Elgondolkodtam azon, hogy egyesíteni kellene a fotós blogomat és ezt, a kreatívot... és csupán két címke lenne a bejegyzések alatt: varrás és fotózás...