Messziről néztük a történéseket és a könnyeinket törölgettük. Ahogy bevonultak a boldogságkapu elé, dacolva a borongós idővel és a vizes fűvel, hiszen alig néhány perce még szakadt az eső. Ők azonban kitartottak és képesek lettek volna bőrig ázva is ott, a tisztáson a virágok alatt kimondani azt, amiért jöttek. De a néhány elmormolt ima segíthetett, mert mire férj és feleség lettek, ezer ágra kisütött a Nap, mintegy megkoronázva azt a két igent. Mi meg, mondom, ott álltunk Borival, távol a násznéptől, könnyektől átázott papírzsepikkel a kezünkben. Ezekben a könnyekben benne volt minden. Benne volt Judit és Bence, a kitartásuk, a szerelmük, a boldogságuk. Benne volt az érzés, hogy ők kicsivel többek nekünk, mint mások. Benne volt a mi esküvőink nosztalgiája. Benne volt az első, igazán közös munka felett érzett örömünk. Benne voltak az elmúlt napok éjszakái, a fáradtságunk, a kimerültségünk. Benne volt az alkotás öröme, hogy megint alkottunk valamit, ...
Textilbabák szívből, lélekkel