Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

bábok címkéjű bejegyzések megjelenítése

Szent Miklós napja

Tudom én, hogy már mindenki Karácsonyra készülődik és már rég elfeledtük a másik jeles decemberi napot, én mégis szeretnék említést tenni róla.

Bubi

Bubi egy kicsit didergő, görnyedt hátú, de finom puha kezű hölgyemény kezei között született egy hideg januári napon. Rögtön születése után egy sötét, zötykölődő táskába került, mégis biztonságban érezte magát, mert az a finom, puha kéz időnként szeretetteljesen megsimogatta a buksiját. Egyszer csak megszűnt minden zaj és hirtelen észrevette, hogy már nem is fázik. Amint megszokta a fényt, négy csillogó szempárral találta szemben magát. Nyolc aprócska kéz markolászta, vizsgálgatta, ölelgette. A puha kéz, amit már egészen kezdett megszokni, türelemre intette a nyolc apró kezet és egy polcra rakta, pihenni. Bubi eleinte alig mert körülnézni, csak lopva sandított kifelé. Amikor elült minden zaj és egyedül maradt, a kíváncsiság erőt vett rajta és bátortalanul körülnézett. Furcsa helyen volt, egy kicsit tán félt is. De a kíváncsiság bátorságot öntött belé és felállt, hogy alaposan szemügyre vehesse ezt a furcsa világot. Belekukkantott a könyvbe. Nem sejthette, hogy az a puha kéz okosságot i...

Ujjbábok

~~~♥♥♥~~~ Mit tehet az a szerető szívű édesanya, aki könnyelmű ígéretet tesz egyszem nagylányának arra, hogy a következő angolórára elkészülnek azok a rég áhított ujjbábok? Hát nekiáll és éjnek évadján megvarrja, hiszen szeretett nagylány este az orra alá dug egy cetlit, miszerint "csütörtökön angolóra".  Édesanya tehát feledve bút és bajt varr egy apát, egy anyát, egy lánytestvért, egy fiútestvért és egy kisbabát.  És miközben már sajog a háta és vibrál a szeme, azon mereng, hogy vajon van-e jelentősége annak, hogy milyen sorrendben készültek a bábok? Előbb a bébi, aztán az apuka, a nagyobb gyerekek és végül az anyuka... Aztán persze rájön, hogy butaság ilyeneken gondolkodni, az egészet a fáradtság teszi vele, mindössze puszta véletlen és nem kellenek a belemagyarázások :)))))) ~~~♥♥♥~~~

Duci királykisasszony

Ma bábelődást tartottunk néhány szülővel az óvodában, Panniék csoportjában. A mi óvódánkban a március mindig mese hónap. Erről árulkodnak a kézműves foglalkozások, az elalvás előtti mesék, amit gyakran egy-egy anyuka, apuka, nagypapa, nagymama olvas fel és ilyenkor mese-díszbe öltözik az egész óvóda is. Úgy gondoltam, hogy a mi csoportunkban lezárhatnánk ezt a sorozatot egy bábozással, amiben szerencsére sok más szülő is részt vett. A mese rövid volt, mi szülők nagyon izgultunk, mert hiába ültünk össze kétszer is, próba helyett trécseltünk és palacsintáztunk:) De mindent feledtetett az a sok csillogó szemű, kipirult arc. Mert a gyerekek mit sem sejtettek az egészből, egyszer csak betoppantunk:) Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy -mesélőként- láthattam ezeket a csillogó szemeket:) Rövid volt az idő a bábok elkészítésére, de nem szerettem volna sík bábokat. Ezért azt találtam ki, hogy textilre festettem fel egyszerű akril festékkel a figurákat, aztán a hátuljával e...