¨ P j u l c s Y ¨

Zsombival egy egészen más megrendelés kapcsán találkoztam először. Jót beszélgettünk, hamar a szívembe lopta magát a kisember. Már akkor sok mindent megtudtam róla ahhoz, hogy egy babát mintázzak róla, de édesanyja még sok más dolgot is elárult, hogy egy igazi kihívás elé állítson. Nem rezeltem be, álltam a sarat:) Ma reggel befejeztem a babát, hogy személyesen adhassam át Zsombinak és kívánhassak neki boldog születésnapot. A legnagyobb kihívás maga a korcsolya volt, nem is a kialakítása az egyébként egyenes lábú babáimon, hanem magának a korcsolyának a felhelyezése. Az alapötletet már kitaláltam, amikor még mindig kérdéses volt, hogy miből készüljön? Itt jött képbe okos Férjúr, aki velem ötletelt és megoldásokat keresett, kedves kis feleségének problémájára. Így történt, hogy a vendégségben elköltött karácsonyi vacsora után a kiürült sörösdoboz a kosarunkban landolt. A többit már ki lehet találni. Zsombi, Kata, köszönöm, hogy megismerhettelek benneteket!

Már írtam arról, mennyire szeretem, hogy kreatívak és ezért én milyen mérhetetlenül büszke vagyok rájuk. Ha lehet, ez a mostani eset még ezen is túltesz. Mert van egy lányom, aki különösen érzékeny lény és észreveszi mások szükségét, jelen esetben hiányosságát. Az én hiányosságomat. Hogy nincs időm nekik idén adventi naptárat készíteni. De hogy mégis nyomon tudják követni az idő múlását és igazivá tenni a várakozást, amikor a kis Jézus megszületik, készített maguknak egy adventi naptárat. Kitalálta, megcsinálta és feldíszítette velük a szobát. Panni, annyira köszönöm!♥♥♥ Persze ha már előkerült a fényképezőgép és nem bírtam türtőztetni a büszkeségemet, akad fénykép az ősszel elkészült, de az apró részletekig még be nem fejezett szobájukról is. Majd az új évben az is meglesz... Vannak még fehér foltok, mint a csupasz falak vagy a tükör nélküli keret, de elkélne egy könyvespolc is. Egyszer ezt is befejezzük...